utazzunk

Friss topikok

  • Krm Istvan: Izland csodaszép lehet. Tetszik nagyon a blogod amúgy, a többi bejegyzés is igazán érdekfeszítő. I... (2014.02.11. 14:16) Reykjavik
  • peliatan: Szia! Köszönöm és méltányolom szorgalmadat. Nem hiába írtad le, érdemes és érdekes volt olvasni. A... (2013.10.26. 19:23) Irán, Iraq 2.
  • AzUtazó: @malenykij polgar: Nem csak az árakkal volt probléma. (2013.09.19. 09:42) Irán, Iraq 1.
  • tg_mak: blog.sleepinginairports.net/2013/02/18/scientists-say-to-let-farts-fly-on-airplanes :) (2013.03.10. 00:43) Palesztina
  • AzUtazó: @ibizavida: Ez olyan köszönjük Emese hozzászólás volt. (2012.05.06. 16:15) Ibiza

2009.12.23. 08:56 AzUtazó

Utazás numero duo :)

 

Afrika, Tunézia
 
Végre elérkezett az idő!
Marha jó! Ezzel a két szóval lehetne kultúráltan jellemezni a repülést. Na de térjünk vissza a kezdetekhez!
A gép indulása előtt, majdnem 3 órával ott voltunk Ferihegy 2B terminálján. Csekkolni csak a gép indulása előtt 2 órával lehetet így nagy unalmamba volt időm körbejárni a repteret. Végülis arra jó volt, hogy most életembe először láthattam közvetlen közelről is jó nagy repcsiket és sikerült vennem pár olvasni valót is, mert bizony az út hosszú egy picit. Két óra és húsz perc. Nagy nehezen eljön az indulás. Végig azon tűnődök, hogy fiatal vagyok a halálhoz :D És kitolnak minket! Kezdődik a gurulás, szép lassan egy kis kanyar, még egy kanyar (dobpergés) és ráfordulunk a kifutóra. (dobpergés) Indulunk. Lassan. Lassan. És gázt ad a pilóta! A két hajtómű felbőg, meglódítják a vasmadarat! Mi meg a székbe lapulunk. Nem kicsit, nagyon! Gyorsulunk, egyre gyorsulunk! És elemelkedünk a talajtól. Fiatal vagyok a halálhoz! Olyan meredek szögben emelkedünk fel, hogy akár egy hátra szaltó is simán lehetne belőle! Emelkedés közbe egykét éles bal – jobb kanyar, hogy lássuk ez a mi csodálatos fővárosunkat kivilágítva. Lenyűgöző látványt nyújtanak a sok lámpák, hidak, az utcák.      
Valahol horvát felett elkezdték kiosztani a vacsorát. Finom hal és hozzá tészta volt és egy ízletes sütemény. A repülőút hamar eltelt. A legszebb része az volt, ahogy elhagytunk Olaszországot és lehetet látni, ahogy a csizma kirajzolódott. És nicsak ott van Róma is, ahol egy hónapja jártam. A földről is szép volt de innen fentről még szebb.
Éjszaka tizenegy körül érkeztünk Monastirba, ahonnan még egy másfél óra kocsikázás volt Hammamet, úgyhogy fél egyre meg is érkeztünk. Fürdés, pakolás és már két óra volt. Itt volt az ideje, annak hogy kipihenjem a nap izgalmait.
De az öröm nem tartott sokáig, mivel reggel fél nyolc körül kelni kellett, mert 9kor volt az eligazítás és hát előtte, azért harapni is kell valamit. Itt jegyezném meg, hogy már most visszasírom az all inclusivos ellátást. Ennyi finom, ehető, gusztusos kaját ohhh Istenem jövő ilyenkorig biztos nem fogok enni. Annyi kaja van, hogy szegény csóri fejem azt se tudja hogy hol kéne kezdeni, mit egyek. Az ebédről szót se ejtek! Az a sok finom hús 8 féleképpen elkészítve, saláták, desszertek. Húúú mennyire fogok ezért sírni egy hét múlva a kollégiumba. ÁÁÁÁHHHH.     
