utazzunk

Friss topikok

  • Krm Istvan: Izland csodaszép lehet. Tetszik nagyon a blogod amúgy, a többi bejegyzés is igazán érdekfeszítő. I... (2014.02.11. 14:16) Reykjavik
  • peliatan: Szia! Köszönöm és méltányolom szorgalmadat. Nem hiába írtad le, érdemes és érdekes volt olvasni. A... (2013.10.26. 19:23) Irán, Iraq 2.
  • AzUtazó: @malenykij polgar: Nem csak az árakkal volt probléma. (2013.09.19. 09:42) Irán, Iraq 1.
  • tg_mak: blog.sleepinginairports.net/2013/02/18/scientists-say-to-let-farts-fly-on-airplanes :) (2013.03.10. 00:43) Palesztina
  • AzUtazó: @ibizavida: Ez olyan köszönjük Emese hozzászólás volt. (2012.05.06. 16:15) Ibiza

2014.12.24. 11:01 AzUtazó

Spitzbergák

Kalandozás a világ végén

 

2014. augusztus 21.

T-23 nap az esküvőig.  Mi köze ennek az utazáshoz? Semmi! Csak boldog vagyok és ezt tudnia kell mindenkinek, főleg majd Neked kedves unokám, aki majd ezt sok sok év múlva olvasod.

Este 21.25kor indult a repülő, ami azért fontos momentum, mert a Mari, akit hoztam a túrára, hogy le ne késse a gépet, már 15.30kor Pesten volt és eljött hozzánk 16ra. Olé. Kezdődhet a buli. Mariról azt kell tudni, hogy most töltötte a hatvanadik életévét és szeret beszélni. Sokat. Ugyanazt még többször.

A repülés sima liba volt, mint mindig, annyi különbséggel, hogy új géppel repültünk és erre már én is azt mondom, hogy nincs elég ülőhely. Se széltében, se hosszában, pláne úgy, hogy az előző büdös kölök még az ülést is hátra akarta dönteni , majd nem érti miért nem tudja, de ahogy elmentem wcre rögtön sikert neki… Bár tíz perc háttámla rugdosás után feladta és visszaállította az eredeti állapotot :D

 

2014. augusztus 22.

Még 21én éjfél előtt pár perccel érkeztünk az osloi reptérre, ahol csomagfelvétel után szépen alukáltunk egyet reggel hétig. Hálózsákkal és polifommal kifejezetten jó volt. Az osloi reptér legdurvább része a becsekkolás. Teljesen magad csinálsz mindent. Nyomtatod ki a repjegyet, csomagcímkét és ragasztod rá a csomagra, majd rakod rá a futószalagra.

Spitzbergákra a gép 9kor indult és eseménytelen út után dél előtt pár perc perccel landoltunk Longyearbyen ( igen ezt már magamtól írtam, mert sikerült megtanulnom J )reptérén. A reptértől kb 300 méterre van a világ legészakiabb kempingje és egyben a sziget legolcsóbb szálláshelyre. Míg itt fejenként 100 koronába azaz 4000ftba kerül egy éj, ha van sátrad, persze fejenként, addig bent a városban, ami 5 kmre van, alsó hangon 50-60.000ftról indulnak az árak. Recepció nincs csak 10-12ig ill 20-22ig. Sátor állítás után séta a városba. Mari persze lusta volt addig sétálni, így lestoppolta az első kocsit, ami meg is állt. A sofőr itt dolgozott a reptéren és magától mesélte, hogy tegnap láttak jegesmedvét a túlparton. Juppé. A „városban” ( 1500 fő lakik itt ) pont ott rakott ki, ahol a fegyvert béreltük. Egy hétre 1000 korona volt ( 1 NOK 38 HUF), plusz 1200 korona letét és egy gyorstalpaló után máris az utcán voltam fegyverrel. Persze már az első sarkon leszólítottak, hogy látszódnia kellene, hogy  a fegyver nincs megtöltve.. Mondom nagyon sajnálom ezt elfelejtették közölni. Aztán a kávézóban el is vették tőlem, míg söröztünk :D

Hazafele, majdnem lesétáltuk a teljes távolságok a kempingig, de a cél előtt két kilométerrel magától megállt egy furgon és elvitt minket teljesen a célig. Este, ha ha este, még két napig nem megy le nap, de utána is még csak ilyen félhomály lesz. Szóval Papó nem nem tudom, hogy itt ugyanúgy néz ki e Göncölszekér, mint otthon :D Na visszatérve arra, hogy este, semmi extra nem történt, hacsak az nem hogy egy kis kedves aranyos róka kolbászolt a tábortól úgy 150 m a parton fel s alá.

