utazzunk

Friss topikok

  • Krm Istvan: Izland csodaszép lehet. Tetszik nagyon a blogod amúgy, a többi bejegyzés is igazán érdekfeszítő. I... (2014.02.11. 14:16) Reykjavik
  • peliatan: Szia! Köszönöm és méltányolom szorgalmadat. Nem hiába írtad le, érdemes és érdekes volt olvasni. A... (2013.10.26. 19:23) Irán, Iraq 2.
  • AzUtazó: @malenykij polgar: Nem csak az árakkal volt probléma. (2013.09.19. 09:42) Irán, Iraq 1.
  • tg_mak: blog.sleepinginairports.net/2013/02/18/scientists-say-to-let-farts-fly-on-airplanes :) (2013.03.10. 00:43) Palesztina
  • AzUtazó: @ibizavida: Ez olyan köszönjük Emese hozzászólás volt. (2012.05.06. 16:15) Ibiza

2009.12.30. 16:24 AzUtazó

A negyedik rész

Anglia, London

 

 

 

            Hát hol is kezdjem? Tudom! Háttal nem kezdünk mondatot… Annyi minden történt velem két nap alatt, hogy ez lesz a leghosszabb írásom, amit valaha írtam. Szóval előre is kitartást kívánok mindenkinek az olvasáshoz. Hisz tudjátok az ERŐ, veletek van!

         Kezdjük az elején!

         Reggel, áhhh, nem is hajnalban volt a kelés, mégpedig fél négykor, biztos, ami biztos alapon. Utolsó simítások, maradék cucc bepakolása és a kaja elkészítése után indulandusz a vonathoz. Ilyen jó ízűt, még soha nem aludtam a vonaton, mint most. Vecsésig fel se keltem. Majd Kőbánya – Kispesten leszállva, átszállva a 200 buszra és meg sem álltam Ferihegy 2B-ig. Checkolás után irány a repülő. Mivel az indulásig volt egy kis idő úgy döntöttem, hogy netezek egyet gyorsan.

Elérkezett a várva várt idő! Irány a repülőgép fedélzete. Még mindig izgultam egy kicsit de már nem annyira, mint az első repülésemen, a visszaútról már ne is beszéljünk (ritkán aludtam ilyen jót, mint akkor :D ). A repülőút most 2 óra 40 perc volt és mivel a legnagyobb reptérre érkeztünk, még London felett tettünk egy tiszteletkört, hogy legyen hova leszállnunk.

Ekkora repülőteret ritkán lát az ember csak 15 perc sétámba került az, hogy eljussak vámig. Utána még 15 perc mire elértem a csomagjaimat. Ja és ez csak Heathrow-nak az 1-es terminálja volt, akkor a másik 3-ról ne is beszéljünk!

</p>
<!--more-->
</p>

  Végre LONDON-ba vagyok :D

         Stefivel úgy lett megbeszélve, hogy kimegyek hozzá Ealing-be, mert ugye ő ott lakik, dolgozik bébysitterként. Így aztán jó sok pakkal nekivágtam az ismeretlenek. Mivel még nem ért rá, mert estig kellett vigyázni a purgyékra gondoltam belecsapok a lecsóba.

Felszálltam a Piccadily line-ra, ami London 14 metróvonala közül az egyik és elindultam a center-be az egyes zónába.

Azt tudni kell, hogy a főváros 6 zónára van osztva, és attól függően kell fizetni, hogy ki mennyit utazik melyik zónába. Tök jól van megcsinálva a metró, mert egyáltalán nem lehet bliccelni. Minden kijárat/bejárat úgy van megcsinálva, hogy csak ilyen kis kapukon lehet bemenni és mindenhol őrök vannak. A londoniaknak úgynevezett oyster card-juk van, amit egy ehhez kialakított felületen elhúznak és a gép megjegyzi, hogy attól az állomástól indulnak el és amikor mennek kifele megint odaérinti és akkor veszi le a megfelelő összeget. A buszokon is így van csak az első ajtónál lehet felszállni az emeletes buszoknál ott is oda kell érinteni és leveszi az összeget. A buszoknál egységesen 1 fontot vesz le. Ha csuklós a busz, akkor minden ajtónál fel lehet szállni és van mindegyiknél ilyen kütyü. Jaj a másik fura dolog, amit a magyarok fejébe soha az életben nem fogják beleverni az, hogy a mozgó lépcsőnél fel is meg le is mindig jobb oldalra kell állni, hogy akik sietnek el tudjanak menni. Aki nem teszi ezt arra nagyon csúnyán tudnak nézni, sőt ha még valaki siet, az még az ember fejét is leordítja. Én az útikönyvbe olvastam ezt, de abban a percbe szerintem el is felejtettem, csak amikor mentem lefele a metróhoz és már fél úton voltunk a mozgólépcsőn, akkor tűnt fel, hogy se előttem se mögöttem senki nincs. Itt jutott eszembe, hogy hoppá a jobb oldalra kéne állni :D .