Délelőtt körbejártuk a környéket. Már most tudom 4 – 5 vízipipát fogok venni (sajna hely hiány miatt nem lett semmi belőle). Vannak jó kis dolgok dobok, bőr puffok, pénztárcák. A pasi előttünk égette öngyújtóval, hogy bizonyítsa tényleg igazi teve, antilop mikor milyen bőr. Jó tanács ne kérdezd meg semminek az árát! Utána ezeket lehetetlen lerázni, mindig csak mondja mondja mondja. Egyetlen egy baj volt, hogy a napocskának nem nagyon akaródzott előbújnia a felhők mögül és elég hűvös is van, azért a pulcsi mindenkin rajta volt. De van egy két különc is azért, rövid ujjú, rövidnadrág és persze a papucs. Ebéd után közös elhatározással pihi volt másfél óra hosszán keresztül.
Na és mire ébredünk? Na mire? Hogy esik az eső! Azt hittem fejjel megyek a falnak. De! Nem baj! Még nincs veszve semmi! Úgy döntünk, hogy döntünk. Piát le a torkunkon. Igénybe vettük az all inclusive másik nagy előnyös oldalát, az ingyen italokat, mert hát inni kell. Szóval itt reggel 10-től este 11-ig ingyen vannak az üdítő italok, a helyi alkoholmentes és ALKOHOLos italok. Csak lenne egy jó buli este.
7 nap távlatából az tudom mondani, hogy hatunknak az összes ital fogyasztása szerintem meghaladta az 1800 – 2000 tunéziai dinárt vagy nagyon megközelítette, de inkább bőven meghaladta. Ha arra gondolok, hogy egy kör mindig 20 – 30 dinár volt és naponta 4 – 5 plusz ebédnél és vacsoránál inkább meghaladta. Amúgy egy dinár százötvenegy forint.
Este discó helyett egy aranyos comedy show volt, amit az animátorok (a vendégek szórakoztatásáért felelős fiatal 20 – 21 éves lányok, fiúkból álló csapat) csináltak. Végülis jó volt, ahhoz képest, hogy kellett előadniuk a dolgokat, hogy mindenki megértse, mert voltak itt ám népek rendesen meg vegyesen. Arabok, franciák, angolok, lengyelek és természetesen madzsarok. Ez egy másfél órás szórakozás volt kilenctől fél, háromnegyed tízig. Utána végre fürdés és alvás. Alig vártam már ezt a pillanatot, mivel reggel korán kellett kelni. Olyan jól aludtam, de aztán mivel egyik csoda se tart sokáig, így hát ez se!
Reggel 5.20kor kelés, irány a reggeli és 6kor kezdetét vette a két napos buli!
Fergeteges volt! Így tudnám jellemezni a kirándulást az első nap távlatából. Az idegenvezetőnk, Mohamed, haláli egy faszi vagyis tesó! Ilyen emberrel találkozni egy élmény. Tesókám arab létére kb. nyolc – kilenc évet töltött a mi hőn szeretett kis hazánkban. Elvégzett vagy két egyetemet és úgy jött vissza Tunéziába feleségével az oldalán. Kedvenc szava a tesó, testvéreim. Neki mindenki az. Olyan hihetetlenül adja elő a történelmet, az érdekességeket, meg hogy milyen „kurva rendes „ az állambácsi. Egyik kedvenc beszólása a sok közül az volt, hogy ugye madzsar tunéziai tesók. Ez alap. Szóval volt nálunk a török 150 évig, de ő szerint őket jobban szerette a török. Nézzünk rá értetlenkedve, hogy miért? Hát, mert nálunk 300 évig maradtak. :D Vagy a másik. Van egy olyan város, hogy Sfax. „Nagyon rendes dolgos népek, mindent a legjobb tudásuk szerint csinálnak meg és nagyon összetartoznak ( 10 méterre van egy pékség, de egy sfaxinak 2km arrébb van akkor inkább gyalogolnak 2 km a kenyérért) csak egy bajuk van. Hogy élnek! Mivel nagyon összetartoznak, ezért nem igazán engednek közéjük senkit. Ha elmész egy hivatalba dolgozni és nem sfaxi vagy két hét alatt te magad adod be a lemondásodat, mert kiutálnak. És kifejezett sértés, ha egy tunéziaira azt mondod, hogy sfaxi.
-         Látom papa te sfaxi vagy. - Mondja Mohamad az egyik fiatalembernek.
