Augusztus 25.                                                   Shiraz

 

 

         Hajnali háromnegyed négyre futott be a busz Shiraz buszállomására. Innen is csókoltatom újra az LP-t, hogy 13 óra menetidőt írt. Csodálkoztam is mikor elhagytuk Sirjant és egy kis zenehallgatás után azt látom kiírva az út szélére, hogy Shiraz 365km. Hajnali hatig elnyúlva aludtunk a padokon, mígnem egy kedves rendőr bácsi mindenkit felvert, hogy reggel hat óra kukorékol a kakas tessék felkelni. Rögtön be is lopta magát a mi kicsi szívecskénk csücskibe. Vártunk még egy órát világosodásig, majd taxiba ültünk ( 50.000 IRR ) és elmentünk a leendő szállásunkra, ahol a következő három éjszakát fogjuk tölteni. 20 perc utazás után érkeztünk meg Niayesh Boutique Hotelbe. Kilenc dollárba kerül egy ágy éjszakánként egy 8 ágyas dormban.

         És milyen kicsi a világ?! Nem egy ismerőssel futottunk itt össze. Először a yazdi szálláson összeismerkedet spanyol öregúrral, majd picivel később a kashani spanyol párral. Érdekes, hogy nagyon sok a spanyol és olasz. Előbbiek itt az LP által ajánlott hotelekben saját szervezésben, míg az utóbbiak inkább szervezett keretek belül keresik fel Iránt.

A mai reggeli nem volt még benne az árban így, azért külön 36.000 IRR-t fizettünk, ami igen csak jól esett, mivel a tegnapi kaja kimerült egy fél kenyérlángosban és egy hamburgerben :D

Tízkor útra keltünk, de messze nem jutottunk csak ide a közeli bazárba. Lassan kezd mindkettőnknél elszakadni a cérna. Sok már ez a folyamatos napi 35 - 40 fok. Mondjuk ez még nem is lenne baj, mert már mind ketten hozzászoktunk és igazából már fel se vesszünk, úgy rohangálunk hosszúgatyában, mintha 15 fok lenne. Az egyetlen baj az hogy folyamatosan meleg van és nincs egy hely, ahova bemehetne az ember a húsz fokra és lehűlhetne akár csak egy percre is.

Délután kettőre visszaértünk a szállásra és következett egy jó három óra hossza alvás.

Ötkor indultunk útra újra méghozzá taxival, ami 50.000 IRRért vitt el minket Allah Akbar kilátóhelyhez. Mire felmásztunk a dombra hát hagy ne mondjam, hogy… A kilátás viszont nagyon szép volt úgyhogy megérte. Visszafele megnéztünk a Aramgah-e Hafez-t vagyis Hafez sírját. Ő volt az egyik legnagyobb iráni író. Úgy tartják, hogy minden háztartásban legalább két könyv megtalálható. Az egyik a Korán a másik pedig ennek az írónak az egyik kötete. A belépő ide is 150.000 IRR volt.

Innen már csak hazafele vezetett az út, de olyan jól elcsászkáltunk elvásárolgatunk, hogy csak este kilencre értünk haza.

És figyelem, na na na. Három nap után végre fürödhettem. Szó szerint vakarni kellett már rólam a mocskot. Ja és igen tudom ez eggyel több információ volt a kelleténél, de hát akinek nem tetszik ne olvassa el. :D

 

Költés:

270.000 szállás reggelivel, 36.000 reggeli, 50.000/2 taxi a buszállomásról, 50.000/2 taxi, 5.000 rágó, 2 x 5.000 víz, 10.000 víz, 20.000 sör, 10.000 cola, 2 x 8.000 üveges kis fanta, 13.000 szőlő, 24.000 mesekönyv, 5.000 belépő, 60.000 teába cukor ( sárga ), 50.000 teába cukor ( fehér ), 2 x 75.000 teába cukor ( 7 féle ízesített ), 10.000 húsos szendvics

 

Összköltés: 739.000 IRR

 

 

 

 

 

Augusztus 26.                                                   Shiraz

 

 

         A mai nap a lébecolásé és a vásárlásé volt. Megnéztünk a Aramgah-e Shah-e Cheragh komplexumot, amit csak ajánlani tudok mindenkinek. A bazárban vettem magamnak 12 kanalat és 12 villát 150.000 IRR-ért és kb ennyit is csináltunk ma érdemben.

 

Költés:

200.000 fafigura, 150.000 kanál, villa, 15.000 szendvics, 5000 2db újság, 20.000 sárgadinnye sék, 270.000 szállás reggelivel, 135.000 vacsora

 

Összköltés: 795.000 IRR

 

 

 

Augusztus 27.                                                   Shiraz

 

 

         Reggel fél hétkor indultunk el, mert Alinak sikerült szerezni Couchsurfingen egy srácot, aki ingyen vagyis önköltségileg körbefurikáz minket a Shiraz környéki világörökség helyszíneken. Taxival kimentünk a buszpályaudvarra 50.000 IRRért, ahonnan shared taxival mentünk Marvdashtba. Ott várt minket a drága barátunk.

Végül kilenckor indultunk el Pasargadae felé, ami jó 100km volt. Az út kivételesen érdekes volt, mert nem sima pusztát lát az ember két oldalt, hanem egy völgyben haladtunk. Két oldalt mindenféle ültetvénnyel és rengeteg szitakötővel. Az egyik be is repült az ölembe, de sajnos akkora ütést kapott az ablaktól, hogy nem élte túl.

Pasargadae-ba a belépő 150.000 IRR volt. Amúgy a csávó állította, hogy be tud minket vinni helyi áron mindenhova. Hát ide nem sikerült. Ez a hely arról híres és egyben a világ örökség része is, hogy itt van eltemetve a Nagy Cyrus, aki megalapította a Perzsa Birodalmat. Szép hely, de akkora területen vannak szétszórva a látnivalók, hogy kocsival közelítettük meg. Engem annyira nem nyűgözött le. Inkább egy római Forum Romanumhoz hasonlítanám, hogy ott vannak a bokáig érő kövek aztán képzeld oda, amit akarsz.

Ezután köveketkezett Naqsh-e Rostam és Naqsh-e Rajab. Itt híres uralkodókat temettek el. Olyanokat, amiről már az átlag ember is hallott és úúú itt ő van eltemetve felkiáltással vetted be magad a területre és ámultál bámultál, hogy ezt is megérted. Szóval I. Dareios, II. Dareios, I. ArtaXerxes és a kedvencem Xerxés. Csináltam is ott egy képet THIS IS SPARTA üvöltéssel :D Ide a belépők 100 és 50.000 IRR voltak.