Ahhoz képest, hogy életem első éjszakája volt sátorban, mármint nem nyáron 35 fokban, nem is volt annyira hideg, csak a lábam fázott, de az is csak reggel.

 

2014. augusztus 23.

Reggel 8.15re jöttek értünk a reptérre és indultunk neki a NAGY KALANDNAK. Kezdésnek egy hajókirándulásra neveztünk be, amivel megnéztünk egy nagyon szép gleccsert, aminek nagyon szép norvég neve van, majd kaptunk egy fenséges ebédet, ami marhából és lazacból állt és még repetázni is lehetett. Végül délután kettő körül megérkeztünk Barentsburgba, kis Oroszországba. A többieknek itt két óra szabadprogram volt, de mi és még négy másik ember maradtunk vagyis innen köszönjünk az úri huncutságokat, de gyalog megyünk vissza Longyearbyenbe. A táskánkat az első elhagyott épületbe beraktuk, majd nekiindultunk a település felfedezésének. Ami nem volt túl nehéz, hisz összesen 400 ember lakik itt és mint kiderült, hiába orosz település az embereknek csak 10%a orosz, a maradék pedig ukrán. Napi hat órát dolgoznak lent hatszáz méter mélyen a bányában, amiért havonta 100.000 rubelt kapnak. Maga a településre azt mondanám, hogy olyan mint Csernobil csak itt még pár ember lakik. Nagyon durva érzés így visszaugrani az időben. Amúgy található itt étterem, hotel, de még hostel is. Ja és azért az orosz kormány csak orosz kormány, úgyhogy itt található a világ legészakibb sörfőzdéje, ahol 20 koronáért csapolnak egy korsó sört. Kapásból három fajtát! De van itt még posta és orosz konzulátus is. Az épületeket most újítják fel, de még látni a régi vonásokat, mert a lépcsőfeljárók még mindig fából vannak.

És bejött. Ez a hely bakancslistán szerepelt, mert ilyen hely nincs még egy a világon és itt elég sok volt az elhagyott épület is. A falu szélén találtunk egy olyat, ami kívülről teljesen be volt deszkázva. Fegyverrel a vállamon elemlámpával a zsebembe irány bele. És bejött, amire számítottam. Minden szerte szét, úgy ahogy 25 éve hagyták. Újságok, könyvek, fényképek. Egy kész időkapszula. Nekem se kellett több a sok Discovery és Historys sorozatok után, szépen módszeresen átkutattam mindent. Találtam ’87-es Barentsburgos naptára, ’85ös orosz elnökről képet, aki épp itt van látogatóban, rengeteg negatívot, amint a 25-30 évvel ezelőtti város látható, pillanatképek, ahogy az emberek pózolnak, ahogy a gyerekek mennek iskolába vagy ahogy az itt dolgozók fürödnek a tengerben. Ezek mind csak ott kallódtak, szerintem felbecsülhetetlen értéke van. De például vannak ott rajzok, a környező hegyekről, hogy mi található bennük. Valószínű, hogy ez egy geologiai állomás volt, plusz itt hívták elő a fényképeket, mert minden eszközük is meg volt hozzá. Szóval egy kis álom vált valóra, mikor átnézhettem ezeket és elpakolhattam a számomra tetsző dolgokat, amikre minimum 25 éve senki oda nem figyelt.

Este a település központján találtunk szállást. Régen, de még most is egy nagy tér van és körültette egy két fabódé, gondolom bulikkor legyen honnan árusítani a termékeket, bár megjegyzem, olyan vastagon volt benne a por, hogy rég nem használhatták. Na egy ilyenben húztuk meg magunkat az éjszakára, mert még mindig jobb, mint egy pici sátorban felváltva öröködve.

 

 

 

2014. augusztus  24.

Indulás előtt még egyszer benéztem abba a faházba, hogy nehogy valami elkerülje a figyelmemet, majd elindultunk a nagy útra. Sokat nem mesélnék róla, mert a táj nagyjából ugyan olyan sarkvidéki, kevés növényzettel, maximum fűvel, sok minden nem történik az emberrel és még a táska is nehéz.

