utazzunk

Friss topikok

  • Krm Istvan: Izland csodaszép lehet. Tetszik nagyon a blogod amúgy, a többi bejegyzés is igazán érdekfeszítő. I... (2014.02.11. 14:16) Reykjavik
  • peliatan: Szia! Köszönöm és méltányolom szorgalmadat. Nem hiába írtad le, érdemes és érdekes volt olvasni. A... (2013.10.26. 19:23) Irán, Iraq 2.
  • AzUtazó: @malenykij polgar: Nem csak az árakkal volt probléma. (2013.09.19. 09:42) Irán, Iraq 1.
  • tg_mak: blog.sleepinginairports.net/2013/02/18/scientists-say-to-let-farts-fly-on-airplanes :) (2013.03.10. 00:43) Palesztina
  • AzUtazó: @ibizavida: Ez olyan köszönjük Emese hozzászólás volt. (2012.05.06. 16:15) Ibiza

2010.12.25. 12:14 AzUtazó

Dél-Korea, Seoul

December 6.

 

Final call, Final call, Passenger Mr. Norbert Mata, Passenger Mr. Norbert Mata, please go to  gate argently. A világ legrosszabb napja…

És az előzmények:

Reggel fél 6kor érkeztünk meg Kuala Lumpur alsóra, ahol persze azzal fogadtak, hogy busz a városba nem létezik menjek taxival… Persze  a busz létezet és két riggitért el is vitt, China Townba, ahol egy riggért átszálltam a magasvasútra és 6ra már a Sentral pályaudvaron is voltam. Buszjegy vásárlás és irány a reptér. A reptéren volt egy kis időm nézelődni, enni, vásárolni, mivel 13:55kor indult a repülő és mikor kiérkeztem csak 8 óra volt. A repülő utat hál’ Istennek a fáradságra való tekintettel végig aludtam. Viszont ezen a az  úton tettem tanúbizonyságot kedvességemről, tűrőképességemről és minden egyébről, ami ahhoz kell, hogy ezeket az embereket el lehessen viselni. Kezdődött azzal, hogy a check in-nél kikönyörögtem a jobb oldal ablak melletti széket, mert hogy naplemente, meg szép látvány stb. Felszállva az fogadott, hogy két gyerek és egy apuka ül ott. Már ekkor láttam, hogy esélyem nem lesz odaülni. Azért bepróbálkoztam, de az apuci drága mondta, hogy hadd üljön már a családjával és felajánlotta az ő helyét két sorra hátrébb a folyosó mellé. Próbáltam nagyon nagyon durci képet vágni, majd beleegyeztem a dologba. Tényleg ku..ára nem örültem neki. A gép szinte tele volt, 90% tuti. Mellettem csak egy ember ült, de az amit lerendezett. Próbáltam aludni, mert fedélzeti szolgáltatás pénzért volt csak én meg az összest elköltöttem. Szóval próbáltam aludni, de ez a szerencsétlen folyamatosan a wc-re járkált, és a haverjával beszélgetett, aki egy sorra arrébb ült. A hátam mögötti rugdosós és az előttem ülő, haj hátra döntjük a széket, hopsz és a térdemnek annyi. Hú de nagyon… Mostanában kezdek egyre ingerültebb lenni, kíváncsi leszek hol szakad el a cérna.

Este 21.30ra értünk Seoulba, Dél-Koreába. Tudtam, hogy az utolsó busz valamikor 23 körül megy el és ezért szinte sprintbe tettem meg a távot a kijáratig. A jó oldala az volt a dolognak, hogy elsőként értem az útlevél ellenőrzéshez. Most gondoljatok bele, mögöttem kb 250 ember és annak a 250 embernek a 70%-a nem koreai és a nem koreaiaknak csak két határőr pecsételgetett az útlevélbe. Busz 10.000 wonba került. (jelenleg úgy kapjuk meg a magyar értékét legegyszerűbben, ha levonunk egy nullát és megszorozzuk kettővel) vagyis nagyon drága, mert ugye, aki kezdő a városba az a Limusin bust fogja használni, pláne ha még a hostel honlapján is ezt írják ki. Amúgy metroval 4700 won, busszal még olcsóbb. Éjfél után pár perccel értem a szállásra, sietségemnek hála, volt két srác, akik mint kiderült ugyanazzal a géppel jöttek, ők hajnali 3-ra, azért nem mindegy.

 

December 7.