A nap fénypontját természetesen Persepolis jelentette. Az Óperzsa Birodalom főváros, I. Dareios és Xerxés alapították, az ókori világ legnagyobb városa volt és Nagy Sanyi égette fel ( Kicsit csalok, mert közben Alit kérem meg, hogy meséljen itt tudományos dolgokat, mert ő sokkal jobban ért ehhez. Közben meg csak ámulok bámulok. Eleve, hogy Nagy Sanyi macedón király volt és mit keresett itt. Plusz szépsége a dolognak itt mondja nékem Ali, hogy eljutottak egészen Indiáig. Szép mondhatom, egy ilyen kis csenevész ország, mint amelyen a mai világban ekkora teljesítményt ért el ) és az ókori világ legnagyobb könyvtárával rendelkezett. Valamint nem utolsó sorban egész szépen fennmaradt nékem, hogy kedvemre csodálhassam. A legfurcsább vagyis a legnagyobb büszkeséggel eltöltő dolog az volt, mikor bejárati „kapun” észrevettem egy nevet. Andor Széchenyi. 189x. Mi is jártunk itt régen. Szép volt fiúk.

Több, mint 3 órát kóvályogtunk hosszúgatyában, 40 fokban árnyék nélkül. Nem is a meleggel volt ám bajom, mert már meg sem kottyan, hanem azzal hogy álmos voltam és szomjas vagyis hisztis :D

De nagyon szép volt meg kell hagyni. A belépő 150.000 IRR volt. Ja és itt volt II, III. ArtaXerxes sírja.

Hazafele mentek a srác meghívott magukhoz és kaptunk egy nagyon finom ebédet ( bár délután négy volt már ), teával, dinnyével, cukorkával mindennel.

Aztán elindultunk hazafelé. Mikor megérkeztünk a taxi álláshoz megkérdeztünk hogy akkor mivel tartozunk ( megjegyzem láttam mikor tankolt. Harminc litert és kereken 120.000 IRR-t fizetett érte, ha és a benzin jó felét ugye fel se használta ). A srác mondta, hogy neki semmivel, de a sofőrt megkérdezi, hogy neki mennyit kell adni, majd mikor kimondta az árat dobtunk egy hátast. 1.500.000 IRR. Értitek? 50 dollár, holott úgy volt hogy benzin árban visznek körbe minket. Az a kurva anyázás, ami akkor eszembe jutott… és nem tehettél semmit, mert körös körül iráni emberek voltak és volt egy olyan érzésünk, hogy nem mi jönnék ki a veszekedésből győztesen. Végül nagy kegyesen engedett a sofőr 100.000 IRR-t az árból.

Hazafele végig az úton, de egész este nem tértünk magunkhoz, hogy hogy lehet valaki ennyi undorítóan aljas. Viszont vettem majd fél kiló fahéjt 50.000 IRR-ért :).

 

Költés:

270.000 szállás, 115.000 taxi, 450.000 belépők, 700.000 a faszkalapoknak, 10.000 víz, 50.000 dinnyés sék, 50.000 fahéj

 

Összköltés: kurva sok…. 1.645.000 IRR….

 

 

 

 

 

Augusztus 28.                                          Shiraz    = = >   Ahwaz

 

 

 

         Ez a nap az újbóli semmittevésről, mivel nagyon látnivaló nem maradt, arról ugye nem is beszélve, hogy a tegnapi Indiánból szökött mezítlábas talpasparaszt elvitte a napi betevőnket. Délután kettőkor indultunk útnak egy utolsó vásárlást rendezve. Megint csak nekem sikerült értelmes dolgokra pénzt költenem. Sikerült a villa, kanál étkészletemhez, 12 - 12 db kis villát és kis kanalat venni 70.000 IRR-ért.

         Ahogy sétálgattunk a bazárban megint megtalált minket egy buckalakó, aki ráadásul sánta volt nyúlánk és hozzá kicsit testes is és séta közben úgy nézett ki mint egy zsák krumpli. Szóval az egyik boltban voltunk bent és bevallom férfiasan, hogy azért mentünk be, mert a bent lévő szép lány mosolygott ránk. Nem nem olyan meg se fordult a fejemben. Tudod drága Krisztám, hogy te vagy az egyetlen a számomra és imádlak szeretlek. Nézelődtünk és árakról kérdezgettük a csajt, amikor odalépet hozzánk a buckalakó és segített fordítani, majd kérdi, hogy itt meg itt voltunk e, mert hogy nagyon szép hely és ő amúgy is arra megy, mert ott dolgozik ( tanít ) és szívesen megmutatja nekünk, meg hogy a tetőre is fel lehet menni és nagyon szép a kilátás. ( végig rossz érzésem volt a dologgal kapcsolat… ) Mikor odaértünk bementünk az udvarra, amúgy ez egy régi iskola volt, majd mutatta, hogy hol lehet felmenni. Elindultunk felfele, de a munkások épp ott dolgoztak így visszajöttünk. Mentünk volna el, de mondja ez a buckalakó, hogy a portásnak adjunk már valamit. Ali előkapott egy 20.000 IRR-t odanyomta a kezébe, majd a csávó kérdi, hogy mennyit adtunk, mikor látta, hogy csak egy huszat, elkezdett üvöltözni, mi meg úriasan kisétáltunk, persze közben folyamatosan káromkodott angolul. Ennyit arról, hogy milyen kedvesek aranyosak az irániak. Mondjuk lehet csak nem voltunk szerencsések ebben a két napban.

Utána még megnéztünk Vakir mecsetet, ahova 30.000 IRR volt a belépő.

Vissza a szállásra, majd újból lébecoltunk.

 Este 7kor fogtunk egy taxit 100.000 IRR-t. A reptér kb 15-20km-re lehetett. Ez csak azért írom, hogy lehessen hasonlítani az újonnan bevezetett Ferihegyi tarifához, ami átszámítva 1.280.000 IRR lesz. Hihetetlen, hogy velünk mindent meg lehet tenni, mármint a magyarokkal.

A reptéren még összefutottunk két lánnyal, akikkel egy szobába aludtunk valamint összetalálkoztunk egy Ehsan nevű férfival, aki szintén Ahwazba repült. Nagyon kedves és rendes volt. Sokat beszélgettünk és megtudtuk, hogy két és fél éve nem volt itthon, mert Indiában dolgozik építészként, megadta a telefonszámát is, hogy ha bármi baj van, akkor hívjuk és segít.

Pasival történt találkozás után számítom azt, amikor beléptünk az igazi iráni területre, ahol tényleg olyanok az emberek, amiket hallasz rólunk.