Egyszer át kellett kelni egy nagyobb folyón. Ott cipő lehúz, gatya fel és nosza rajta J És igen hideg volt és nem, nem kibírhatatlan. Este nyolc volt, mire elértünk egy menedékházat. Útközben, na jó még a legelején szedtem össze fákat, hogy majd kell. Hát nem kellett. Olyan jó fel volt szerelve, hogy én csak tátogtam. Volt ágy, volt takaró, matrac, fa, fűrész még Metropol társasjáték is volt, persze norvég nyelvű szal nesze semmi fog meg jól J A ház gyönyörű helyen volt egy lankás domboldalt, közel távol sehol semmi. Ha kiültél és figyeltél az első, amit észre vettél az a csend. Ilyen csenden én még életemben a természetben nem hallottam. Sehol semmi, csak én és a fülzúgásom. Egyszerűen fantasztikus élmény volt, gyönyörű kilátással megfűszerezve.  

 

2014. augusztus 25.

A mai nap kis túlzással arról szólt, hogy a távolban, egyben az öböl túlpartján lévő kis piros házikóba eljussunk. 9kor indultunk, ment szépen minden a maga rendje és módja szerint. Sőt ahol leértünk az öbölhöz, a hegyek felöli részen egy kis domb után két jávorszarvas pihent. 150 méternél nem lehettek messzebb tőlem. Annyira jó érzés volt látni, annyi utazás után életemben először két ekkora állatot csak úgy szabadon. És nem, hiába volt nálam fegyver, nem ők lettek a vacsora.

Már távolról is néztem, hogy hiába öböl meg a térkép is mutatja, de hol lehet az a folyó, ami bele torkollik. Nézem távcsővel is de sehol semmi, összefolyik a part. Majd ahogy egyre közelebb érünk nini, ott egy lyuk a partvonalban, szép emberes 15 méter széles rész. Közelebb érve látszik, hogy ez több, mint egy méter mély így nincs más hátra, mint kerülni. Nézünk erre nézzünk arra, hát ez így is úgy is cipő, gatya levevős lesz úgyhogy nem megyünk fentebb. Mindent levesz, táskára felpakol és irány neki a hideg patak. Igen ám, de iszapos a széle. Első lépés bokáig, második lépés lábszár középig, harmadik lépés nincs megkockáztatva. Akkor irány, ahol van vmi növényzet, mezítláb alsógatyában. Jó 200 méteres kerülő, közben az első lépéseknél Mari gumipapucsát benyelte a sártenger, még jó hogy én mezítláb vágtam neki nem pedig a drága papucsomba mentem, mert akkor most durcis lennék.  Végül majdnem tértig sárosan megérkeztünk a delta első ágához. Jó kis hideg víz, mélysége lábszár középig érő. Finom. És ez így meg még jó 400 méteren keresztünk. Kis patakba be, kis patakból ki, iszapba be, iszapból ki, kavicsot részre rá, patakba be, iszapból ki. Az elején még szívtad a fogad, ha rá léptél egy egy nem olyan szép formájú kavicsra, de a végén már nem számított, mert nem is érezted J A delta utolsó ága volt a legnagyobb az kb 15 méter széles volt és a legmélyebb pontján majdnem megnyalta a zacsi alulról. Na akkor lett volna visongatás. 

Öröm volt visszavenni a cipőt két zoknival, de még így is olyan érzés volt mintha nem a saját lábam lenne és ez még jó húsz percig maradt is. Közben megérkeztünk egy elhagyott orosz bányatelepre, ami sajnos teljesen üres volt. Mondjuk, ami nagyon érdekes volt az egy földmintákat tartalmazó épület. Úgy ahogy volt mindent otthagytak, a ládák szépen felcímkézve, dátummal, bennük pedig hosszában a henger alakú földminták. Volt még a domb tetején egy temető, de sajnos az összes felirat eltűnt róla, kivétel egy bányászé, aki 1930-1960 között élt viszont neki egy képe is ki volt rakva, ami egész újnak tűnt.