Szóval elindulta be városba, hogy átvegyek a két nappal ezelőtt interneten megrendelt 3 napos London pass-omat, amivel 70 múzeumba, galériába bemehettem és a hozzá tartozó három napos travel card-ot (magyarul utazási kártya), amivel 3 napon keresztül utazhattam a metrón, buszon mindenfajta tömegközlekedési eszközön időre, zónákra való tekintet nélkül. Nagy nehezen meg is találtam a helyet, attól eltekintve, hogy leszálltam a metróról a Regent street és a Baker street kereszteződésénél, és amikor felnéztem az utcatáblára látom, hogy Regent street 345. Na amit én kerestem az a Regent street 1 volt. Hát akkor séta. Jót tesz az egészségnek. Miután sikerült megszereznem irány egy gyors városnézés gondoltam én, hát lett belőle 4 és fél óra hossza úgy hogy a táskát húztam magam után.

Először elindultam a St. James’s park felé, ahol egy rövid pihenőt tartottam, mert nem bírtam ki, hogy ne csináljam azt, amit a londoniak. Tudni illik ők kifekszenek a parkba és ott lébecolnak úgy, hogy én is kipróbáltam ezt, de nem akármilyen helyen. Kerestem egy olyat, ahonnan nem akármilyen a kilátás. Mégpedig ez a Buckingham palota előtt egy szép árnyékos fa. Hát a kilátás nem mindennapi volt. Eltudnék így pihenni minden nap. De mivel a nap csak 24 órából áll így hamar odébb kellett állnom, így a következő látványosság, ami közel volt és útba esett az a Westminster Abbey.

Kívülről elég picinek tűnt, de amikor bent voltam, hát hogy is fogalmazzak, na majd kitalálom, amíg ehhez a részhez érek. Na de már itt lehetet látni, amit minden ember szeretne, vagy legalábbis ha tehetné megnézne az életében. A Big Ben-t. Ez viszont már szép nagy és a mellette lévő Parlamenttel gyönyörű együttest alkot. Úgy néz ki szinte, mint a mi parlamentünk, na jó mégse úgy csak sok a hasonlóság. Azok az apró kis kidolgozott részetek. Olyan mégis hasonló :D Ezek után már jött a következő látványosság, ami a Big Ben tőszomszédságában a Thames, Temze másik oldalán. Szinte lehetetlen nem észre venni, pedig hiába azt a szép nagy órát nézed. Ez a London eye.

Ez egy kiba…ot nagy óráskerék, de tényleg nagyon nagy. Emellett minden eltörpül. A British Airways építette 2000-ben. 36 üvegkalitka van rajta, amiben egyenként 25 ember fér el kényelmesen és 30 perc alatt tesz egy kört. Ez emberenként 17 fontba fáj. Bár én nem próbáltam ki, mert sajnos annyi pénzt nem vittem ki magammal, hogy ez is beleférjen, de annyira nem is sajnálom. Júj itt voltam emberek, akik ilyen mozdulatlan szoborként keresték a kenyerüket, de annyira jól csinálták és annyira élethűek voltak, hogy amikor a 3. mellett mentem el, akkor vettem észre, némá ez már a harmadik. Fel se tűntek. Gondoltam már eleget láttam mára, mivel ránéztem az órámra és már délután 4-et mutatott. Annyira gyorsan megy itt az idő, pedig még egy órával vissza is kellett állítani, ááhh mondom ez nem igaz.

Na szóval elindultam egy közeli metrómegállót keresni és találtam is. Mint később kiderült a Picadilly-n, ami ugye nagyon híres és úgy átmentem rajta, hogy fel se tűnt. Bár jobban belegondolva szép nagy múzeum van ott és két hatalmas szökőkút, mint a Szent Márk téren, a Vatikánba, meg 4 bazinagy oroszlán, ilyen 3 méter magasak. A metróval kb. egy óra hossza volt míg kiértem Ealingbe onnan még 30 perc gyalog, mire megtaláltam hogy hol lakik Stefi. Szép kis környéken lakik csak az nem tetszik benne, hogy az angolok sorházakban laknak, ami angolosnak angolos, de olyan furcsa. Egy ház általában két emeletes és 60 négyzetméteres nagyon picit. A kertekről nem is beszélve, 3 méterszer kb. 12-3 méteresek és két méteres magas fallal körülvéve. Komoly bezártság érzette van az embernek ott. Mivel nálunk nem aludhattam, mert Niki, az anyuka, valamilyen komoly trópusi vírust szedett össze, bár megjegyezném, hogy egyáltalán nem látszott rajta, így elindultunk arra magyar szállásra, amit Stefi talált nekem. 83 busszal legalább 50 percre volt, ha nem többre Wembley városrészben. Ott még kóvályogtunk egy picit és úgy este 9-re sikerült is elfoglalnunk a szállást.