-         Dehogy vagyok! - Jön a válasz. Erre a Tesó:
-         Látjátok, már tagadja! „
Na visszakanyarodva az utazásunkhoz az első megálló El Jam volt, ahol a világ
harmadik legnagyobb Colosseumát néztük meg, ami egyben a legépebb is. 38 méter magas. Mohamed annyira sprintelt a busztól a Colosseumig, hogy a fél társaságot elhagyta, mert A-ból B-be itt nem olyan egyszerű eljutni. Vannak árusok. Pofátlan árusok. Legközelebb én is úgy fogok tenni, ahogy Mohamed tanácsolta. „Nem megállni és pif egy pofon jobbra pif egy pofon balra, tán úgy értenek a szóból.” A Colosseum csodaszép volt, olyan, mint a római csak volt két különbség. Az egyik az volt, hogy igaz kisebb volt, de sokkal épebb. A másik hogy mindenhova be lehetet menni, mindenre felmászhattál, mert szabad volt nem volt megtiltva. Csórikám 1700 éves volt és alig volt valami baja, pedig azért a turistákat látva egy kettő igen csak megmászta. Innentől kezdve nem tom mire féltik a rómaiak annyira a Colosseumukat.       
Ahogy folytattuk az utunkat a berber lakásokhoz közben megálltunk a busszal pisi, kaki, evés ivás, vízipipás szünetre félúton egy étteremnél. Ettem egy finom tonhalas szendvicset, amit tényleg finom volt, attól az apró ténytől eltekintve, hogy csípet egy kicsit. A berberekhez érve megnéztünk egy házat, amibe ténylegesen laknak. Na most a berberekről tudni kell, hogy a föld alatt laknak. Van egy kör vagy négyzet alakú mély gödör ami jó nagy és ebből nyílnak a szobák: háló, konyha, nappali stb. Az aranyos az volt mikor még a buszon mondta Mohamed, hogy kifele menet a házból a berber asszonynak lesz kint egy tálja ha tetszet rakjunk bele egy dinár, mert mi kíváncsiak vagyunk rá, de ő nem kiváncsi ránk :D  Érdekes vagy inkább szokatlan az a tény, hogy ők is haladnak a korral. Egy kis tv egy kis légkondi, parabola, vízóra. „Tiszta amerika.” Ezeket a lakásokat messziről csak a villanyoszlopról és a parabola antennáról lehet kiszúrni, különben tisztára beleolvad a környezetébe. Az ebédünk egy ilyen berber étterembe volt, ami persze a föld alatt volt. Végre ettem kuszkuszt! De fel is került a „Csak megkóstolni!” kategóriába.
Innen indultunk tovább Matmatába, ahol megálltunk nézni, fényképezni a nagy semmit, mert nem volt itt semmi, de tényleg semmi ameddig a szem ellátott. De mielőtt ideértünk volna az idegenvezető folyamatosan mutogatta, hogy hol láthatunk berber lakásokat. Egyszer csak ezt mondja: - És ha balra néznek itt látható a Rózsadomb, ahol a felső tíz család lakik! – Kész! Szóval Matmatát elhagyva elértünk Douzba a Szahara kapujaként emlegetett városba. Innentől már csak homok van. Sok homok. Nagyon sok homok. Itt jött el az a pillanat, hogy beöltözzünk, és tevére pattanjunk és 45 percig tevegeljünk. Nagyon cukik voltak. Bár volt olyan, aminek fehér hab jött ki a szájából és olyan ocsmány nyelve volt, hogy csak na! Jó tanács! Hogyha teve büfög, mert büfög ám jó sokat és van olyan, ami jó izmos és mélyről jön, jó mélyről, mint a kristályvíz. Még véletlenül se szippants bele! Mert velem előferdült, hogy jött egy szembe szél és hozta az illat kavarkáldot. Hát majdnem a teve nyakába okádtam és lefordultam az állatról. Meg néha meg meginogtam, hogy húúúhaa. Pöcegödörnek jobb illata van. Ami azért valljuk be…… De egy biztos, ha ideköltözök biztos elcserélem az asszony két tevére, hátha adnak érte annyit :D Annyira jó volt tevegelni, hogy húúú. Olyan élmény, hogy nem csak az állatkertben látod, hanem ott van simogathatod felülhetsz rá. Örök élmény. A másik ilyen tök édi állat a sivatagi róka. Nagyon cuki. Olyan, mint egy pici róka. Na ez csodás hasonlat volt :D Szóval tök ari. Szeretnék egy ilyen állatot.     