És innentől kezdve tele volt számomra furcsásággal az egész rész. Mert kicsit arrébb voltak a bányász lakások. Mindegyik tök üres volt. Igen ám, de az egyikből futott egy vadonatúj kábel a semmibe, a másikból, pedig egy vastagabb cső a semmibe, az étkezde előterében egy szék rajta pokróc, illetve az asztalra terítve egy ilyen hőtartó anyag. Kíváncsi lennék miért hagyta ott azt valaki. De a legfurcsább, hogy az egyik házban, amibe semmi nem volt csak egy zakó. A zakó ott lógott az egyik szoba falán. Teljesen újnak tűnt viszont régi volt a kinézete és az anyaga, mintha a 80-as évekből származva és egyáltalán nem volt poros… Túl sok horror filmet nézek. Még jó, hogy errefele nincsenek kis állatok, mert lehet egy egy egér mocorgásra kivittem volna a tetőt vagy lyukat lövök a falba.

Innen már csak fél óra séta volt .-..-.-.- kabin, amit nem tudtam, hogy az, de az a piros kis ház volt, amit kinéztem messziről. Viszont nagy bánatomra nem mi voltunk itt az első és egyedüliek. Már tegnap óta egy kilenc fős lengyel csoport tanyázott itt, sőt egy 15 percre befutott a postás csávó Barentsburgból két turistával megnézni a múzeumot ( mert ez egyben az is ), de ők mentek is utána hajóval vissza.

 

2014. augusztus 26.

Úgy volt hogy ma megyünk tovább, de mivel az utolsó szakasz emelkedős és reggel esett az eső, én úgy voltam vele, hogy biztos nem áztatom el magam, így maradtunk. A lengyelek pedig délben elindultak.  Délután raktam egy tábortüzet abból a fából, amit előző nap az út vége felé összeguberáltam, majd estére befutott egy középkorú pár, akikkel egyszerre indultunk el Barentsburgból csak ők kerülő úton jöttek.

 

2014. augusztus 27.

A mai nap mottója: Semmi se az, aminek látszik -  vagy   - Minden domb mögött lesz egy újabb domb

Mari már reggel négykor költött, hogy kaksiznia kell. Köszönhető ez annak, hogy az előző napi vizet, amit a patakból hoztam nem forralta fel rendesen én meg hál’ Istennek nem szerettem annyira a teát, hogy állandóan azt igyak, pláne melegen. Következő kelés reggel hét volt, fél nyolcra összepakoltunk Mari még egy gyorsan nyomott, aztán indulás. Wikitravel szerint kényelmes 8-10 órás túra, a lengyel túravezető csaj szerint nekünk 10-11 óra lesz..

Ennek tudatában vágtunk neki az útnak. Végig a szenet szállító vonatsín mellett, majd fel a Grument völgyben végül le a kimondhatatlan nevű folyó völgyében. Ebből a legjobb rész a vonatsín melletti séta volt, mert kényelmes, „kiépített”, néhol teljesen be is volt fedve. Mielőtt a bányába ért volna, azelőtt egy jó másfél km keresztül valószínűleg fel lett gyújtja hidastul, mindenestül együtt.  Aztán jött a neheze. Parton nem mertem menni, mert nem biztos, hogy végig van és akkor elég nagy macera visszajönni, így hegynek fel. Lehetett látni a kitaposott ösvényt, amin keresztül közlekednek a kalandra vágyó emberek, de hát a meredeksége hagy némi kívánnivalót maga után. Én még csak csak felszaladtam :D rajta Marin sajnos kifogott annyira, hogy vissza kellett mennem és a táskáját nekem kellett felhozni. De ember legyen a talpán aki ezt hatvan évesen végig csinálja. A dombocska, amúgy kegyetlen meredek volt, ha valaki megcsúszik, elveszti az egyensúlyát a legkisebb túlzás nélkül kiskanállal szedik össze.

Ahogy felértünk és elsétáltunk a magaslat sarkára megpillantottuk alattunk Grumant völgyet, a torkolatnál pedig az elhagyatott orosz épületeket. És elkövettük a nap folyamán az egyetlen, de egyben a legnagyobb hibáját. Úgy döntöttünk, hogy lusták vagyunk lemenni és átmenni a túloldalra, ahol láthatóan picivel könnyebb a terep, inkább megyünk a jobb oldalt. Na ez a döntés kb. 5 azaz öt óra hosszánkba került. Nem volt stabil pont sehol. Az hegy ezen az oldala csakis kizárólag asztali számítógép nagyságú vagy picivel kisebb kövekből állt egymásra górva. Mindegyik minden irányba mozgott. De legdurvább az volt mikor bizonyos részeknél lehajoltál és hallottam az alattad egy két méterrel folyó patak robaját. Nem mondanám, hogy félelmetes volt, de inkább még is az volt. De nagyobb részt fura. Olyan érzés mintha leszedtél volna két három követ a tetejéről és már láthatnád is. Na, de a legjobb. Itt találkoztam először hóval. Mármint augusztusban. És csúszkáltam is rajta, mint egy kisgyerek, azért valljuk be nem sűrűn adatuk meg, hogy hógolyózhatsz augusztusban. Na jó Dubaiba elég könnyű eljutni, de az mégse olyan.