A repülésről egy picit. A repjegyet kb. egy millióért vettük és a Iran Aseman Airlines-zal repülünk. Csomagfeladás előtt kicsit pakolászni kellett, mert 20 kg-ot lehet felvinni és a csomagom már most 22kg volt. Tíz kilóval jöttem :D A szekun való átmenettel is különbözik. Előtte ki van rakva minden légitársaságnak egy pult. Iran Air, Aseman, Kish Air stb. és indulás előtt kb. egy órával ott terem egy ember és ahogy leellenőrizte a beszállókártyádat és az útlevelet, majd egy papíron bejelölte a sorszámodat mehettél tovább. Két teljesen elkülönített sor van. Egy a nőknek és egy a férfiaknak. Teljesen simán átmentek, de aztán csak belém kötöttek. Hogy ne legyen még nehezebb a táska az üres üvegeket a kézibe raktam. Na ez probléma volt. Két sörösüveg és két colás üveg bánta a jelenetet, mert hiába ott volt a nemrég megismert srác és próbált segíteni, de az üveg az üveg és azt nem lehet felvinni a fedélzetre… Hát igen. Bár megnéztem volna arra felvetésre, hogy a duty freeben vásárolt üveg italokkal mi a helyzet, hogy reagáltak volna… Minden országnak megvan a maga értelmetlen rigolyája. Na nem baj 31-én megyünk át Iraqba és biztos előkapom Oszamát a föld alól és jól megverem… A gép majd egy órás csúszással indult, persze erről semmi kiírás nem tanúskodott, mi pedig vártunk szépen türelmesen. Fokker 100-as géppel repültünk 3-2 szék elrendezéssel. Már felszállásnál vár minket egy újság és egy fél literes hideg víz a ülésben és az általános ismertetőt is tuti csak miattunk mondták el. Felszállás után még szervíroztak még egy szendvicset, szósszal, mogyorót és valami keksz féleséget. Az út alvás miatt hamar eltelt és hajnali egy előtt nem sokkal landoltunk Ahwaz repterén.

 

Költés:

30.000 belépő, 50.000 a taxi, 70.000 IRR, 15.000 szendvics

 

Összköltés: 150.000 IRR

 

 

 

 

Augusztus 29.   

 

Ahwaz => Shustar => Choqa Zambir => Sush => Andimesh => Kermansah

 

 

Egy hosszú nap kezdette. Sweeet home ALABAMA.

         Hajnali kettőre érkeztünk meg Sustar Terminálra ahonnan, majd reggel megy a buszon. Taxist igen nehéz volt találni a reptéren, mert közel volt és ráadásul nem is értették, hogy miért akarunk mi oda menni ilyenkor. Taxi 40.000 IRR volt. A taxis mosolyogva rakott ki, mi meg lágy mosollyal fogadtunk a tényt, hogy ez egy pici pályaudvar és éjszakára bezár. Úgyhogy fogtuk magunkat és a kerítés és egy sövény közé a járdára lefeküdtünk aludni. Mindenki mondta, hogy Ahwaz meleg hely még Ehsan is felkészített, hogy nappal 45 fok simán lesz, de arra nem, hogy hajnali kettőkor a járda is legalább 30 fokos!! Akár hiszitek akár nem, de a járda meleg volt és a harminc fokkal szerintem simán alábecsültem. Mivel nem volt mit tenni ezen aludtunk. Kb tíz percenként keltem fel, hogy valamim tocsog az izzadságban. Pl a tarkon, ami a táskán volt az nonstop az volt. El lehet képzelni milyen idő volt hajnali kettőkor.

Négy körül járhatott az idő, amikor a helyiek észre vették, hogy mi két marha ott alszik a kerítés mellett. Felkelltettek minket és beszéltek egy sort a pályaudvar őrével, hogy engedjen már be minket aludni a padra. Na itt találkoztunk a második igen kedves emberrel. Ő kísért minket mindenhova. Ő volt aki bevitt a terminálra a padra mutatva, hogy sleep ( aludni ). Majd mikor kinyitott a pályaudvar felköltött minket, hogy menjünk be, bent viszont olyan hideg volt, hogy már lassan a leheletemet láttam. Alvásra szinte esélytelen. Kis idő múltán megjelent egy „sörrel” és két sütivel és nemes egyszerűséggel annyit mondod, hogy eat ( enni ). Visszautasítani persze nem lehetett. Reggel nyolc volt, mikor  a busz elindult. Itt tök érdekes volt, hogy jegyet nem kaptál, hanem név alapján szólítottak. Persze minket nem csak mikor kinyílt a busz ajtaja intett a csávó, hogy akkor haladjunk felfele. Elsőnek! J A buszjegy 30.000 IRR volt és másfél óra hossza volt mire megérkeztünk Shustarba.

A pályaudvaron ismét segített nekünk a srác taxit fogni és elmagyarázni neki, hogy a vízimalom komplexumot szeretnénk megnézni és el is kísért a taxival. 30.000IRR volt a taxi. Megérkezésünk után még megmutatta a helyet, aztán búcsút intett nekünk.

A belépő 150.000 IRR és valami gyönyörű, fantasztikus hely. 2500 éves és I. Dareios idején épült és még ma is működik! Ez a hely nálam benne van az iráni top három látni valóban. Az a fura összevisszaság és mindenhonnan mindenhová víz folyik és még is rendszerben van és az, hogy a mai napig működik az valami hihetetlen.

Miután megnéztünk jött a nagy feladat, hogy taxit találni Shushba úgy, hogy közben megnézzünk Choqa Zambirt. A táv kilencven km, de bicskánk majdnem beletört. Először elmentünk a buszállomásra 30.000 IRR-ért, mert ott több a taxis és jobban lehet alkudni és itt jött a feketeleves. Senki nem akart elvinni minket. Choqa és vissza ide az teljesen jó vagy elvisznek oda és ott keresünk mást az is oké, de az hogy Shushba elvigyenek teljesen kiverte nálunk a biztosítékot és nem bírtunk elmagyarázni, hogy akár hiszik akár nem valaki pedig el fog minket vinni. Végül felhívtuk újdonsült barátunkat Ehsant, hogy segítsen már nekünk. Telefont átadva nagy nehezen sikerült megegyezni 500.000 IRR-es tarifába. Egy nagyon kedves bácsi vitt el minket és próbált is beszélgetni velünk, de hát közös nyelv híján nehéz volt. Ilyenkor szoktam én előreülni az anyósülésre, mert teljesen jól el tudok velünk beszélgetni. Ő mondja perzsául én mondom magyarul és mindenki boldog, pedig senki nem ért senkit :D Nekem valahogy jobban megy az ektiviti, mint Alinak. Őt telefonál, ha angolul kell én meg beszélek, ha perzsául kell.

Az első állomás Choqa Zambir. Az egyetlen cikkurát, amely Mezopotámián kívül található. 5000 éves és az egyik legjobban épen maradt és az egyetlen, ami látogatható, mivel az összes többi Iraqban található. A belépő természetesen ide is 150.000 IRR, bár a látvány magáért beszél.