 

Reggel viszonylag korán fél 9kor már úton voltam. Palotából ki palotából be. A belépők 1000-3000 won között vannak. Egész nap csak sétáltam sétáltam és sétáltam. Lenyűgöző ez a város. Turizmusból csillagos ötös, városi tömegközlekedésből és annak árából, pedig 5ös. Metróbal szinte mindenhova el lehet jutni, a legdrágább jegy 4700 won, ami az reptérre visz, de az átlag jegy 1000-1500 von. A leghosszabb metróvonalnak 105 állomása van. Mindenhol találni piros kabátos embereket hátukon egy i betűvel és mindig megkérdezik, hogy minden rendben segíthetnek e. Szóval tényleg nagyon rendben van ez a város.

Este felmentem a Seoul toronyba, ami a város legmagasabb pontja és 7000 wonba kerül. Ha lusta vagy fel és le gyalogolni, akkor plusz még 9000 won a libegő. Viszont a kilátás gyönyörű éjszaka, nappal már nem hiszem, hogy annyira szép lenne.

 

December 8.

 

Reggel úriasan, délben keltem. Bár ez köszönhető az előző napnak. Mivel tegnap a lábamon keletkezett egy vízhólyag, gyenge idegzetűeknek ne olvassák tovább, ami a sok gyaloglásnak köszönhetően feszül és vérhólyagos trutyivá alakult és annak a környéke bedagadt, valamint időközönként elkezdett fájni a fogam, ami a nap végre folyamatossá vált és nyomásra is érzékeny lett, szóval már kataflámon is élek. Na ezért keltem urasan, de csak nem múlt el egyik se. Úgyhogy egy kicsit nyugisabb napot terveztem. Felültem az egyes metróra és az általam vélt legtávolabbi lévő állomásra mentem el, ami 35öt állomást, 105 percet, 1700 wont jelentett és Soyosanba érkeztem. A városról, amit így látásból sikerült megtudni az az, hogy egy gyönyörű szép völgy nyílik onnan és az öregek, fiatalok oda járnak kirándulni. Neki rugaszkodtam én is csak mikor az első angol nyelvű táblánál megláttam, hogy 4 km a legrövidebb túra, hát inkább visszafordultam, a lábam nem nagyon bírta volna, meg télen azért annyira nem szép. Hazafele még tettem egy tisztelet kört a városba, csináltam pár képet és este 8ra már otthon is voltam. Tudom vétek ilyen korán hazaérni, de annyira fájt a fogam és a lábam, hogy már csak aludni akartam. Sajna vagy attól függ honnan nézzük, már tegnap sokat beszélgettem egy lengyelkanadai sráccal vagyis ő többet beszélt mint én :) és ma egyszerre értünk haza… Hát egy két órás beszélgetés lett belőle. Viszont egy nagyon fontos információt megtudtam, sajnos igen későn. Mégpedig, figyelem, minden Dél-Koreába tartónak igen értékes információ, mert a vonat minimum 37 dollár egy irányba. Szóval a kormánynak vannak ingyenes buszai Busanba egy bizonyos városon keresztül. Egynapos túra keretében is el lehet látogatni oda, mert reggel megy és este jön. Előtte lévő este kell regisztrálni rá az interneten, hogy pontosan hol azt már kint meg tudják mondani. Szóval turizmusból tényleg csillagos ötöst érdemelnek.

 

December 9.

 

Reggel egyszerre keltem a lengyelkanadaival és kiderült hogy ugyanoda tartunk, méghozzá a fő palotához, nevét nem kérdezzétek, mert kb 3 betűvel térnek el egymástól ezek a nevek :D Szóval együtt elmentünk, a palota tényleg szép, a belépő 3000 won, jaj és a lényeg leesett az első hó éjszaka és másnapra meg is maradt, így a látvány sokkal szebb. Valahogy mindig így képzeltem el Koreát, havasan tényleg, ha nyáron jöttem volna, nem hiszem, hogy az igazi lett volna. A palota látogatás után kettéváltunk. Úgy volt, hogy Suwonba megyek. Ez egy város az egyes metró vonalán a másik irányba, ahol van egy erődítmény, ami a világörökség része, de fogfájás és lábfájás elvette a kedvemet, így a „soeuli” nagyfalat másztam meg, ami a főpalota körüli dombon fut. Tudom semmi logika nincs benne, hogy a fájós lábbal miért mentem 3 és fél km-t sétálni, ráadásul dombra, lépcsőre, fel és le. Mai napig nem tudom. Viszont a látvány nem volt utolsó dolog és a dombtetőn elszórva, hát lehet nem jól fogalmazok, de légvédelmi lövegeket lehetet látni, benne folyamatosan emberekkel. Szal nem csak dísznek vannak ott, mint máshol, nekem már csak ezért is megérte felmászni. Sötétedéskor még elmentem a piacra hátha tudok végre venni magamnak valami szép sapkát, de nem sikerült, viszont gazdagabb lettem két zoknival és egy koreás pólóval és szegényebb 5000 wonnal. A másik, amit egyáltalán nem értek, eddig az útig szinte hülyének néztem azt, aki olyan feliratú pólót vett, ahol járt, most meg én csinálom ezt és nem kis mennyiségben már legalább 6nál járok. Szuvenyír kell :D