Itt csak magyarok laknak, akik vagy kijönnek ide dolgozni vagy pedig turisták, mint én. Bár inkább az előző a több. A szállás végül is mondhatni azt, hogy elfogadható árba van, 15 font volt éjszakánként. Kint voltunk a külvárosban a tömegközlekedés jó volt, volt metró 3 buszmegállónyira, voltak éjszakai buszok is. Ami meg egyenesen csúcs volt az a kilátás. A Wembley stadiont lehetet látni az ablakból legalább kétszer volt akkor, mint a mi legnagyobb stadionunk. Alvást is sikerült beiktatni a menetrendbe olyan hajnali két óra körül és mivel ilyen későre járt Stefi nem ment haza, hanem itt aludt velem. Előre bocsátom a perverz fantáziájúaknak, a sexmániásoknak és sok hülye kérdést megelőzve nem volt nemi kapcsolat kettőnk között! :D

Felvirradt a második nap! Reggelt fél nyolc körül sikerült fel is kelni és már 8kor úton voltunk. Stefi hazament rendbe szedni magát, én meg az állatkert irányába indultam el, azért nem jött velem, mert nem is érdekelte, meg addig angolt tanult. Szóval egy kis kitérővel sikerült is eljutnom oda. Előtte meg akartam nézni egy híres arab vagy valami ilyesfajta épületet, csak félúton kiderült, hogy mégse ott van, ahol mi gondoltunk, hanem még át kell szállni vagy két buszra. Így hirtelen felindulásból otthagytam az egészet és elindultam az állatkert irányába, hogy végre hasznát vehessem a London pass kártyámnak.

A térképről elég kicsinek tűnt, de mint tudjuk a látszat, csal. Nagyon. 4 órámba került még körbejártam becsületesen, sprintelve. Az ugye evidens, hogy a pesti állatkert sehol nincs ehhez képest. A legaranyosabb sztori itt esett meg a 4 napos kirándulás alatt. Volt egy pár, természetes magyarok, akik mindig vagy előttem vagy velem egyszerre mozogtak. Persze nem tudták, hogy én is magyar vagyok. Egyszer, mikor előttük jártam bementem egy olyan helyre, ahol testközelbe voltak a madarak, szabadon járhattál, kellhettél közöttük. Ahogy mentem bent láttam, hogy ezek kint állnak és egyszer felé mutat a pasi és azt mondja a barátnőjének, hogy „Az ott, hogy a faszba ment be?” Mire én egy kis hatásszünet után, „Ott a bejárat” és balra mutattam. Na azt látni kellett volna. Úgy behorpadtak mind a ketten :D Annyira röhögtek, hogy az hihetetlen. Egy valamit megtanultam ebben a félévben. Akármerre jársz Londonba, Rómába, Monacóba vagy akár Prágába biztos, hogy egy nap vagy 5 magyarba belebotlasz tuti. Mindenhol ott vagyunk!!! Visszatérve az állatkert haláli volt. Láttam gorillát, tigris, tevét, majmokat, papagájokat, lepkék közé be lehetet menni, de ilyen tenyérnyi nagyságúak voltak, aztán víziló, lámát, emut, struccot, lehetet majmok között mászkálni, etettem pingvint. Járkáltam madarak között, keselyűk között, azt hiszem azok voltak, azok a csúnya madarak a szavannáról akik dögöket esznek. Volt egy olyan épület, ahol szinte sötét volt, mivel azokat az állatokat mutatták be, akik sötétben élnek. Láttam még a rajzfilmekből oly jól ismert Pumbát (varacskos disznó), Timont, Sirkánt, Szimbát, Cotton papagáját, Némót és még sorolhatnám a végtelenségig. Talán, amit nagyon hiányoltam az az elefánt volt, de mint kiderült az is van de az egy másik állatkertben található. Aztán volt még pelikán, na az még egy nagy madár közelről, flamingó, nagyon szépek voltak. Rengeteg fajta rovar, bogár a madagaszkári órás csótánytól kezdve a százlábún keresztül a kis ici pici rovarokig minden. Itt a legjobb az a több akváriumból álló együttes volt, ami között vastag köteleken hordták át a hangyák a levél darabokat. Nagyon jól nézett ki. Volt még egy olyan épület is, ahol olyan halak voltak, hogy az ember csak lesett. A színes csiriviri trópusi halaktól kezdve a rájákig, az élő koralloktól a csikóhalig minden. Voltak olyan nagy halak hogy az én 180 cm-rel elbújhattam a béka popsia alá. A másik lenyűgöző állatkerti ház a hüllős volt. Béka, sárga zöld színes minden. Kígyók, piton, kobra stb. Gyíkok kicsi nagy, varánusz és még 10 fajta teknős is volt ott. A legaranyosabbak a makik és a mongúzok voltak. Olyan cukik. Ja és volt még egy bajszos majom is, akkora bajusszal, hogy csak na. A legfurcsább majom az oroszlán majom volt, asszem ez volt a neve. Totál sárga volt az egész maki. Itt volt egy olyan végül is mini bioszféra. Mondjuk azért nem volt olyan mini, mert azért volt vagy 100-110 köbméteres. Ide be nem lehetet menni, hanem csak körbe, de itt is azért csak egy nyújtásra voltak a makik, rovarok, négylábúak, lepkék nagyon jó volt. Azért volt nagyon jó ez az állatkert, hogy odamehettél az állatokhoz egy karnyújtásnyira.