Innen elmentünk még két kisebb cikkurathoz, amit szegény taxisunk igen nehezen talált meg, de a látvány… Pár kisebb bucka és ennyi. Csináltunk róla egy két képet, ha már itt vagyunk alapon, mikor a taxi mutatja, hogy van múzeum is. Bemegyünk, de a mi ott fogad az valami röhej, azért maradtunk, mert jó hideg volt erre megjelenik a jegyszedő, hogy akkor vegyünk jegyet. A mennyi kérdésre 100.000 IRR mond, mi meg a taxissal együtt kiröhögtünk és ott hagyjuk. Szal az ehhez már pofa kell.

Hát majdnem kihagytam, hogy írjak az időjárásról. Negyven fok alapjáraton volt. Choqa Zambirnál, ahogy kiléptünk kocsiból és eljutottunk a pénztárig már éreztem, hogy probléma lesz. Pénztártól kb 100 méter a cikkurat, de mire odaértünk már nedvesedtem. És nem nem úgy! Fújjj… 45 alsó hangon megvolt, mert már taxisunk is panaszkodott, hogy kezd sok lenni az időjárást és hát mire visszaértünk a kocsihoz... Mindenki fantáziájára bízom.

Fél kettő fele érkeztünk meg Shushbe, ahonnan éjszakai busszal mentünk volna Kermansahba, de minő meglepetésre közölték, hogy itt a busz nem áll meg, úgyhogy haladjunk tovább Andimeshbe. No akkor újabb alku a taxissal, telefon Ehsan barátunknak, aki elintézte, hogy plusz 100.000 IRR-ért elvigyen minket a 30km-re lévő városba és a taxis segítsen megvenni a jegyet.

110-zel repesztettünk az úton, de a menetszél egyszerűen forró volt. Komolyan milyen az már mikor már a menetszél is forró… Délután háromra értünk oda. A buszjegy ára 150.000 IRR volt és este hét negyvenötkor indult. Az érkezés hajnali 4re ígérték. Nem volt mit tenni lébecolni és aludni az állomáson, mert abból ma igencsak hiányt szenvedtünk. Kb. egy órát, ha aludhattunk, mikor meglátott minket az a férfi, aki eladta nekünk jegyet. Odajött és intett, hogy keljünk és menjünk vele, mi pedig nem tudtuk mire vélni. Elvezetett az irodába rámutatott két székre, meg asztalra, hogy lábat nyugodtan felrakhatjuk és aludjunk. Nagyon kedves volt. Hihetetlen, de ahogy távolodunk a turistás helyektől, úgy találkozunk egy kedvesebb, aranyosabb emberekkel, akik tényleg megbecsülnek minket és segítenek ott ahol tudnak.

 

Költés:

330.000 taxi, 300.000 belépő, 180.000 buszjegy, 40.000 csomag datolya, 12.000 3db rágó, 20.000 telefonkártya, 60.000 2db hamber

 

Összköltés: 942.000 IRR

Augusztus 30.                       Kermansah    =>   Sanandaj

 

      

         A busz négy órakor érkezett volna Kermansahba és úgy voltunk vele, hogy két órát alszunk a buszállomáson, majd nekivágunk a városnak. Ne ebből az lett, hogy hajnali fél háromkor szóltak, hogy megérkeztünk és kell e taxi, mert itt áll a busz mellett és már indulna. Mi meg még csak ki se látunk a csipás szemünkből, hogy mi van. Szóval a busz másfél órával hamarabb érkezett és város szélén rakott ki minket. Fasza… Ebből mindenképp szállás lesz. A taxis 40.000 IRR-ért vitt be minket a központi Azadi térrel, ahol a legtöbb szállás található. Hajnali 3-kor bekopogtunk vagyis Ali odaverte az LP-t bejárati üvegnek és előkerült a portál álmos és durcis szemekkel, hogy azért finomabban is lehetne. :D 600.000IRR-ért kaptunk légkondis, tv-s, hűtős, reggelis, közös zuhanyzós szobát (Azadi Hotel). Mondjuk már ránk fért a fürdés szal titokban örültünk neki.

         Reggel kilenckor keltünk. Reggeli után kerítettünk egy taxist, aki hajlandó volt elvinni Bisotunba 200.000 IRR-ért oda vissza. Menetközben elővette legjobb angol tudását és nagy nehezen társalogtunk is. Haláli kedves pasi volt, bejött velünk mindegyik helyre és ő is megnézte a dolgokat. Eléggé úgy tűnt, hogy most van itt először. Kiderült róla, hogy tanár. 25 éve tanít és most kapaszkodjatok havit száz dollárt keres. Két helyen voltunk. Az egyik Bisotun. Hatalmas nagy kamu az egész nulla azaz tényleg nulla látnivalóval és 150.000 IRR belépővel. Senkinek nem ajánlom. A nagy szám egy 70 méter széles és vagy 10 méter magas sziklába véset jelenet lett volna, de valahogy eltűnt. Csak a helye van ott és érdekes módon ezt sehol semmi nem említi, hogy hé te hülye feleslegesen fizeted ki a belépőt és a taxist.

Innen átmentünk egy másik helyre Tak-e Bistun igaz plusz 100.000 IRR-ünkbe került. Na ez a hely is vicces volt. Három jelenetet véstek a falba, ami a bejárattól teljesen jól látszódott így közös megegyezéssel és taxis csodálkozására nem mentünk be közelebbről is megnézni. Mondjuk eléggé visszatartó erő volt a fejenkénti 100.000 IRR belépő. A következő hely meglepetésünkre gártisz volt, mivel több helyszínben nem egyeztünk be. A pasi felvitt minket egy hegy oldalában épített park szerűséghez, ahonnan egy kis patak folyt lefele és gyönyörű kilátás nyílt a városra.

Egy körül értünk vissza a szállásra. A taxis hálálkodva és testvérének nevezve engedett minket utunkra és látszott rajta, hogy jól érezte magát velünk. Nem utolsó sorban pedig igen jól keresett. Öröm az ürümben, hogy a útikönyv a taxiba maradt és későn vettem észre, de soha jobbkor ne vesszen el, mert már csak egy fél nap volt hátra az iráni utunkból.

30.000 IRR-ért vitt ki minket a taxis buszállomásra. Vicces volt, hogy az egyik ember segítve elmondta, hogy merre találjuk a minibuszt Sanadaj felé, míg a másik taxit ajánlotta és csúnyán beszólt a minibusz ajánlónak, hogy miért kellett elmondani az igazat. Végül 5 perc sétával elértünk a buszhoz ( 28.000 IRR ), ahol örömmel és tárt karokkal vártak, mivel mi voltunk az utolsó két ember, aki még hiányzott a buszról. És mint tudjuk busz üres székkel nem indul. A buszon halál kedvesek voltak az emberek, szinte mi voltunk a központban. A mellettem lévő srác folyamatosan próbált kommunikálni nekem a telefonja angol perzsa szótárjának a segítségével. Folyamatosan tömte belém a sós magukát és a különböző chipseket vegyesen. Ellentmondani persze nem lehetett. Két óra volt a busz és 25.000 IRR-t fizettünk taxisnak, hogy bevigyen a központba a szálláshoz. Az első tele volt. A másodikban kaptunk csak szobát ( Nehro Hotel ) aludni megfelelt, bár fürödni egyikünknek se volt gusztusa, pedig nem volt semmi baj a vele. A szállás ára 400.000 IRR volt két főre.