 

December 10. (1 yuan 31 Ft)

 

És akkor az előznények:

Reggel 5.50kor keltem fel, három és fél órával a gép indulása előtt. Negyed hétkor már a metróállomáson voltam és bőszen vettem a jegyet 4700 wonért a reptérre, átszállási pont 3 van a reptéri metróra, a legközelebbi a Seouli vasútpályaudvaron. Ezt választottam. Vesztemre. A se a metróban, se sehol nem volt kitáblázva merre keresem, a reptéri vonalat. Hiába kérdeztem meg 5 ember egyik se beszélt angolul végén kijöttem az állomásról, ergo buktam a 4700wonos jegyet, de úgy se találtam, persze ilyenkor nem volt egy metrószemélyzet se a helyén. Az amúgy kifogástalan tömegközlekedési rendszerük, ezért kapott csak ötöst, mert minden a helyén van tökéletesen rendben, kitáblázva nem lehet eltévedni, de ez… a legfontosabb dolog és pont akkor nincs ott senki, aki segíteni tudna, hát a szemem lassan vérben kezdett forogni. Jobb megoldás nem találván vissza metróba, venni egy 1300 wonos jegyet, ki Gimpo reptérre, egy átszállással, lassan… A reptérre 7.50kor érkeztem. Akkor még nyugodt voltam már amennyire lehetett. Sietve, sántítva keresve a kivezető utat, majd a levezető utat a reptéri metróhoz, mivel közvetlen metrókapcsolat van a két reptér között. Jegyet 3400ért újra megvenni, majd várni a vonatra. Vonat jön, nyugodtan felültem elindultunk. Ideges, mit ideges, agyvérzést csak akkor kezdtem el kapni, mikor 9:20-kor még két megálló hátra volt és az utolsó check in időpont 9:40. Mondjuk kb. két óránként mennek gépek Pekingbe, de az anyagi kár jelentős lett volna. Szóval 9:32-re értünk be a reptérre. Na azt a sprintet, amit fájós, hólyagos lábbál és 17kg-os táskával produkáltam, mindenkit fellökve látni kellett volna, arról nem is beszélve, hogy a seouli reptérre mindent lehet mondani, csak azt nem hogy kicsit. Vad idegen, óriási reptéren, sántítva, nehéz táskával találd meg a check in pultot, hát nem egyszerű. Úgy higgyétek el, hogy a pasi rakta ki a close/zárva táblát, mikor látta, hogy futok oda és mondom, hogy neeeeee. Ennél neccesebb nem igen lehetet volna. Gyors check in és mondta a csávó, hogy futás tovább, mert nagyon kevés időm maradt és a gép a lehető legtávolabbi pontról indul. Mint ne mondjak, az útlevél ellenőrzésnél, a biztonsági ellenőrzésnél is hatalmas sorok. Ráadásul a gép tényleg a legtávolabbi helyről indult a 103-as kapuról, amihez még vonatozni is kellett. Így esett meg az az eset, hogy több mint száz repülés után végre az én nevemtől volt hangos a terminál. FINAL CALL, FINAL CALL, Passenger Mr. Norbert Mata, Passenger Mr. Norbert Mata, please go to gate argently!!

Utolsó felhívás, utolsó felhívás!! Mr Norbert Mata, Mr. Norbert Mata, Kérem fáradjon sürgősen a beszálló kapuhoz.

Elértem.