Szállásunk a sivatagba volt a semmi közepén, vagyis hát volt egy falu, de azt nem is nevezném falunak. Mivel itt a faluk kb. egy szinten vannak a nálunk lévő cigánytelepekkel. Az arabok itt nagyon igénytelenek, nem adnak magukra. Mindenhol szemét, roncsdarab, gumidarab stb. Ahol elszállásoltak minket az egy háromcsillagos szálloda volt, mondjuk tőlem kapott volna egy csillagot, mert a másik négy csillagoshoz viszonyítva…. A vacsora az finom volt, jó kis svéd asztalos, jaj Istenem, de fog hiányozni.
Az esti étkezés előtt azért kipróbáltam milyen egy 15-20 méter magas homokbucka tetejéről legurulni :D Jelentem, nem rossz, sőt kifejezetten jól esett.
Este rekordidő alatt 9 óra 30 perckor már aludtunk, de azért ennek is meg volt az oka. Mivel másnap reggel a napfelkeltét egy sóstó közepéről néztük végig, ahol ilyen rekord kísérleteket gyorsulási versenyeket rendeznek és hát hogy időben odaérjünk ehhez fel kellett kelni reggel, vagyis hajnali három óra harminc perckor. Igaz csak négy órakor indultunk, de azért reggelezni is kellett, bár mondjuk inkább aludtam volna. De megérte felkelni.
Ezen a helyen, ahol néztük a napfelkeltét lehetett venni igazi datolyát is, nem olyan cukrozott szar, amit a „kommunista” országokba küldenek – mondta Mohamed. Az árusok meg folyamatosan azt kiabálták, hogy: „- Datolya, datolya viagra! Datolya viagra!” Mivel, ha reggel az asszony 10 – 12 datolyát szépen felvág kiveszi a magot és vajat tesz a helyére akkor estére már látszik a hatása. Majd kipróbálom én is olyan 70 – 80 éves koromba :)
Jaj igen valamit elfelejtettem, hogy mindig sietni kellett. Mohamed, amit felszálltunk a buszra rögtön mondta is: „-Drága tesók ugye mondanom sem kell hogy már megint késésbe vagyunk és mink vagyunk az utolsók!” Elején még komolyan vettük , de végén már csak nevettünk.
Innen a kiszáradt sóstótól egy 30 – 40 perces buszozással érkeztünk egy kisebb városhoz, ahol átszálltunk a „japán tevékre” a Toyotákra. 7 terepjáró várt mindek. Egy kocsiba 7-en fértünk be. Miután felöltöttük a kocsikat irány a homok dűnék! Nagyon élveztem, mondhatni rá, hogy majdnem olyan volt mint a dakar, bár a sofőr kicsit féltette az autóját, de a végére ő is belejött. Betonúton, vagyis inkább a kitaposott úton 110 – 120 káemhás sebességgel száguldoztunk, a dűnék közt 70 – 80-nal. Buckákra fel le. Volt olyan lejtő ami legalább 60 – 70 %-os volt. Közben meg megálltunk. Az első hely, ahol szünet volt egy tevére hasonlító sziklánál történt. Ahogy kiszálltunk Mohamed rögtön mondta is: „-Tesók! Elvtársak! Fel a dombra, onnan szép a kilátás. Papa, mama gyerünk!” A lefele jövet egy picit bonyolultabb volt azért. A fiatalok gyorsan lejöttek az felnőtteknek, azért nehezebb volt egy fokkal. Mondta is Mohamed: „-Mama nem probléma gurulni lefele csak gurulni!” Mi meg csak röhögtünk. Következő megálló egy homokbucka, jó nagy homokbucka tetején volt. Na és innen mit láttunk? Na mit? A Star Wars forgatási helyszínét. Asszem a Baljós árnyak egy része játszódik itt. Egész jó állapotban volt, ahhoz képest, hogy a turisták mindenhova bemehettek és azt csináltak, amit akartak. A másik érdekesség, ahova sajnos nem volt időnk elmenni, mert nagyon bent van a sivatagban, az Tatuoine városa. Rémlik ez a név valahonnan? Hm? Itt vannak azok az emeletes házak a Baljós árnyakból.