A mai nap második megállóhelye Camden Town volt. Ez a városrész, azért kedvelt a turisták körében, mert olyan, mint egy hatalmas zsibvásár. Mindent találsz benne, amit szeretnél. A legfurcsább, hogy a boltok tele vannak füves cuccokkal, amiket az ember füvezéshez használ. Rengeteg van, ahhoz képest, hogy az országban tilos a narkotikumokkal élni, bár bolondgombát lehet kapni. Másik érdekesség az, hogy innen indult el a punk, hard rock meg az ilyen kemény zenei irányzatok. Ebből kifolyólag olyan embereket lehet látni haj, ruha, cipő, smink szempontjából, hogy én, mint egyszerű paraszt családból származó ember egyszerűen agyilag rögtön padlóra kerültem. Láttam már sok mindent, de amikor két csávó jön veled szembe szoknyába, kisminkelve, 10 cm-es talpú acélbetétes bakanccsal, nyakörvel a nyakán, azért akkor na… és ezek így élnek a mindennapi életben, ilyen lenne a gyerekem sírva fakadnék.

Az idő már elég későre járt, olyan kettő fél három körül és már éreztük is a gyomrunkban, hogy azért, na kéne már enni valamit, nemcsak sütin élni. Így aztán elindultunk China townba egy jó kis ebédre. 7 fontért svédasztalosat kajáltunk. Itt ettem először életemben garnéla rákot, hát mit ne mondjak olyan, mint a csirke. Miután teleettük magunkat elindultunk szétnézni a városban.

Először a National Portrait Gallery-be mentünk be. Sok híres ember mellett volt két magyarnak is kint szobra, képe, mert ugye a magyarok mindenhol itt vannak. Liszt Ferencnek volt a mellszobra és egy ballett táncos nőnek a festménye. Ez az érdekes bennünk magyarokba. Külföldön tisztelik, megbecsülik a művészeinek, mi meg itthon nem is hallottunk róluk. Ez szomorú.

Miután körbenéztünk tiszteletünket tettük a Picadilly square-n, ami London egyik központi tere a sok közül. Rengetek fiatal van tölti el itt az idejét és egy fő találkozási pont is. Innen átsétáltunk a Big Ben felé, hogy majd bemegyünk a Westminster apátságba. Útközbe útba ejtettük azt az utcát ahol Tony lakik, az angolok miniszterelnöke és már csak 5 percre voltunk az apátságtól. Mikor odaértünk előtte körbe fényképeztünk a Parlamentet és a Big Bent. Már mentünk volna be, amikor kiderült, hogy mégse úgy van az, ahogy mi azt szépen elképzeltük, mert hát miért ne vasárnap zárva van. Úgyhogy a templom látogatást elnapoltuk hétfőre. Inkább elsétáltunk a Cleopátra oszlopához, ami egy kétezer éves kőtömb, amit Anglia kapott valamikor régen.

Sajnos az idő már későre járt. Este 7 óra. Így utunk a szállás felé vezetett. Mindenki ment saját szállására készülődni mivel úgy terveztük, hogy este vagy elmegyünk bulizni vagy beülünk egy pub-ba. Mondanom sem kell ugye, hogy mivel egy nap nem 30 órából áll, így sajnos nem jutott idő erre sem, mert mire Stefi visszaért hozzám már este 23 óra volt. És hát mire kiérünk a városba kb. éjfél lenne és kettőkor meg zár be minden. Ja igen ez a másik dolog amitől kiakadtam. Londonban a disco-k, a szórakozó helyek és a vendéglátói egységek legkésőbb hajnali kettőkor bezárnak, a többség egy körül zár. Innentől kezdve nem értem, hogy lehet normálisat bulizni… Na mindegy. Maradtunk a szálláson, beszélgettünk és iszogattunk és hajnali 2 tájt le is feküdtünk és még mindig nem egymással.

Fél hétkor már csörgött is az óra, de mire kikeltünk az ágyból, az már más napra tartozik, de olyan 8 körül már úton is voltunk Stefiékhez, hogy rendbe szedje magát. Míg szépült, addig körbejártam azt a környéket, ahol lakott. Itt jegyezném meg, hogy a legjobb dolog az angoloknál a cookies. A sütemények, olyan finomakat lehet kapni, hogy az ember a 20 úját megnyalja utána. Felszerelkezve sütivel és egy kilo eperrel, ami náluk csak 1 font és sikeresen neki is indultunk a városnak 10 körül. 

Utunk egyenesen a Tower-hez vezetett és végre láttam Tower Brigde-et, örültem, mint majom a farkának, bár azért annyira nem mikor a Colosseo-t láttam. Tower-be a legszebb dolgot láttam az eddigi életem során, mégpedig a koronázási ékszereket. Akkora gyémántokat, rubintokat, annyi aranyat egy rakáson, meg tálalási edényeket, ami mind színtiszta arany. Csodaszépek voltak, csak sajna képet nem lehet róla készíteni. A védelme viszont lenyűgöző volt. Golyóálló üvegdobozokban, fél méter vastag ajtó és minden négyzetméteren egy kamera. A kameráról jut eszembe, hogy mindenhol találkozik az ember. A buszokon általában két, három kamera van, de a metrómegállóknál egy peron átlagosan 15 kamera van. Most gondoljatok bele van, ahol 5 metró találkozik, az 10 peront jelent plusz az összekötő utak stb. Rengeteg kamera van. Visszatérve a Tower-hez itt találhatóak még a hollók. Amik, azért érdemelnek meg pár sort, mert az angolok úgy tartják, hogy ha a Tower-ből elrepülnek a hollók, akkor leáldozott a király családnak. Mondjuk ebbe van egy két bibi. Az egyik az, hogy a fele kalitkába van zárva biztos, ami biztos alapon a másik felének meg egy picit meg van szedve a tolla, hogy véletlenül se repüljenek el, ja és mindig tömik őket kajával, amitől fogva akkorák ezek a hollók, hogy … Szóval, azért biztosra mennek.