Kimentünk szétnézni és ami ezek után következett az vmi nagyon durva volt. Ittunk almás séket 10.000 IRR, majd találtunk másnap reggel kilencre buszjegyet 496.000 IRR és mikor érkezik kérdésre a válasza az volt a csókának, hogy hat óra hossza. Ami elég furcsa volt, mivel 350 km sincs a két város között. Mivel nem működött a számítógépe, ezért 20.000 IRR-ért rábízott egy öreg emberre, hogy vigyen át minket egy másik irodába. Útközben a pasi egyszer csak lehajolt és a zoknijából elővett egy flaskát, meghúzta és mosolyogva közli, hogy wiskey. A buzija meg nekünk nem adott…

Visszafele betértünk egy moziba, hogy hát na olyan is kell. A mozijegy 30.000 IRR volt és egy óra múlva kezdődött. Vissza szállásra és közben látjuk, hogy sok olyan árus van aki étkészletet, üveg árult kínál. Ki is néztem magamnak egy szép kör alakú tálaló szettet, ami negyedekre volt bontva. Kérdem is, hogy mennyibe kerül, de csak nem akarja emberi nyelven elmondani az árat, majd egy fiatal lány segít és nagy nehezen kiszámolja az úján, hogy 8. Mondom 80.000 IRR? Igen! Hát mondom akkor kérek egyet. Aztán látok hat kis üvegtálaló kis izét. Ára 35.000 IRR értitek 250 HUF. Hát mondom akkor azt is elviszem, körülöttem már mindenki röhögött, hogy hülye külföldi mit vásárol össze vissza.

Letettünk a szálláson a cuccot, de a mozi felé csak megálltam még egyszer jól körülnézni. Így vettem két kis cukor tartó szerűséget 40.000 IRR-ért és törhetetlen üvegű tároló edényt 3 darabosat 100.000 IRR-t. Ennyiért tényleg átcipelem a világon :D

A moziban még vettünk két vizet popcornnal 30.000 IRR-ért és mikor foglalnánk el a helyünk mondja a beengedő csávó, hogy pillanat és felállít két csaj teljesen máshol, hogy üljünk oda…

A film nagyon durva volt. A lényege az volt, hogy a főszereplő csaj, kicsit megzakkant mikor kiskorában egy csávó megerőszakolta többször is és nagykoráig, ha meghallott bizonyos hangokat, hasonló embereket, akkor teljesen megijedt és hülyeséget csinált. Egyszer eret vágott vagy a legdurvább, amiért börtönbe került megölt egy embert, mert azt hitte az volt, aki megerőszakoltam. Persze ez mind visszaemlékezésből derült ki, amikor a rendőrségen hallgatták ki. Végül sajnos elítélték és úgy volt vége a filmnek, hogy viszik a kivégzőhelyre. Ha jól értettük a végét, akkor lett volna egy tanú, aki mellette van, de az utolsó pillanatban túllőtte magát és meghalt. A legdurvább az egészben viszont az volt, hogy rengeteg fiatal, kiskorú tizenegynéhány éves kislány is ott volt a moziban az anyukájával.

 

Költés:

500.000 szállás, 496.000 buszjegy Iraqba, 200.000 taxi, 250.000 üvegek, 45.000 mozi, 10.000 sék, 35.000 vacsi, 28.000 busz Sanadajba kb ennyi :D

 

Összköltség: 1.681.000 IRR

 

Augusztus 31.                       Sanandaj    =>   Sulaymanijah ( Iraq )

 

Reggel negyed kilenckor már a taxisállomáson voltunk ( 50.000 IRR a taxi ), ahol egy ismerős arc fogadott. Kiderült, hogy ugyanazzal a társasággal megyünk akikkel Kermanshaba mentünk és az az ember volt ott, aki kedvesen megengedte, hogy a irodájukba aludjunk Andimeshben. Az utolsó pénzből vettem még innivalót, rágót, ilyen kis apróságokat, amik még otthon jól jöhetnek. Jóóó igen lehet szapulni, hogy hülyeségekre költöm a pénzt, de pl itt egy rágó harminc forint otthon majd kétszáz és pici helyen elfér az össz súlynál meg se nem oszt se nem szoroz.

A busz, majd húsz perces késéssel indult. Ja és VIP volt, akkora lábtérre, meg üléssel, hogy vááááóóóó. Ráadásul az első sorba kértük a jegyünk, úgyhogy láttunk mindent. Szóval 9.20kor kezdődött a hat órának gondolt út. A határig kb 150 km az út. Haladunk is szépen, majd elkezdődnek a hegyek. És itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy örömömet fejezem ki a jól működő iráni gazdaságnak. Főleg a exportot a határ felé vagy legalábbis Marivan felé tartó forgalomnak. Csak, hogy mindenki lássa szeme előtt. Az út úgy néz ki, hogy dombra fel, hegyről le, dombra fel dombra le tekereg kanyarog az út. Na most ezek a böhöm nagy kamionok 10-zel, azaz tíz km/óra sebességgel mennek felfele ( nem vicc, elől ültünk, láttuk ) és 20-szal, azaz húsz km/órával jönnek lefele. Azt hittem agyvérzés kapok, mikor a huszadikat kerülgettük és közbe kb 10-zel megyünk. Az előzés is olyan volt, hogy kanyarban egyenesben, ha már épp belátták az utat akkor uccu neki. Mire busz felgyorsított harmincra és felváltott 3 sebességet, már rég lehagytuk a kamiont. 6, azaz hat óra hossza alatt abszolváltuk a 150km-es utat. Ja ja hat óra…