Sivatagból irány az Atlasz hegység ez kb. egy óra harminc perces kocsikázást jelentett, ami azt jelentette, hogy az algír határtól olyan 8-10 km-re voltunk. De volt olyan rész is ahol 1 km volt a távolság. Először egy hegyi oázist néztünk meg. Itt egy melegvizű forrás bukkan a felszínre és ez jelenti az életet a sok sok datolyapálmának és az itt élő embereknek. Szép hely volt, amikor a képek tanúskodnak is. Az itteni falut 86-ban egy nagy esőzés után elmosta a víz, de mivel az állambácsi „kurva rendes” volt épített nekik egy másik falut, ami az eredetitől kb. 200 méterrel lejjebb van. Utunkat folytatva egykét km-es szerpentinen jutottunk egy hegytetőre, ahonnan meseszép kilátás tárult elém. Itt lehetet inni a datolyafa levét, amit a kihalt fából nyernek. Amikor elhal a fa levágják a leveleket és egy 10 – 20 cm-es fa részt. Ide raknak egy csövet, amin keresztül szépen kifolyik a lötyi. Olyan az íze, mint a kókuszban lévő lének csak egy kicsit cukrosabb és zselésebb. Ezek után egy szép vízesésnél álltunk, ahol sok csecse-becsét és „biz-bazt” lehetet kapni. Majd a japán tevékkel eljutottunk a halott városig, ahol szintén sok filmet forgattak, többek közt a Star Wars-t is. Azért halott város, mert ezt szintén elmosta az eső és már csak tiszta rom és mivel itt is „kurva rendes” volt az állambácsi ezt a falut is felépítette egy kicsit arrébb. Ja és itt zuhant le Almássy gróf repülője is az Angol beteg című film forgatásán. Ez volt a terepjárós túránk utolsó pontja. Innen egy órás kocsikázás és elértünk a buszunkhoz. Aztán újra fél órás utazás révén jutottunk el arra a helyre ahol ebédeltünk. Mondanom sem kell, hogy milyen svéd asztalos ebéd volt ááááá… És persze késésben voltunk, mi voltunk az utolsók.
Következő uticél az arabok harmadik legszentebb városa volt. Itt egy szőnyeg múzeumot néztünk meg, mert sajna a mecsetbe csak a délelőtt lehetet bemenni. Délután csak az imádkozó kedvű arabok juthattak be. Ezen a helyen a szőnyegen kívül rengeteg sok ajándékot lehet kapni. De volt egy bibi. Egy nagy bibi. Hogy súlya van! És hiába kicsik, aranyosak és marha olcsók, de sok kis súly sokra megy. A repülőre meg ugye csak 20kg lehet felvinni. Pedig én vásárolni akarta, de a drága szüleim nem engedték, mert hogy sok lesz a pakkom és mit ad Isten? Hazafele nem hogy nem érte el a 20 kg-ot a táskám, hanem még hiányzott belőle 5 kg. Na ekkor voltam ideges. Visszatérve így hát maradt a bosszankodás és a nézelődés, de sebaj itt végre meg tudtam venni a hőn áhított puffjaimat. Nagyon szépek.
     Este hat óra volt már mire elindultunk a szent városból, Kairuoanból. Úton a hotel felé tettünk egy 100km-es kitérőt Sousse-ba, mert voltak ottani magyarok is a buszon, így csak este 9 körül értünk haza.
     Mondanom sem kell, hogy vacsi után fürdés és csak úgy dőltem be az ágyba és aludtam.
    A reggel furcsa volt. Magam sem értettem. Hajnali 8 órakor már fent voltam. Reggeli után úgy volt, hogy megyünk Hammametbe, de aztán vígan elbeszéltük, elittuk az időt. Végül délelőtt csak anyával néztünk ki a bazársorra és a kikötőbe, hogy lássuk már azokat a szép hajókat. Olyan jól sikerült a séta, hogy hazafele szinte már-már szaladtunk. Egyik ok az volt, hogy késésbe voltunk az ebedről, de a nyomosabb ok az volt, hogy feszült a hólyagunk nem kicsit, nagyon.