Innen 100 méterrel található a Tower Bridge. Ha felmegy az ember egész szép kis kilátás nyílik a városra és le is lehet a gépház terembe. Bár igazából azt, amit mi láttunk turistáknak csinálták szerintem. Van egy tök jó története a hídnak. 1952. december 28-án a 78 számú emeletes busz nem tudod megállni valami miatt mikor emelték fel a hidat és a sofőr a balesetet elkerülve gyorsított. Három láb szintkülönbséget ugratott át a busszal.

Az időre való tekintettel sajnos nem tudtunk itt sokat időzni így indulni kellett, mégpedig Shakespeare Globe színháza felé vettük az irány útba ejtve a HMS Belfast hadihajót, a Britain at War Experience múzeumot és egy börtön múzeumot.

A Belfast fedélzete nagyon jó volt. Végre jártam egy igazi hadihajón. Szinte minden egyes részt meg lehet nézni. Az egészben a legjobb az, hogy tele vannak élethű figurákkal, rendes zenei aláfestéssel. Fogorvosi szoba volt a legélethűbb, ahogy az orvos fújta a tengerész fogát, az a mozdulat, ahogy be voltak állva és hozzá a hangok, hátborzongató volt. Vagy még nagyon jó volt a parancsnoki híd ott volt a kapitány és a tisztek a szöveg, amit alatta hallani lehetet épp az volt, mikor a hajót megtámadták. (Kapitány megtámadtak minket! Adjon ki tűzparancsot!) persze angolul. Jó volt a kantin is, a mosogató tele koszos edényekkel, a kondérokba ott voltak benne a kaják, igaz csak műanyagból, de nagyon élethűek voltak. A legénység szállása az még megér egy mondatot, ahogy félsötétben mentél köztük és láttad, hogy pókereznek, cigiznek és mindenhez a rendes hangok tényleg olyan volt, mintha köztük járkáltam volna. Ezek után a Tussaud’s múzeumra már nem is voltam kíváncsi. Nagyon nagy élmény volt a hajón járkálni. Szerintem egy órát simán eljárkáltam rajta. Bárcsak lett volna több időm, de hát, ha menni kell, hát menni kell át a másik múzeumba.

Komolyan mondom itt Londonban érdemes múzeumokba menni. A Britain at War Experience az megér egy misét. Nagyon jól meg van csinálva. Ahogy bemegy az ember egy lifttel viszik fel a harmadik emeletre. Kis kiállítási anyagok és itt is élethű bábok hangokkal, majd ahogy megy egyre beljebb és beljebb elér egy olyan szobát, ahol tiszta sötétségbe találja magát és ahogy megy egyszer csak elétárul egy jókora helység. Félsötétség, éjszaka honol. Lebombázott kétemeletes épület, az utcán emberi holtestek feküdnek és jajveszékelés hangját lehet sejteni, mert a légvédelmi sziréna hangja szinte elnyom mindent teljesen. Nagyon jól meg van csinálva!

Volt itt a közelbe egy ilyen horror múzeum, vagyis ahol az emberekre hozzák a frászt csak drága is volt és 400 méteres sor volt előtte. Úgyhogy sajna ez is kimaradt az életemből, de nem baj mert innen 10 perc séta alatt ott is voltunk a Shakespeare színházába. Csak hát ugye az élet megint közbe szólt. Nem lehetet bemenni csak egy 40 perces túra keretében, mert épp Hamletet próbáltak. Amúgy nem valami nagy szám én teljesen másra gondoltam, arról nem is beszélve, hogy ez nem az eredeti színház. A régi leégett és ezt az újat 60 méterrel odébb húzták fel sok-sok év alatt, hogy teljesen úgy nézzen ki, mint a régi. Például egy darab szög sincs benne.

Igen és elérkeztünk a kedvenc múzeumomhoz. Nem is múzeum ez, hanem a Tate Modern Gallery. Sajnos nem lehetet fényképezni, pedig ha lehetett volna… Ti, igen ti egyszerű vidéki, közép európai ember elképzelni nem tudja milyen képeket neveznek manapság művészetnek. Ugyan is itt 1800 évektől minden művészeti irányzatnak a képviselői megtalálható. Neveket nem tudok mondani, de néhány igenszép képet megemlítenék, ami közelkerült a lelki világomhoz és belevésődött az agyamba. Ha valaki nagyon azt szeretné lepadlózón annak szívemből ajánlom ezt a helyet. Szóval, íme néhány műalkotás:

Az első helyen említeném a minimalizmus művészeti irányának két jelentős darabját. Az egyik egy kb. másfél méter szer másfél méteres vászon, ami tiszta szürke. A másik nagyságát tekintve ugyanilyen de itt már bonyolódnak a dolgok, mivel a vászon 90%-a sárga a maradék 10 az pedig piros. Még van egy nagyon szép az pedig egy 1.80 hosszú sárgán égő neoncső.