Aztán jött a határ. Buszról mindenki le. Táska kivesz, hátra felkap irány a határ. Az iráni oldalt kb 20 percet álltunk sorba a napon, majd séta a kurd határra. Először csomagellenőrzés, ami annyit tett, hogy bemész egy konténerbe, ahol van három katona. Egyik egy sámlin ül, a másik egy vaságyon, a harmadik meg íróasztalnál és mindenki egy egy emberrel foglalkozik. Persze a magyar útlevél láttán rögtön mindenki fejet vakart, hogy akkor mi hol is vagyunk és általában a kontinens meghatározásával is problémák akadtak. Az angol kommunikációról nem is beszélve. Végül elengedtek minket, mert nem tudtak velünk mit kezdeni. Közben megismerkedtünk egy kedves iraqi férfival, aki mindenféle segítséget ajánlott fel, még az egyik szállodát is felhívta, hogy van e üres szobájuk. Ezután jött a rendes kurd határátkellés. Útlevelünket elvették és kérdezték, hogy vízumunk van e és mivel EU állampolgárok vagyunk, ezért 15 napig vízummentesen tartózkodhatunk az országban. Na igen ám, de országunk elhelyezésével ismét akadtak gondok, szal útlevéllel a határőr eltűnt, hogy kiderítse kel e visa vagy nem. Végül a újdonsült iraqi barátunk segítségével sikerült elérni a pecsétet az útlevelünkben. Persze amúgy is sikerült volna csak így sokkal egyszerűbb volt. Végül egy fénykép a buksinkról és már kaptuk is a három pecsétből álló igazolást, hogy beléptünk IRAQ KURDISZTÁNI RÉGIÓJÁBA.

Ezt is megéltük, hogy 27 évesen beléptem IRAQba.

Iráni idő szerint négykor léptünk be Iraqba. Itt másfél órával kellett visszaállítani az órát, úgyhogy fél háromkor elkezdtük utunk második felét a kb. 100km-es utat a végállomásra. Először is megálltunk tankolni, amit úgy kell elképzelni hogy óriási benzines hordókból szivattyúzták át a benzint.

Este hat óra volt mire megérkeztünk Suleymanijahba. Útközben három katonai ellenőrzőponton mentünk át. Az első kettőnél feljött a katona és ellenőrizte az okmányokat. Harmadik Sulej előtt volt. Na ott mindenkit letereltek a buszról, katona összeszedte a útleveleket bevitték egy helyre, ahol leellenőrizték és egyesével szólítva adták vissza. Bezzeg mikor a miénkhez értek. Megkértek minket egyesével, hogy fáradjunk be az „irodába”. Hol lakunk , vízum hol van, mi a nevem kérdésekkel bombáztak. Alinak a pólóját is meg akarták venni :D

Érdekes volt látni, hogy minden ilyen katonán U.S. ARMY ruházat volt.

Este hat volt mire megérkeztünk vagyis kb. 300 km-t megtettük cca. tizenkét és fél óra alatt.

„Buszállomás környékén tettük pár sikertelen próbálkozást hotelt találni, de mindegyik tele volt. Végül a ötödik hotelben találtunk szobát ötven dollárért, de mikor bementünk a fürdőbe abban a pillanatban fordultam sarkon és húztunk onnan el. Taxiba ültünk ( 5000 IQD ) és elmentünk a központban. Itt kezdődött újra a kálvária, mert az összes hotel tele volt a hétvége és a nyári szünet miatt. Mindenki most utazik. Végül egy egész jó hotelben kaptunk négy ágyas szobát. Először 60 dollár lett volna, de végül lealkudtam ötvenre és az ötven dolcsiból is kaptunk vissza 10.000 IQD vagyis összesen erre az éjszakára 40.000 IQD volt, ami kb. 40 dolcsinak is felel meg. Ezért kaptunk egy gyönyörű szép, hatalmas, légkondis, tv-s, hűtős szobát reggelivel.

Este még lementünk vásárolni egy kis innivalót és utána végig a net előtt ülve pótoltuk be a négy napos lemaradásunkat.

 

Költés: 1 USD = 12.100 IQD

           2500 taxi, 20.000 szállás, 250 víz, 500 cola

 

Összköltés: 23.250 IQD

 

Szeptember 1.                                                    Sulaymanijah

 

 

         Komolyan mondom egyre nagyobb problémát jelent ezt az útinaplót megírni. Remélem, aki olvassa majd lesz olyan kedves és ír visszajelzést, hogy van értelme, mert jelenleg kaksizni is nagyobb kedvvel megyek el. Az egyetlen, ami vígasztal, hogy remélem majd az unokáim örömmel olvassák a nagypapi merre járt a világban.

         Szóval reggeli után neki vágtunk a városnak. Sajnos ez a város sok látnivalót nem tartogat számukra egy mecseten és két múzeumon kívül. A mecsetre szinte ráláttunk az ablakunkról, így ez adott a volt. A másik a városi múzeum, ami Kurdisztán második legnagyobb múzeuma. A vicces az volt mikor a helytől egy saroknyira kérdeztük a rendőrt, hogy merre található és nem tudta megmondani… A belépés ingyen. Maga a múzeum nekem nagyon tetszett. Végre nem egy olyan átlagos múzeum, ahol görög, római cuccokat vagy ezek hatását észre vehető dolgokkal találkozik az ember, hanem tényleg régi az emberiség „kezdetéről” származó dolgokat láthattál, amik 4-5-6.000 évesek.

         A másik hely, ami szintén ingyenes Ana Surana, ami Szaddamnak volt a 80-as években a titkosszolgálati bázisa és ahol sok sok ember kínoztak és öltek meg. Az udvaron különféle katonai eszközöket, tankokat, csapatszállítót, lövegeket lehet látni. Van egy tükörterem aminek a tetején kb 4000 kis világító égő van, ami azt szimbolizálja, hogy a diktátor hány falut tűntetett el a föld színérő. Egy harmadik épületben, pedig azt nézhetted meg, hogy hol, hogyan és milyen körülmények között laktak az „elítéltek” és hogyan kínozták őket. Ez az eredeti helyszín is egyben. Tisztára hasonló ahhoz, ami Phnom Phnemben van és ahol a Pol pot kínozta az embereket. Amúgy eléggé lepusztul az épületegyüttes körös körül kívülről golyó ütötte nyomok vannak.

A nap maradék részében utazási irodákból ki, utazási irodákba be jártunk keltünk és próbáltuk elintézni, hogy vigyenek el minket Bagdadba másfél napos egy éjszakás városnéző túrára. Sajnos minden igyekezetünk és pénzünk ellenére ( már 500€-t is kínáltunk ) nem jött össze a dolog, mert a tényleges iraqi vízumhoz három hétre van szükség és hiába a sok pénz lehetetlen egy nap alatt megoldani. Csak mellékesként írom le, hogy Sulej Bagdad távolság repülővel kb. 70 USD és Bagdad Erbil, pedig kb. 90 USD. Napközben még vettünk egy sim kártyát is 5.000 IQD-ért.

Amúgy hihetetlen, ami a városban folyik. Szeptember második felében választásokat tartanak és az a kampány, ami itt van nagyon brutál, a magyarországi elbújhat mellette.