     Most először nem ettem ebédnél egy rendeset, mert szinte telt házzal üzemelt ez a drága Imperial Park négy csillagos hotel, mivel a mai napon volt március 20-a. Náluk ez munkaszüneti nap, mégpedig azért mert e napon kiállították ki a Tunéziai Demokratikus Köztársaságot 1956-ban. Mondta is Mohamed erre a napra, hogy nem megmondtam, hogy tesók vagyunk! Első elnökük, aki 30 évig uralkodott Habib Burguiba volt. Szóval a sok embernek hála a svéd asztalnál olyan hosszú sor volt, hogy inkább átmentem vegába és zöldséget ettem, ami azt eredményezte, hogy éhen maradta. 15 – 20 perce ettem, vagyis ültem az asztalnál, mikor apáék is asztalhoz ültek a sorban állás után.
     Korgó gyomorral délután nekiindultunk Hammamet Medinának (óvárosrész, bazár), hogy szétnézzünk mi a helyzet arrafelé. A taxi itt a legjobb, gyors, kényelmes és olcsó eljutást jelent A-ból B-be. Mikor odaértünk láttunk szép nagy erődítmény, temetőt és olyan szelet, hogy a lak se birkózott meg vele, pedig elvileg a londoni szelet kibírja! Sok árus volt, sőt rengeteg. És ami a legjobb, hogy tudnak magyarul. Mégpedig a következő egyszerű de hatásos szavakat: szerbusz vízibusz, vízipók csodapók, nem drága, szép, szeretlek, Budapest, ami meg nagyon aranyos, ha nem mész be valahova, pedig nagyon invitálnak, akkor utánad kiállítják hogy: NEM SZERETLEK! :D
     Ebben az országban a legjobb dolog az alkudozás. Józsefvárosi piac ehhez képest bakfitty! Ott elindulsz 3500 ft-ról és ha nagyon nagyon ügyes vagy kikötsz 2600 ft-nál. Itt elindultam (megtörtént) 72 dinárról (1 dinár 151 ft) és a végén megvettem 12 dinárért. Hát nem jó? De amúgy az ár 30-40 %-ért tudod megvenni az árut, ha ügyes vagy, vagy még kevesebbért. Nagyon élveztem és tök jó értelmes dolgokat lehet venni. Igazi bőr táskát, cipőt meg mindent, ami bőrből készült (teve, antilop, birka). 10, 20 max 40 dinárért és ezek tuti bőr cuccok. Ez itt alap. Meg az is, hogy az eladó előtted égeti meg öngyújtóval, hogy bizonyítsa igazi.
     A maradék pénz elköltése után irány a szálloda, vacsi aztán alvás, mert másnap reggel hét órakor kellés és irány Tunisz, a főváros és Karthago.
     Nagy sajnálatomra reggel nem Mohamedet találtam a buszon, mint idegenvezetőt hanem egy „tyúkot”. A fura az volt benne, hogy hiába van már itt 7 éve, de arabul nem tudod. Azért ez gáz, szerintem.
     Nyolc órakor indultunk és kilencre már Tuniszba is voltunk. A fővárosból semmi mást nem láttunk csak a főutcáját és a Medinából egy kicsit, mert csak másfél óra volt a nézelődésre, ami barátok között is kevés. Anyáék épphogy beértek az óvárosba szinte máris fordultak vissza, merthogy „jaj kevés időnk van nem érünk vissza” címszóval. Én meg fogtam magam és irány a sűrűje! Csakhogy volt egy probléma. Nem volt nálam óra. Így hát azért nekem is szednem kellet a lábamat. De még így is hamarabb értem a buszhoz, mint anyáék, pedig én 3szor annyira láttam az óvárosból, mint ők. Plusz én a busznál még elmentem balra is jobbra is jó messze.
Ez után Tunisz egyik külvárosa volt soron, ami arról nevezetesek, hogy a házak fehérre vannak festve, meszelve és az ablakkeretek kékek, mint görögbe. Ez a hely egy nagyobb dombon van, így innen nagyon szép panoráma kilátás nyilt a tuniszi öbölre, a tengerpartra. Festői szépségű volt táj volt. Sajnos itt se volt sok időnk, csak egy óra. De már itt találkoztunk Mohameddel, aki egy másik magyar csoportot vezetett. Nem is láttam még, amikor már simán fel lehetet ismerni hangjáról. Csak ennyi hallottál: „Gyerünk elvtársak siessünk!”