Második helyen említeném a dadaizmus irányzatot. Itt is két műalkotásról ejtenék egy-két szót. Az egyik egy piszoár, de sajnos csak egy másolat van kirakva, mivel az eredetit ellopták. A másik egy nagyon híres, hogy is fogalmazzak… Hát végül is egy konzerv. Ebbe még semmi olyan hú de nagy nincsen. De! A művésznek tartott úriember belekaksilt és lezáratta. Ráírta a dátumot, ami 1979. és a tömegét 70g valamint 30 nyelven, hogy ez az ő szara. Hát igen a művészet az művészet.

De vannak még itt szép darabok, például egy vasrács és egy radiátor pároztatásából kapott valami vagy egy vászon, ami átlósan ketté van vágva vagy egy másik vászon, amin legalább 30 kis lyuk van össze vissze, nem is hanem olyan, mint mikor ceruzával átlyukasztod a papírt. A másik egy vászon bal alsó sarkán 6 darab kb. két cm hosszú és fél cm széles piros csík össze vissza mellette kb. paca. Művészet az művészet. Szóval, ha ezek után drága csodálatos gyerekemnek hármast vagy négyest mernek adni rajzból…

Most jöjjenek a művészfilmek, mert ezek is megérik ám a pénzüket. Beül az ember és nézi, nézi és nézi. Egyszerűen annyira végbél termék, hogy az már jó. Hol is kezdjem?! Az egyiknek az volt a lényege, hogy kivolt feszítve egy akkora papírlap egy meztelen nő előtt hogy csak nyaktól felfele lehetet látni és akkor elkezdi szépen csíkokba bentről kifele tépni a papírt 5 percig tartott, mire széttépte és akkor elsétált. A másik ilyen alkotás, ami már tényleg annyira jó volt… Elmondom hozzá a receptet. Végy egy kukát! Döntsd el a két végére rakjál egy-egy kamerát plusz egyet a felületére és gurítsd. Erről szólt a film. Volt három darab legalább 5 méter szer 5 méteres vetítővászon és arra volt a három kamera képe vetítve, hogy mit látsz a három állásból egyszerre. Sajnos a végét nem tudtam megnézni, mert sietni kellett. De tanulságos film. Szerintem.

Miután kiértünk a Tate-ből átmentünk a millenniumi gyalogos hídon, ami egyenesen a St. Paul katedrálishoz vezetett csak hát sajna zárva volt, így maradt az a lehetőség hogy kívülről csodáltuk meg. Innen metróra szállva elindultunk a British Múzeumba, mert két és fél óra múlva zárt. Csak, hogy mi ezt nem tudtuk, azt hittük van még 3 és fél óránk. Így mikor elmentünk egy thai étterem előtt, ahol öt és fél fontért annyit ettél, amennyit akartál rájöttünk lehet be kéne ülni enni egyet, mert még a mai nap folyamán nem ettünk semmi értelmeset és mindkettőnknek korgott a hasa. Sikerült megállapítani, hogy thai konyha finom egész jól készítik el a különböző ennivalókat és nem annyira édesen, mint a kínaiak. Miután jól laktunk elindultunk a britek múzeumába.

Mikor odaértünk akkor szembesültünk vele, hogy nincsen csak egy óránk, hogy bejárjuk ezeket a hatalmas kiállításokat, így csak elsőre érdekesnek tűnő szekciókat néztük meg. Bekukkantottunk a görögökhöz, hát itt van pár mozaik kép, mint Bardo múzeumban. Aztán ami nagyon jók voltak, a múmiák. Volt vagy két tucat egyiptomi. Érdekes volt így szemtől szembe ott állni egy ilyennél és végre nem csak a tv-ből látod. Másik érdekes cucc, amit szinte úgy kellett keresni, de végül meglett. Ez a rosseti kő. Ez a kavics arról híres, hogy három nyelven van rajta ugyan az a szöveg. Ha jól tudom arabul, latinul és ami biztos az a egyiptomi hieroglifa írás. Innen tudták megfejteni az egyiptomi hieroglifákat. Még ezen kívül sikerült megnézni pár egyiptomi szobrot, de nem ám ilyen piciket, hanem legalább 5 méter magasakat. Nem aprózták el, az biztos. Sajnos az időnk lejárt.

Elindultunk a Harrods felé, ami szinte már egybeforrt London nevével. Ugye ez a legnagyobb, legelőkellőbb üzletközpont a Fővárosba. Sajnos, mit a mai napon oly sok minden ez is zárva volt már mire odaértünk, mert vasárnap csak este 6ig van nyitva. Így aztán elkezdtünk sétálni a London eye felé, mert az volt terv, hogy mivel ez az utolsó éjszakám itt ezért a főbb nevezetességeket lefényképezem éjszakai pompájukban. Szóval útban az óriáskerékhez, a Hyde parkkal szemben láttam egy régi típusú double decker vagyis emeletes buszt. Na mondtam is Stefinek, hogy én itt most leülök és addig várok míg meg nem fordul, hát olyan 20 percig vártunk, de megérte. Régi típusú buszon utazni nagyon nagy élmény. Ahogy mész le felső részről és ott van a szemed előtt, ahogy mozog a busz és semmi nem véd attól, hogy egy rossz mozdulat után ne az aszfalton találd magad. Ahogy leszálltunk a végállomásnál, mert hát ugye ilyenkor az ember addig megy míg lehet, épp a London eye mondhatni szomszédságában találtuk magunkat. Na jó azért egy 20 perces séta volt szerintem. Mikor odaértünk szépen lefeküdtünk a fűre és vártuk a naplementét és a sötétséget. Előttem a London eye, balra tőle a Big Ben az országházzal, hát szép pihenő hely mit ne mondjak. Tőlünk jobbra két fekete nyomta a dzsesszt. A hangulat megvolt. Aztán, mivel Stefi nagyon fázott, így úgy döntöttünk az én unszolásomra, hogy nézzük már a meg Waterloo International Railway Station. Kíváncsi voltam rá, hogy fel tudja e venni a harcot a Keletivel vagy akár a Tiszaival. Jelentem nagy örömmel hogy nem :D Nagy is szép is, de a közelébe se ér.