 

Költés:

15.000 szállás, 2.500 sim kártya, 5.000 enni inni való, 750 gránátalma

 

Összköltés: 23.250 IQD

 

 

 

Szeptember 2.                        Sulaymanijah    =>   Erbil

 

 

         Reggel tízre már kint voltunk a Erbil garageban ( itt így hívják azokat a helyeket, ahonnan a taxik indulnak az adott városba ) és 15.000 IQD-ért már vittek is minket Erbilbe. Sikerült egy nagyon kedves ( lásd megint ez a gonosz ország, amitől csak félni lehet ) középkorú emberrel összeismerkedni. A taxi félúton Kirkuk előtt megállt nem pisi szünetre, hanem tea szünetre, ahol ez a pasi nem csak teát vett nekünk, hanem vizet is. Szimplán jó fejségből, majd mikor elértük Erbil határát megbeszélte a taxissal, hogy vigyen el minket a szállásra, amit előtte felhívott, hogy van e hely. Végül a szállásadónk még ki is jött elénk, hogy ne tévedjünk el. Ugye milyen gonosz ország, gonosz emberekkel???

A szállás maga nem nagy szám viszont mint itt minden Iraqban nagyon drága. A szállás 20.000 IQD volt fejenként, amiért hát nem egy tegnapihoz hasonlót kapták, de aludni jó ez és olcsóbban, ahogy néztük nem nagyon találni. Szóval az eddigi napi 23 dolláros keret simán 35-40 dollárra ugrik, ami hát nem nagyon szimpatikus.

Délután kettőig pihentünk, majd a legnagyobb melegben ( 42 fokban ) neki vágtunk a városnak. Hiába ez a kurdok lakta terület legnagyobb városa sajnos látnivalóban ez se bővelkedik.

A város közepén áll a világörökség képző vár. Ingyenesen lehet bejutni, bár gondolom ez nem sokáig lesz így, mert folyamatosan újítják és hozzák rendbe. Kb 10 évvel ezelőttig laktak itt ember csak annyira leromlott az épületek állaga, hogy kénytelenek voltak kiköltöztetni a lakosságot. Elég sok épületet hoztak már rendbe és ahogy látni lehetett, minden épületet egy egy ország hozatott rendben.

A maradék napunkat arra szenteltük, hogy holnapra találjuk valaki, valamit, utazási irodát vagy akármit, aki elvisz minket Hatrába. Hatra a világ legcsodálatosabb helyre képet alapján. Nem egy Forum Romanum, hogy boka magasságig maradtak fenn az épületek és a többit képzeld hozzá. Nem, nem, hanem teljesen más, épen maradt oszlopok, boltívek, tetők egyszóval gyönyörű.

De a gyönyörű a legszebben, az iraqi emberek egy számjegyű IQ-ja volt. Annyira tudatlanok voltak, hogy az ember már a fejét verte izomból a falba. A történet úgy teljes, hogy Hatra 100km-re van innen az iraqi területen, ahova nekünk vízum kell, de eddig el se jutottunk.

Numero uno utazási iroda. Hogy hova mennénk Hatra? He az hol van? Mutatjuk térképen. Hatra?! Várjunk telefonál. Átadja a telefont, angolul beszél a csávó, elmondjuk mit akarunk, telo visszaad beszélgetnek egy kicsit, lerakja. Majd csillogó szemmel megszólal a pasas, hogy áááá Baszra… Na mondom te hülye gyökér most elmentünk.

Második utazási iroda. Gyönyörű szép fiatal lány ( szeretlek Gyévuska ugye tudod?! ) a do you speak englishre igennel felel. Na akkor jó helyen járjunk, amúgy is nagy szép és mutatós utazási iroda. Probléma felhoz, hogy hát mi Hatrába akarunk menni. Hogy hova? Hatra?! Mutatjuk a térképen. Ohh nagyon sajnálom, de őszintén mondom még sose hallottam róla… Erre már csak azt tudtam mondani, hogy akkor a kedvemért nézd meg a google-n, mert ez így elég gáz…

Bepróbálkoztunk még egy két helyen, de senki sem tudta, hogy miről beszélünk.

Estére még elmentünk egy plázába. Igen plázába. 9D moziba…

 

Költés: minden igyekezetem ellenére, ezt már itthonról írom meg így …..

 

 

 

 

Szeptember 3.                                 Erbil    =>   Dohuk

 

 

 

         Előző nap még úgy döntöttünk, hogy nem maradunk még egy helyett itt, mert a szállás drága és igénytelen, inkább tovább állunk és a következő helyen nem csinálunk semmit.

Reggel táskával indultunk, mert meg akartunk nézni Erbil egyetlen múzeumát, ami a régészeti minisztérium épületén belül van.

Elkezdtem a szokásos szórakozásomat, amit már Sulejben is csináltam. Táska lepakol, kiáll az út szélére és leint az első taxi. Mutatom neki, hogy hova szeretnék menni. Néz bambám, oké mondom akkor haladjál tovább. Következőőőőő, leint, mutat, oké haladjál tovább. Következőőőő, leint, mutat, oké haladjál tovább és ez így ment, míg kb. hatodiknál Ali meg nem unta és visszament a szállásra leírni arabul, hogy mit akarunk. Ahhhhaaa, persze. A szálláson se tudták, hogy mit akarunk, de vmit leírtak a papírra. Végül taxiba ülünk és 5000 IQD-ért száguldunk a múzeum felé. Persze nem találjuk meg, így tovább mentünk a garageba, ahol 15.000ért taxiba ültünk és elindultunk Dohuk felé.

Útközben megálltunk teázni, inni, wczni egyet. A pulton lévő üveg alatt tele volt különböző pénzzel, így én is előrukkoltam egy 500Ftossal, ami a pultos kimondhatatlanul örült. J Úgyhogy, aki megáll Dohuk és Erbil közötti úton egy teára ( valószínűleg mindenki ugyanott áll meg ) és lát egy 500ftost a pulton, akkor az az enyém volt!

Dohukba érve fél órán át kerestünk szállást, mert a legtöbb tele volt, a maradék pedig drága. Végül a Hárem Hotelben szálltunk meg 15.000 IQD-ért fejenként. Ezért egy kétágyas szoba, normális fürdő és légkondi jár, ja és a recepciós arra kérdésre, hogy hol vannak az asszonyok és hogy benne van e az árba nem válaszolt. Lehet azért mert magyarul kérdeztem és amúgy is gagyi poén volt. Bár Alinak tetszett :D

Dohuk sem arról híres, hogy sok a látnivaló. Van egy képzőművészeti vagy vmi hasonló múzeum illetve egy gát. Mivel későre járt így a gátat vettük célba.