De a megpróbáltatások még csak itt kezdődtek. A helyemet, a drága helyemet, amit 33.000 Ft-ért foglaltam, már megint elfoglalták és a styuvinak kellett szólni, hogy állítsa már fel onnan azt az embert, mert most nem voltam alkudozós kedvembe. Felszolgált kajára is italra, nem tennék megjegyzést, mert a magyarnál jobb volt, viszont a 16.000 Ft-os Qantas jegy árához képest a béka segge alatt volt. Mellettem lévő hölgynek kinéző izé vagy most ült először gépen vagy csak nagyon kíváncsi volt, de folyamatosan kifele bámult, mutogatott a férjének RAJTAM keresztül, mintha ott se lennék. Húú de nagyon nyakon bas.tam voltam, nagyon nagyon érett neki a dolog, de hál’ Istennek, olyan leszállásunk volt, hogy lefagyott a kíváncsisága rendesen. Olyan légörvényeken mentünk keresztül pláne leszállásnál, hogy a kapitány még leszállás előtt is kétszer szólt hozzánk, hogy biztos be van e kapcsolva az övünk. Úgy dobálta a gépet a szél, mintha hullámvasúton lettünk volna. Néha süllyedtünk olyat, hogy csak lestem hova lett a szék a fenekem alól, a földet érésnél, pedig visszapattant a gép a kifutóról. Kemény landolás volt az tuti. A legdurvább, amin kiakadtam, hogy a 33.000 Ft-os jegyemért cserébe a gép nem csőre állt, hanem ki oldalra (jelezném Air Chinaról van szó) és buszoztattak minket befele. Az milyen már??!! Bent jó 8 percet gyalogoltunk mire elértünk az útlevél ellenőrző pontot, ahonnan ismét két perces séta, majd 3 perces várakozás és 5 perces vonatozás következett a hármas terminálig, ahol ismét 4 percet sétáltunk, míg elértük a csomagokhoz, amik már vártak minket. És itt történt meg a nagy csúcspontja. Kezembe alaptop épp veszem fel a táskámat, amikor egy sietős bü..s, tetv.s, cig..y öreg kínai úgy gondolja, hogy az útjában állok és olyan sebességgel jött nekem, hogy a laptop repült, akkora nagyot nem esett, meg tokba is volt szal jelentőséget nem tulajdonítottam neki. Kifele menet még a vámos pont kiszúrt engem táska ellenőrzésre, de úgy kell neki, ha a büdös szaros gatyáim között akar turkálni. Kiérve kapcsolom be a laptopot és a fél kijelzője fehér… Na akkor kezdtem el any.zni…

Ami majdnem kimaradt. A legnagyobb, amit értelmes ember nem tud elképzelni, ilyet még nem láttatok. Locsolták a reptéri füvet. Az meg senki nem zavar, hogy kint fúj a szél, mínusz van és az összes víz ráfagy a fűre, bokorra. Eszetlenek.

Shuttle busszal mentem be a városba, ami 16 yuan volt, majdnem 10 yuannal olcsóbb, mint a metrós vonat és a főpályaudvarnál tett le. Sajnos a hülyeségem, nem törődömségemnek hála, a memóriámon kívül más lehetőségem nem volt arra, hogy megkeresem a hostelem :) Bár kihívásnak nem utolsó egy 17 kg-os pakkal a hátadon. Végül egy kis metrózás egy tökéletes felesleges félkörív megtétele után megtaláltam. Sunrise Tian Anmen Hostel a neve vagy valami hasonló, a következő hét éjszakát itt fogom tölteni és az ára egy hatágyas szobában összesen 235 yuan volt, a heti költőpénzem több mint egy hatoda és a 100 yuanos kulcsos depozitról ne is beszéljünk.

Délután még kinéztem a Tian Anmen tére, ha már itt vagyok és másfelé idő hiányában úgy se tudok menni, akkor már legalább ezt lássam először Kínából. Ekkor találkoztam először azzal a jelenséggel, hogy leszólítottak, hogy hogy érzem magam, milyen Kínában stb. stb., meg ő cserediák és angolul tanul és hogy hagy mutassa már be a környéket, meg 5 perc szép képeket lehet csinálni. Mondom miért ne, milyen kedves gyerek. Aztán sétáltunk sétáltunk, de csak nem arra mentünk amerre mondta, aztán rákérdeztem, mire ő ja ja mindjárt fordulunk, majd mikor sörözni akart menni, meg a pénzem felöl érdeklődött kezdett kicsit fura lenni a dolog, de akkor hagytam ott végleg, mikor feltűnőek keresett valakit vagy valamit az utcán. Aztán ez a helyzet, hogy kedvesen érdeklődnek beszélgetni akarnak szinte mindenhol megismétlődött, ha a Tian Anmen téren mentem keresztül minimum 5 ember akart megállítani. Vicces az egészben, hogy elég könnyű minket nem ázsiaiakat kiszúrni, mert általában két kezemen meg tudom számolni, hogy hány ilyen embert láttam egy nap vagyis külföldit. De igazából ez volt végig az utazás során, szinte alig lehetet találkozni velem hasonló emberekkel vagy akár négerekkel, latinokkal, se Szingapúrba, se Szöulba, se KL-ben, se sehol. A legtöbb külföldit Phi Phi-n, Koh Phanganon és Kao San utcában (Bangkok) láttam.

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://utazzunk.blog.hu/api/trackback/id/tr602538281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.