utazzunk

Az Úr 2012. évének október hónapjának 29. napja

Az egyik leghosszabb utazásom kezdetét veszi, ami igazából már előző nap indult azzal hogy Ferihegyen aludtam.

Reggel hatórási MXP-s géppel indultunk. Az első meglepés Milánóban ért minket, ahol egyikőnk csomagja valahogy nem érkezett meg. Mondanom se kell, hogy jól indul az utazás. Irány az elveszett csomagok pultja, ahol előadtuk magunkat, de 15 perc várakozás után mosolyogva közölte a pultos csaj, hogy meg van a csomag. Mindenki boldog volt, de a csomag tulajdonosán láttam egy kis csalódottságot hisz egész jó biztosításunk lett volna az ilyen malőrre. Azt mondta a csaj hogy beakadt a futószalag egyik sarkába vagy vmi hasonló.

Jött egy három órás várakozás a római járatra. Késett… Egy órát…

A gép kb. félig, ha volt. Leszállás után irány a busz és városnézés. Újdonság volt, hogy a kétszer négy eurós transzferért, most már 5 eurót oda és 6 eurót kértek visszafele. Rosszul érintett kis kö..ög. Rómában a kötelező kört megtettük Vatikán kihagyással.

A gépünk Rióba, a de Janeiroba fél éjfélkor indult és ami teljesen meglepett, hogy fullon volt a járat. Egy szabad helyett nem láttál, ráadásul, nem tudom, hogy nevezik az ilyen embereket, de ült 6 ember a styuviknak fenntartott éjszakai fekvőhelyen. Őket mondjuk kicsit sajnálom, mert még a légi utaskísérők aludtak, vagyis a 11 óra menetidőből 7 órát, addig ők a jumpseateken ültek. Hát nem lehetet kényelmes, bár a másik oldalról nézve, hogy amennyit fizethettek a jegyét, lehet nem szeretném tudni J

Mivel akkora időeltolódás nincs így szinte sikerült mindenkinek végig aludni az utat. Az érkezés idő előtt fél órával történt.

A csomagfelvételnél megint kezdődött az idegeskedés. Lassan az összes utas eltűnt, mire a mi csomagjaink megérkeztek.

Kezdődött az újabb becsekkolás és újabb várokozás. Foz de Iguazui gépre 5 órát kellett várni. Hát nem ment gyorsan az idő és lassan minden testrészem víz után kívánkozott. Rióban 30 fok felett volt a hőmérséklet és kb 100%os páratartalom társult hozzá, ami azt eredményezte, hogy tíz perc szabadlevegőn lét után, hát hogy mondjam finoman. 30 fok, 100% páratartalom és farmer nadrág és cipő, hát izzadt a zacsi :D

Helyi idő szerint fél négykor érkeztünk meg Foz de Iguazuba, a gép félig ha volt és északról a tavas vidék felől közelítettük meg, így sajnos nem láttuk a Iguazu vízesést viszont láttuk a Brazilia legnagyobb gátját, vízi erőművét.

A reptérről többség dönt alapon taxival mentünk át Puerto Iguazuba. A fuvar fejenként 10 dolcsiba került, de a taxis mellett szólt, hogy jó fej volt és jött be velünk mind a két határon segíteni.

A szállásra a Sweet Hostelbe olyan 5-re értünk, hát mit ne mondjak. Büdös volt, mocskos volt, sőt döglött csótányunk is volt. Mielőtt felbasztuk volna magunkat inkább elmentünk enni és útközben kerestünk egy másik szállást.

Találtunk is 70 méterre tőle. Nevezetesen a Peter Pan hostelt. Szebb is volt, olcsóbb is volt, kulturáltabb is volt és az eredeti 300 dollár helyett ez csak 280 dollárba került ötünknek négy éjszakára reggelivel.

FÜRDÉS, igen. Életembe nem esett még ilyen jól egy fürdés. Három nap után és több, mint 10.000 megtett km után nagggyyyon jól esett.

Október 31.

Be kell valljak valamit, mikor ezt írom már november másodika van abból már este. Nagyon nincs kedvem ahhoz, hogy beszámolót írjak. Egyetlen egy dolog, ami ilyenkor erőt tud adni, hogy nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon és nagyon remélem, jó lesz ezeket visszaolvasni, mikor már vén öreg szotyos leszek.