A móka kezdődik. Taxi leint. Mutatom, hogy Dohuk Dam, semmi.. Következő, Dohuk dam, semmi. Következőőőőő és ez így ment. Egymás után álltak be a taxit, mígnem a nyolcadik megszólal angolul, hogy mit is akarunk. Okés, picit előrébb vagyunk, úgyhogy kezdődik az ektiviti. Megérti és 3000 IQD-ért már indulunk is. Közben a taxis eldicsekszik, hogy hat évet töltött Angliába. Ahhham és a dam ( gát ) szót pedig nem ismerjük….

 

 

 

Szeptember 4.                                          Dohuk

 

         Ma akartunk tovább menni, de legalább is elmenni egy fél napos túrára, viszont a lustaság és az anyagiak győztek, így maradtuk a szállodába.

Az volt a baj, hogy itt 2x45 perces út, is önmagában 40 USD kerül összesen és azért nem volt olyan húú de szép hely, hogy megérje elmenni.

 

 

Szeptember 5.                                          Dohuk   =>   Diyarbakir

 

         Reggel megvettük 35 USD-ért buszjegyet. Este nyolcig szintén lébecoltunk, majd taxival kimentünk a buszállomáshoz.

Este fél tizenegyre érkezett meg a busz és megkezdődött a végtelen utazás. A buszon hál’ Istennek nem voltak sokan így két széket elfoglalva lehetett csicsikálni.

Éjfélre érkeztünk a határhoz. Az irodában lévő srác szerint egy és tizenkét óra hossza között változik az, hogy mennyi idő alatt jutsz át. Jelentem, mi reggel nyolc óra nulla öt perckor léptünk át a török felségterületre. Viszont a határ nagyon jól van megcsinálva. Mindig van valamilyen ellenőrzőpont, akár útlevél, akár csomag, akár pecsételés, hogy egy óránál többet tuti, hogy ne tudj aludni egyhuzamban. Ettől függetlenül minden rendben és egyszerűen ment. Egyedül a török oldalon küldözgettek a sofőrrel minket ide oda az e-visa miatt. Gondolom nem sokat láttak eddig még.

 

 

 

 

Szeptember 6.                                          Diyarbakir

 

 

A határtól még négy óra volt az út. Majd 50 km-t tettünk meg a szíriai határ közvetlen közelében. Értsd úgy, hogy kb. 50 méterre, ha voltunk tőle. 500 méterenként katonai állás, katonával, néhol katonai járművel is. Érdekes volt olyan ország mellett elmenni, ahol épp „háború” van és lehet nem sokára az amerikaiak megtámadják. De nagyon feszültséget nem lehetett érezni és mint kiderült a sűrű állások, azért vannak, mert a határ túloldalán kb 20-40 km-re vannak a szíriai Al-Kaida bázisok.

Diyarbakir rengeteg fejlődött az elmúlt 2-3 évben mióta erre jártam. Gombamód nőttek ki a rengeteg új építésű 10-15 emeletes társasházak és a hozzá tartozó infrastruktúrák. A buszpályaudvar még mindig a város szélén van és az egyetlen busz másfél líráért visz be a központban, ami egy szép nagy tér és egyben a végállomás is. Szállodáról szállodára jártunk míg találtunk egy 70 lírás szobát, reggelivel, légkondival és két csillaggal, ami utunk egyik legjobb szállodája volt. Először egy belső „udvarra” néző szobát akartak adni, de mikor megkérdeztem, hogy térre néző lehet e, akkor egy telefonálás után felvittek minket az ötödikre, ahol egy három ágyas erkéllyel rendelkezőt kaptunk. Örültünk is mint majom a farkának.

 

 

 

Szeptember 7.                                          Diyarbakir    =>   Istanbul

 

 

Délután háromkor indult a Pegasus gép Istanbulba. A legnagyobb problémát a csomag súlya okozta, mivel itt csak 15kgost lehetett ingyen feladni, plusz vettem még hozzá tíz kilót, de mikor ráraktam a mérlegre három kilóval többet mutatott. Kezdődhetett a pakolászósdi. Mikor feladtuk a csomagot megjelent a kijelzőn, hogy negyven perc késés…. Juhúúúúúú ennyivel később érünk oda a jól megérdemelt öt csillagos szállásunkra…

Istanbulba 50 perc késéssel érkeztük és még a poggyászra is egy csomót kellett várni.

A szállás elvileg 3kmre volt a reptértől, bár a taxisnak meg kellett mutatni a szállás foglalását, mert akárhogy ejtettem ki nem értette. Tizenöt líra volt az ára ( az már csak plusz, hogy nincs ingyenes reptéri transzfer ) és utána rá is jöttünk miért nem érti a szállás nevét. Halvány lila fingja nem volt, hogy hol van az reptérhez legközelebb lévő öt csillagos szálloda… Este hat volt mire megérkeztünk hatalmas táskákkal. A recepción kaptunk egy na ne már nektek ide van foglalásotok nézést. A szállásról annyit, hogy szép volt, bár a légkondi nem állt a helyzet magaslatán. A net nem működött fél napig az okairól össze vissza hazudtak, tusfürdő, sampon nem volt a szobába. Szal ennyit az öt csillagról.

Este még elmentünk az 500m lévő plázába és bevásároltam, hogy azért ha kifizettem a harminckét kilót, akkor csak hazaviszek annyit.

 

 

Szeptember 8.                                          Istanbul    =>   Budapest

 

 

         Délután egyre mentünk ki a reptérre. A csomagom keresek 31.8kg-mal lett feladva. A kézitáskám 10 kg és a szatyor 4 kgot nyomott és Alinál is volt 3 kg cuccom. Szóval igen. Jó turista voltam és sikeresen mindenhonnan hoztam valami hasznos dolgot.

A gép pontosan indul és érkezett is Pestre.

        

                                                        TÚLÉLTEM

 

 

 

Értékelés:

 

Irán: 10/10

Irak:   4/10

Összhatás: 8/10

 

Irán nagyon jó hely. Mindenkinek maximálisan tudom ajánlani. Kedves emberek, szép helyek és olcsó árak. Lassan félre kéne tenni azokat az emberekbe rögzített dolgokat, hogy bizonyos helyek veszélyesek. Bármelyik fejlett ország megirigyelhetné, azt ami ebben az országban folyik. Kezdve attól, ahogy az emberek, családok, generációk összetartanak folytatva addig, hogy szinte az ország mindenből önellátó. Akármit veszel, az van ráírva Made in Iran vagy legalább is perzsául :D

 

Irak, Kurdisztán csalódás volt számomra. Minden minimum háromszor annyi, mint Iránban és látnivaló szinte semmi vagyis ami van az nagyon szép és tényleg egyedi a világon, de azok mint a tényleges Iraqban vannak. A másik, hogy semmi saját terméke nincs az országnak a palackos vízen kívül. Minden Made in Turkey, Kuwait, China.

 

Összességében

 

Jó volt. Iránba tuti visszamegyek még. Iraqból pedig elég volt ennyi.