Na de szerencsére időközbe besötétedett így indulhattunk a körtúránkra. Első állomás ugye a közelben lévő London eye és a tőszomszédságában lévő Parlament az nagy órájával együtt. Megérte várni. Majd itt kettéváltak az útjaink, mert Stefi már nagyon fárad volt így elindult haza. Én a Tower Bridge irányába vettem az utamat. Leszálltam a metróról a Monumentnél. Na az se volt egy utolsó látvány éjszaka, meg jó nagy is legalább egy 10 emelet magas bérházzal lehetne összehasonlítani a magasságát. Amikor kiértem a hídra akkor egy km-re távolabb ott állt előttem kivilágítva a Tower Bridge. Érdemes volt Londonba jönni! A képek tanúskodnak róla. Itt már verseny futottam az idővel, mert már este 10 óra volt és a metrók 10-11-ig járnak. Még épp elcsíptem az egyik metrót hazafele. Mikor felszállás után a vezető közli a hangosba: Értesítjük utasainkat, a metró csak a Queen’s Park-ig közlekedik. Na mondom ez csúcs. Onnan még 4 metrómegálló mire hazaérnék, de nem baj ráérünk, majd akkor idegeskedni, ha odaértünk, mert azért volt még előttem vagy 15 megálló. Na mikor odaértem fél 12-re kezdhettem idegeskedni. Fél órámba és sok-sok kérdezősködés árán megtudtam, hogy 2 átszállással tudok eljutni az általam áhított helyre.

A szálláshoz azt még hozzá kell tenni, hogy ugye a kilátás a Webley stadionra nyílt és ez a világ legeslegjobb stadionja ennél fejlettebb nincsen.

Pakolásnak köszönhetően hajnali kettő táján sikerült is eladnom.

         Utolsó nap L. Reggeli fél hetes kelés sikerült reggel 8-ig elhúznom, ami idő szempontjából nem volt az igazi, mivel a Westminster Abbey fél kilenckor nyitott. Na, de mindegy. 10 órára értünk mind a ketten az apátsághoz. Stefi kint vigyázott a cuccomra, míg én bent körülnéztem. Tudom hülyén hangzik, hogy míg én bent voltam ő kint áll, de hát már látta és angolt is kellett tanulnia.

Westminster apátság nem valami nagy templom, de annál több benne a látni való. Az angolok összes királyát, királynőjét ide temették kettő kivételével, de őket meg sem koronázták. Annyi sírt egy helyen, mint amit itt lát az ember… Itt van eltemetve többet között I. és II. Edward, II. Richard és Queen Elizabeth, I. Mary-vel együtt. Olyan sok sír van itt, hogy mozdulni is alig lehet tőlük, arról nem is beszélve, hogy egy gombostűt sem tudsz leejteni, csak arra leszek kíváncsi, hogy II. Erzsébetet hova fogják fesuvasztani. Sajnos fényképeket itt sem lehetet készíteni. Sikerült idézőjelesen körbejárni gyorsvágtában egy óra alatt és után a Londoni Aquariumba vettük az irány, ami túlparton volt a London eye-val szembe.

Végre láttam cápát és akkora halakat, mint egy ház. Végülis, majdhogynem ugyan azok a halak találhatók meg itt, mint az állatkertben. Azért akadtak új példányok is a horgomra. Polip egész aranyos így két cm-re az orrod előtt. Érdekes látvány. Másik jó dolog volt, amit nagyon jól kitaláltak, hogy lehetet halakat simogatni rájákat, dogfish-t és brill nevezetű halakat. De volt egy nagyon nagyon idegesítő dolog is. Na miből van sok egy Aquariumban a halakon kívül? Na? Hát gyerekek, sok kis visító, bömbölő, futkározó kölkök, azért na néha idegesítőek tudnak lenni. Gyerekek! Ekkor jöttem rá, hogy még két fajta állatot szeretnék látni az életem során. Az egyik a panda, a másikkal még együtt is akarok úszni, ez, pedig egy delfin.