Még olyan mámorító érzés mikor végre felértél a tetejére és elnézted a tájat, amin keresztül jöttél, kevés van. A teljesítményen picit az csorbít, hogy ez csak 450 méter magas. Ekkora „este” hat órát írtunk.

Indulás lefelé. A lengyel csaj mondhatni a lelkemre kötötte, hogy a patak jobb oldalán menjünk. Úgy is tettünk. Újfent köveken bukdácsoltunk lefelé, kanyar kanyart követett, egyik oldalról át a másikra, a cipőbe be be csurdogált a víz. Annyira kellemes volt kb 17kgos táskával fegyverrel az oldalamon, hogy hihetetlen. Aztán egy idő után, amitől féltem elfogyott a patak széle. Bal oldalt is, jobb oldalt is. Csak meredek fal. Na akkor irány felfele, ami csak azért idegesítő mert akkor lehetett volna végig fent jönni és nincs probléma. De hál’ Istennek, azért az eléggé megnyugtató volt, hogy folyamatosan láttam lábnyomokat, így nem csak jártunk így. Amúgy az egészben a legnagyobb mázlink az időpont kiválasztása volt. Ha június, júliusban jövünk, akkor még van hó, olvadnak a gleccserek és ezeknek a patakoknak a vízhozama sokkal sokkal több. Biztos, hogy az összesbe derékig érő vízben kellett volna átkelni. Így, ahogy ennél is hiába sok kis oldalágból áll össze, de mivel már sok hó nincs, így a vízhozamuk is kevés. Ha a legvégén mentünk volna át, ahol beletorkollik a tengerbe ott se volt mélyebb a térdemnél és szélességére is csak 5-10 méter volt.

Nagy nehezen kiértünk a fő ághoz, aminek a két oldalán meredek sziklafal volt így még jó ideig a dombon mentünk. Ennek az egyetlen előnye az volt, hogy mindkét oldalt láttam újra jávorszarvasokat. Összesen négyet. Kb egy órát sétálhattunk mire véget ért a magas domb és tudva, hogy semmi sem úgy van, ahogy az ember gondolja, imádkozva közelítettem a széléhez, hogy legyen hol lemenni. Volt.

Innen már végig a patak medrében mentünk, hol az egyik, hol a másik oldalán. Volt a mederben egy üres fém hordó, így kapva kapva a lehetőségen végre kipróbáltam a fegyverem. Olyat szólt és olyat vízhangzott, hogy még másnap reggel is csengett a fülem és nagyot hallottam egy picit :D 22 óra volt, mire megláttak a torkolatot és vele együtt az első nyaralóházakat! Olééé. Azt az örömöt, ami elfogott minket, majd az az anyázás, ami utána következet. Csak egy sima sétának tűnt már csak a parton. Ehelyett négy kavicsos domb, két buckás lápos rész és három kis patak keresztezte az utunkat. Éjfél volt mire kiértünk. Marinak már teljesen elfogyott minden ereje és kezdett hasonlítani egy zombira. Így jó modoromat elővéve és még mielőtt elértük a házakat felajánlottam, hogy viszem a táskáját, mert láttam rajta, hogy nem fog nem neki menni.  A kempingbe hajnali kettőre érkeztünk meg írd és mond 18 óra és 30 perc után vagyis 1110 perc után. Ezeregyszáztíz perc után. Kimondani is fájó, pláne, hogy az utolsó két és fél órában két hátizsákot cipelsz és még sátrat is állítanod kell.

 

2014.augusztus 28.

Délután egykor keltem nagy kényelmesen, majd megkajáltunk és bestoppoltunk a városba lefutni a kötelező köröket. Városnézés, szuvenír vásárlás, fegyver leadás stb. Sajnos minden bolt este hatkor zár így a múzeum kimaradt. Vettem 100 koronáért jó kis vastag zoknit, hogy végre valahára este ne fázzon a lábam.  Mire visszaértünk megjött a személyzet is és képesek voltak velünk két teljes éjszakát kifizettetni vagyis kettőnkre hajnali kettőtől másnap délelőtt tízig 480 koronát azaz, majd 20.000 forintot fizetettem.