Következett Karthago, ami már szinte egybeépült Tunisszal. Itt egy ősi fürdőt néztünk meg, aminek csak a rabszolgáknak fenntartott alaksora maradt meg. Itt is átszegődtem Mohamed csoportjához, hát mit mondjak 100szor élvezetesebben adta elő a dolgokat!!!!!! Ezután következett az ebéd. Nem svédasztal volt. Éhen is maradtam, olyan kisadaggal szúrták ki a szemünket, mint amit a menzán kapunk. Kegyetlen világ lesz a kollégiumba!
Ebéd elfogyasztása után a Bardo múzeumba vettük az irányt, ahol Tunézia szerte talált mozaik darabokból kirakott képeket lehetet megcsodálni. 1x1 méterestől a 10x10 méteresig vagy még nagyobbig. Sajnos szokás szerint itt is kevés időnk volt egy órácska. Igaz késéssel de a drága tesó ide is megérkezett, úgyhogy ahogy már meghallottam az elvtársak szót máris kerestem a hang forrását. Igaz csak 15 percet tudtam a csoportjával tölteni, de sokkal többet mondott el, mint a mi idegenvezetőnk 40 perc alatt. Itt volt egy aranyos beszólása. „Tunéziaiknál kilenc szentség van. A magyaroknál hét. Hogy az oroszok megnyerték a háborút az egy szentség. Hogy felszabadították a magyarokat az a másik szentség. Ha itt maradtak volna az lett volna Hétszentség!” 15 óra 5 perckor indultunk tovább. Anya már tök idegese volt, hogy hol vagyok, ott állt a kijáratnál, mert ugye én délutón leszakadtam a csoportról és már az egész busz majdnem rám várt, pedig még így is 3 órára érkeztem oda.
Indultunk haza. Négyre már otthon is voltunk. Tapasztalatból mondom ez volt éltetem legeslegrosszabb városnéző körútja, amin voltam. Tuniszból, a fővárosból csak egy utcát és egy városrészt láttunk. A híres Karthagoból csak egy romfürdőt és a Bardo múzeumnak is kb. a negyedét láttuk és már 4-re otthon is voltunk. Ez több mint idegesítő volt.
     Na nem baj. A délután maradék idejét a bárba töltöttük és ittunk. Mondjuk én nem sokat csak két wisky colát és egy cedratine-t. A többiek 2 dupla wisky-vel kezdtek és folytatták is rendesen. A legjobb az volt, hogy végre vége volt az ünnepnek és kiürült a hotel. Voltunk vagy 100-an. Nem kelett többé sorba állni a kajáért és nem fogyott ki előtted. De viszont meg volt az átka annak, hogy annyit ehettél amennyit, akartál. Vacsi után olyan álmos lettél, hogy szinte kivétel nélkül 10 – 11 után már aludtunk.
     Elérkezett! Az utolsó előtti nap és egyben az első olyan nap is, amikor kialudhattam magam. Reggel kilenc után sétáltunk le reggelizni. Majd kimentünk volna sétálni a bazársorra meg Jazmin Hammemet Medinájába, de olyan későn fejeztük be az ebédet, hogy erre nem került sor inkább elittuk az időt a bárba. Simán jött kezdésnek az 5 dupla wisky sörrel borral colába kinek mi volt a szája ingere. Majd nagy lassan az utolsó ebéd ideje is eljött. Azok a finom ebédek.