Nos. Előző napi megbeszélés során arra jutottunk, hogy a mai nap Cataratast nézzük meg, ami az Iguazu vízesés helyi megfelelője. Nagy nehezen fel is keltünk, lementünk reggelizni, de valahogy igen elcsúsztunk az idővel. Tanakodás után beláttuk, hogy kb. fél 11 lesz mire kiérünk, inkább menjünk át Paraguayba, mert miért ne és közel is van. Tíz harmincra ki is értünk a buszpályaudvarra (kb 5 perc séta), ahol szembesültünk vele, hogy a következő csak 11:50kor megy. Nah szépen vagyunk. Odamegyünk egy szép argentin leányzóhoz, hogy nosza adjon jegyet a következőre. Erre mutatja, hogy 9:50kor megy. Na mondom mi a fene. Mutatom az órám meg a kollegáét is, hogy miénken a pontos idő 10.35, akkor hogy. Mire a csaj közli a nap legnagyobb beszólását: Hát ez brazil idő. Itt egy órával kevesebb van.

Ez a kijelentés akkorát koppant, tíz percig sírtunk rajta, hogy itt vagyunk már lassan háromnegyed napja, de nem tudtuk, hogy egy órával kevesebb van :D

A busz ára 15 peso volt ( 5 peso 1 dollár). A busz Brazilián keresztül közlekedett Paraguayba, de úgy hogy se belépéskor, se kilépéskor nem állt meg a brazil oldalon, ami külön öröm volt a számomra, mert plusz négy pecsétet már nehezen viselt volna el az útlevelem. A menetidő kb 50 perc volt. Kicsit nagy volt a sor a brazil Paraguay határon.

Ezt pl a mai napig olyan felfoghatatlan számomra, eleve az, hogy Argentínában vagyok, de az meg pláne, hogy Paraguayban is voltam. Egyszerűen hihetetlen.

Viszont míg az Argentin határon megvárta busz, amíg bepecsételtek az útleveledbe, addig Paraguayban már nem. Mondjuk annyira nagy probléma nem volt belőle, mert amiért megy az átlag turista oda (sajnos idő hiányában csak átlag turisták voltunk/vagyunk/leszünk itt Dél-Amerikában), hogy vásároljon szórakoztató elektronikai cuccot. És tényleg olyan árak voltak, hogy egyszerűen hihetetlen. Kis laptopot (Acer, Asus) már 250 dollárért lehetet kapni, tabletet meg ne is mondjam. A márkás tabletek, mint például Galaxy Tab 380 dollár viszont ezek mind alkuképesek voltak. Nem gyenge fejtörést okozott nekünk ez a fajta kísértés, de így utólag két nap távlatából azt tudom mondani, hogy nem tudom :D Mert az egyik felem azt súgja, hogy ennyiért csak gagyit kapsz, a másik felem, hogy lehet ezt ennyiért is megvenni, mert különben több tucat plázában, hogy árulhatnák, plusz aki nem mer az nem nyer.

Több, mint 5 órán keresztül nézelődtünk össze vissza, de nagyon értelmes dolgot nem sikerült venni, kivéve ezt a bögre szerű poharat, ami bőrrel van bevonva és itt mindenki ilyenből issza a teáját. De a mindenkit kéretik itt szó szerint érteni.

Ugye öten jöttünk ide Iguazuba. Na közülük háromnak sikerült pendrive-ot venni. Két 16os és egy 32gb-osat, összesen 14 dollárért, de adtak volna 128gb-osat is 5 dolcsiért… Hát mondanom se kell volt itthon meglepetés mikor egyiket se ismerte fel a laptopom, de nem csak az enyém, hanem másé se…

Viszont valamiről szólnom kell pár szót, ami nekem magas és szinte érthetetlen. Kulturálisan és  történelmileg nem mélyedtem el se Argentínában se Paraguayban viszont az számomra megemészthetetlen, hogy egyszerűen nem tudom felismerni a helyi embert vagyis nem tudom miért de olyan keveredés van itt, hogy az vmi eszméletlen. Fekete, fehér, szőke, barna, vörös ugyan úgy előfordul a boltban eladóként mint máshol. Csak innen tudom, hogy helyiről van szó. Kedvencem a parkoló fiú. Vörös haj, hófehér test vörös szeplővel, de pl ugyan ez nőben. Egyszerűen nem lehet megkülönböztetni a helyit a turistától és csak megy az ember megy megy bemegy a boltba és les, hogy ne már te most szopatsz engem, hogy argentin vagy paraguayi vagy? Na neeee.