Egy pár szó az árakról.

Mindenhol azt lehet olvasni, hogy Longyearbyen a nagyon nagyon drága kategória felett van egy fokkal és mindenkinek van egy ismerőse, aki ott volt, majd evett ivott valamit és a fél fizetését ott hagyta. Ezzel szemben én a következőket tapasztaltam. Spitzbergák vám mentes terület. Ezt igazából nem érzékeled semmin csak a cigarettán, mert 18 korona vagyis kb 700ft egy dobozzal. Mindennek megfizethető az ára van egy két termék természetesen, aminek az ára el van rugaszkodva, de ha nincsenek nagy igények akkor nincsen probléma. Lássuk a példákat. Egy dobozos sör 9 korona, egy kiló paradicsom 40 korona, egy kiló mandarin 30 korona, fél kiló kenyér 30 korona, egy szelet lazac 30 korona, egy liter tömény szesz 200+ korona, egy pár zokni 140 korona, egy sapka 200+ korona, egy fegyver töltény 20 korona, egy fél literes víz 8 korona, 3 deci coca cola 9 korona, 10 deka felvágott 40 korona. Étteremben sör (a bolttól 20 méterre van, ugyanaz a sör) 37 korona, ettek egy nagyon nagy tányér tésztás csirkehúsos kaját, thai piros csípős szósszal és friss zöldséggel 89 koronért. Drágák, de nem az a megfizethetetlen kategória, ahogy az emberek mesélik. Az érdekesség még az, hogy az étteremben és az abcben valamint a reptéren rengeteg thai férfi és nő dolgozik.

Minden nap este 22kor be lehet nevezni egy papírra certificatere. Hiába gondolkozok, nem jut eszembe a magyar megfelelője. Persze én is beneveztem. A lényege az, hogy papírt adnak arról, hogy nem vagy normális. A folyamat a következő volt. A két alkalmazottal (jelen esetünkben két lány volt), fogod magad és kisétálsz a tengerpartra. A hőmérséklet öt fok volt, a víz hőmérséklete nyolc fok. Nekiállsz vetkőzni. Dzseki, pulcsi, poló, cipő, egy zoki, még egy zokni, még egy zoki (három volt rajtam), aztán egy nadrág, meg még egy nadrág és egy egy alsónadrág. Mikor tök pucér vagy fogod magad és besétálsz a tengerbe, megmártózol, természetesen úgy, hogy még a fejed búbja is a víz alatt legyen. Aztán kijössz, megtörölközöl, beszaladsz és kapsz egy ingyen meleg zuhanyt illetve egy papírost, hogy teljesítetted ez a próbát a világ legészakibb kempingjében. Én voltam a 188. ebben az évben. Persze ezt nagyobb társaságban jobb buli, de azért így se panaszkodok. Van már papírom arról, hogy diplomás paraszt vagyok, most már arról is, hogy nem teljesen komplett :D

2014. augusztus 29.

 

Az utolsó nap. Egész este csepergett az eső és kegyetlenül fújt a szél. Mari folyamatosan átlógott az oldalamra és az amúgy is gyerek méretű sátorba már csak élére fordulva tudtam aludni. Reggel kilences kelés után pakolás, majd észrevettem, hogy nini a hegyek vagyis a dombok (450m magasak) úgy fél úttól havasak. És igen az időjárás feltette az i-re a pontot, mert a kilenc óra táján volt 10-20 másodperc, nem sok, de volt, amikor hó esett és az nekem akkora élmény volt, hogy szinte elmondhatatlan. Mint egy kisgyerek úgy szaladgáltam kint abban a 20 másodpercen a hóesésben és az üvöltő szélben.

10 óra 40. Irány a reptér. Becsekkolás. 12 óra 40. Felszállás. Az idő katasztrofálisan elromlott. Mire a motorok felbőgtek az eső elkezdett szakadni, minden tiszta felhő volt, szinte már az öböl túlpartját se lehetett látni.

Jókor voltunk itt.

Szólj hozzá!

Címkék: Spitzbergák


A bejegyzés trackback címe:

https://utazzunk.blog.hu/api/trackback/id/tr137008413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.