Ebéd után nyakunkba vettük a várost, hogy utolsó dinárunktól, eurónktól is megszabaduljunk. Sikerült. Olyan jót sétáltunk nézelődtünk. Az új medinát, ami Jasmin Hammametbe volt az most építették, mert nekik nem volt így hát építettek egyet, mert miért ne! Volt egy aranyos kis teve, kb cickóig ért nekem. Ennivaló jószág volt. Volt itt még elvarázsolt kastély és vidámpark is. Be is mentünk volna, mert nem volt olyan drága, csak sajnos volt velünk két olyan ember, aki az ilyenekre nagyon nagyon nagyon sajnálja pénzt, így hát anya begurult és nem mentünk be. Soha nem fogok megérteni ezt a két embert. Pedig szerintem tök jó lett volna. 15 dinár volt a belépő a két helyszínre, és ezért bemehettél a kastélyba plusz a vidámparkba, ahol fel ülhettél volna mindenre. Komolyan annyira zsugori ez a két ember, hogy hihetetlen. Egyik azért huzza a száját, mert ilyen gyerekes helyre, mint szellem kastély minek pénzt költeni, a másik azért húzza száját, mert nem kapott költőpénzt, holott nála volt két napig 100 euró, meg ő váltotta be mindig a pénzt. Hihetetlenek! Ja amúgy az édesapámról és az édes testvéremről van szó! Mindig sikerült valahogy elrontaniuk a kirándulásokat. Na, de ez már a múltért. Remélem egyszer rájönnek, hogy… Ezzel a kis délutáni kiruccanással szinte az egész délutánunk elment. Ahogy visszaértünk a hotelbe az utolsó vacsoránk előtt beültünk még biztos, ami biztos egy kis piára.
Az utolsó vacsora! Minden, ami belefér! Kaja pia hányásig. Hatunknak volt az asztalon 23 pohár inni való bor, sör, cola, sprite és fanta. Olyan jól és olyan sokáig elvoltunk vacsinál, hogy el is feledkeztünk az időről. Mikor észbe kaptunk már este 9 óra elmúlt vagy 10 nem is tudom a lényege az volt hogy már zártak volna negyed órája. De kedvesek voltak és nem szóltak.
     Az utolsó nap! Ez is elérkezet nagy sajnálatomra. Felkeltünk jó korán olyan 8 körül, mert ugye a pakolás a reggeli stb. Egyik ismerőssel még reggel 9 után taxival gyorsan kiszaladtunk, mivel ezt azt még elfelejtett venni. Ekkor ragadtam meg az alkalmat és vettem anyukámnak egy táskát, mert nagyon szeretett volna, de soha nem talált olyat, amit tetszett. A végén meg már látszott rajta, hogy szeretett volna egy táskát, de nem mert venni, mert hogy az a másik két illető biztos megszólná. Így vettem neki, mert engem igazából nem nagyon tudott izgatni az ilyen jellegű gondolataik. Én pénzem, én dolgozok meg érte, én költöm el, amire én akarom. Szóval megvettük, amit terveztünk irány vissza a szálloda. Anya nagyon örült a táskának. Még én is meglepődtem mennyire. Sírt, annyira boldog volt.
11 óra! Itt a busz, ami visz minket ki a reptérre. A repülő 14 óra 30-kor indult, úgyhogy itt is volt idő bőven kolbászolni a duty free shopok között. Hát még mindig a görög – macedon duty free a legolcsóbb. Ezek a reptéri üzletek még így is nagyon drágák. A repülő visszafele tök kényelmes volt, mivel csak félig volt tele így maradt hely bőven fetrengeni. Valami csodálatos látvány az, amikor nem borítja felő az eget és lelátsz a földre 11 km magasról. Egész Olaszország közepéig megadatott ez a lehetőség. De utána. Jött az esőfelhő. Egybefüggő, fentről csak ilyen fátyolrétegnek tűnt, ami felett gyönyörűen sütött a nap. Csak ahogy ereszkedtünk lefele úgy kezdett komorabbá válni a helyzet és a szép napsütést felváltotta a csúnya esőzés. A reptérről viszonylag hamar kikeveredtünk és gyorsan fogtunk is egy taxit. 
     Bekövetkezett! Mert hát ugye minden kirándulás végén kell, hogy legyen vmi slusz poén, ami megadja a bokéját az egész kirándulásnak. Ennek a kirándulásnak a bukéját egy karamból és a pénteki nap forgalma adta meg. Szóval, amikor előző héten elindultunk 25 perc se volt a reptérre az út. De most nem hogy 25 perc, áhh, nem fél óra, áhh, nem is 50 perc vagy egy óra áhhh. Nyolcvan perc volt az út a reptérről a Keleti pályaudvarig. Azért na. Mindennek van egy határa. Ja és nem zuhantunk le a repülővel :D Túléltem :D Olyan 22 tájékán értünk haza.
     Összegezve az egész. Három szót mondanék. Októberben ugyanitt, ugyanekkor!

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://utazzunk.blog.hu/api/trackback/id/tr661617346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.