Mikor kijöttem, akkor látom csak, hogy a négy nap alatt először esik az eső, de nem kicsit, nagyon, de szerencsére hamar elállt. Így átmentünk a szomszédos épületben, ami végülis egy nagyon nagy játékterem volt. De úgy volt kialakítva, hogy az ember örömmel és két kézzel tudta szórni a pénzt és fel sem tűnik. Ám, de én jó kisfiú vagyok és mivel jó nevelést kaptam a két szeretetre méltó szüleimtől így csak annyi játszottam el, amennyit a London pass kártya miatt kaptam. Azért ezzel a hat zsetonnal is jól el voltunk vagy egy óráig.  Komolyan, ha Londonban laknék… áhhh

Miután jól kijátszottuk magunkat elindultunk a Sience Museum felé. Na ez volt még egy jó hely, ahol simán egy napot el lehetet volna tölteni úgy, hogy fel se tűnik az embernek. Annyi látnivaló van itt, hogy tényleg kell hozzá vagy 6-7 óra. Nem is tudom, hogy mit említsek meg, mert annyi van és már így is a 11-ik oldalon járok. Na de mindegy! Olvasatok csak :D Szóval itt található Stephenson gőzmozdonya, 1813-as első generációs automobilok, egy tengeralattjáró, egy enigma kódfejtő gép, egy német V2 rakéta rengeteg makett és az Apolló 10 űrhajó kabinja, amivel a legénység érkezett vissza a földre. De a legdurvább, ami mindenek felett van az az Imax 3D mozija. Kegyetlen. Legalább 500 férőhelyes állandóan teltházzal működik és akkor a mozivászna, hogy szerintem simán eléri a 30 méter szer 15 métert vagy tán még meg is haladja. A Tengeri élővilág című 45 perces ismeretterjesztő filmet néztem, valahol középtáj és ha akartam volna kézzel megérinthettem volna a halakat. Méltó befejezése volt szerintem a londoni utamnak. Bár akkor még nem tudtam, hogy még mi vár rám.

Mikor vége volt a filmnek sajnos indulni kellett Heathrow-ra, mert ugye van egy hülye szabály, hogy a gép indulása előtt két órával be kell checkolni. Emiatt már 5 órakor el kellett indulni a city-ből, hogy az ember biztos, ami biztos alapon kiérjen. Szóval már hat órakor kint voltam és elsőre elég bonyolult volt a dolog. Sőt még másodszorra is. Ahogy bemegy az ember elve 10 perc, legalább mire felérsz a metróból a terminálhoz. Második nekifutásra, pedig checkolni kéne, de valahogy nem úgy van, mint nálunk. Vannak kis automaták, amik a bank automatákhoz hasonlítanak. Itt be kell írni a kódodat és kinyomtatja a jegyedet, majd ezek után oda kell menni ahhoz a légitársaság pultjához, amivel épp repülni szeretnél, az én esetemben ez a British Airways volt. Nagy nehezen leadod a csomagod, átesel az átvilágításon, mert hogy az övet leveszed, meg a laptopot ki kell szedni a táskából, de hogy még a cipődet is le kelljen venni az már csúcs volt. Volt még másfél óra a gépindulásig, még az volt a szerencse, hogy azért elég nagy, sőt nagyon nagy a terminál és tele van dutyi frível, úgyhogy az ember nézelődhetett kedvére.  Egy óra mászkálás után jött a csapás, amitől minden magyar a padlóra került. A gép 20.10 perc helyett késéssel 21.10 perckor indult. Ez még önmagába nem is lenne baj, mert az ember örül, ha Londonba lehet, csak hát az utolsó vonat pestről fél egykor indul és hát a repülő meg fél egy után 5 perccel érkezik meg Ferihegy 2B-re. Így hát indult a telefonálgatás, hogy szerezzek kocsit. Első ötletem a legkézenfekvőbb János bátyja, nagypapám testvére, aki Pesten lakik, de sajna nem vállalta el, mert már nem szeret kocsiba ülni. Így maradt a B terv, ami azt jelentette, hogy a kollégiumból kellett embert szerezni. „Sajnos” sikerült is és 5000 HUF-om bánta, de legalább kijárattól bejáratig vittek kocsival. Lassacskán elérkezett fél kilenc és lehetet indulni a repülőgéphez. Egy utolsó átkutatás fémdetektor stb. Legjobb az volt, hogy a gép indulási helyén feltűnően megnőtt az egy négyzetméterre jutó szép lányok száma. Hát igen Magyarországra tart a repülőgép.

Elérkezett a várva várt pillanat. Azért este jöttem vissza, mert nagyon szép képeket láttam arról, hogy mily gyönyörű a naplemente 6-10 km magasan. Csak egyetlen egy probléma volt, mivel a gépre egy óra késéssel lehet felszállni plusz amíg sorban álltunk a kifutón teljesen besötétedett. De a látvány kárpótolt mindenért. gyönyörű London este, szebb, mint Róma. Ez után jött a kegyelem döfés a londoni vakáció csúcsa. Ahogy repültünk egyre feljebb egyre nagyon rész láttál Londonból, ahogy ki van világítva és ekkor a gép elfordult Pest irányába. Na ezek után csoda. Naplemente 8 km magason. Ahogy visszafordultam az ülésbe láttam Londont kivilágítani és mögötte a naplementét. Csodálatosan szép volt.

         Ezzel a gondolatsorral be is zárnám ezt a kis memoáromat.

Szólj hozzá!

Címkék: anglia london


A bejegyzés trackback címe:

https://utazzunk.blog.hu/api/trackback/id/tr651633051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.