Délután 5re találomra beszéltünk meg egy időpontot, elsétáltunk a határhoz, megkaptuk a szép kis pecsétünket és a világ legnagyobb mázlijaként jött a busz, ami utólag kiderült, hogy két óránként közlekedik és visszafele az ára 10.000 guarani volt (1 dollár 4450 guarani volt).

Kedvencem a mai nap egy bevásárló központ szerűség aljában lévő üzlet volt. Simán úgy nézett ki mint egy gagyi száz forintos viszont a biztonsági őrnél olyan sátgán volt, hogy csak lestem, arról már nem is beszélve, hogy a töltények szépen ott sorakoztak az övén, minden töltény átlátszó volt és szépen tele volt pici fém golyókkal. Azt már mondanom sem kell, hogy a csávó az ujját egyetlen percre nem vette le a ravaszról. Valahogy az ilyeneket nem nyugtatnak meg… De ugyan ez volt az egész városban, akinek fegyvere volt mármint nagyobb mint egy marokfegyver, legyen rendőr vagy biztonsági őr, a ujjuk kivétel nélkül a ravaszon volt.

Jaj majdnem lemaradt a másik kedvenc. Nagyon szeretem a Rider papucsokat, ha elszakad mindig olyat veszek helyette szép világos zöld talppal. Mostanában viszont pofátlanul elszaladt ára. Régen ilyen 4.000ftért lehetet kapni, most már 5.990. Viszont itt Ciudad del Este-ben tudjátok mennyi volt az eredeti! (echo en Brasil) Rider papucs 12 dollár… No comment.

November hónap első napja

Reggel célirányosan korán kelve reggeli után neki vágtunk az Iguazu Falls-nak vagyis a Cataratasnak. A busz fejenként és irányonként 25 peso volt és 20 percenként indult.

Az első meglepetés a bejáratnál ért minket. Már tegnap is mondtam, hogy váltsunk pénzt, jaj de nem, mert lehet fizetni dollárral is vagy ha azzal nem akkor bankkártyával. Hát nem lehetett. 130 volt a belépő, de se dollár, se bankkártyát nem fogadtak el. Még jó hogy a park területén volt egy automata, amiből tudtunk felvenni pénzt.

A park területén kb 10-15km-nyi túra útvonal található, ami végig le van betonozva a legtávolabbi pontba, pedig kisvonattal lehet eljutni. Ezen felül három program és ezek variációiból lehet választani. Az első és egyben legnagyobb: egy kis dzsipes túra, hozzá egy kis csónakázás, majd a végén csónakkal be a vízesés alá. Ez kb. egy órás program. Van egy ecology túra, itt  a park végéből ereszkedsz le csónakkal a park feléig, természetesen egy mellékágon. Ez kb. 20 perces. Végül egy 12 perces túra, mely alatt bemész a vízesések alá és szarrá áztatod magad. Én és az egyik lány a 12 perces csónakázásra és az ecology túrára fizettünk be ez összesen 200 peso volt, míg ha az egy órás választod a lassú csónakázással az 350 peso. Többiek az utóbbira fizettek be, így a nap hátralévő részére kettéváltunk.

Nem fogok áradozni arról, hogy milyen szép a park, meg így meg úgy, inkább beszéljenek a képek helyettem.

Először elmentünk kisvonattal a park legtávolabbi a részére megnézni az Diablo torkát, a legnagyobb vízesést, majd a lassú csónakos túrával lecsorogtunk középtájra és onnan szépen körbesétáltunk mindent. Aztán következett egy kis fürdés a vízesés alatt, két napig párásodott a telefon kijelezője holott elvileg vízálló :) Ezek után ha hiszitek, ha nem lemerült a fényképezőm, persze tartalék elem nuku. Olyan ideges voltam, hogy váááááá. Pláne azért mert ezek vaci új elemek voltak és ezelőtt fényképezéssel bő három napot simán kibírtak, itt meg semmi csináltam 50-60 képet és slussz. Felváltva dörzsöltük a tenyerünkbe az elemeket, mert 10 perc után mindig el tudtunk lőni egyet, viszont annyi energia már nem maradt, hogy a gép be is tudja húzni a lencsét. :D

Két olyan állatot láttunk, ami azt mondta, hogy nohátnomárna. Az egyik egy tukán volt, a másik meg egy gyík, ami kb másfél méter hosszú volt. Ezen kívül láttunk még wombatot, valami őz félét, krokodilt és valami nagyobb kutya macska féle, hosszú farkú ételt kunyeráló/lopó, pofátlanul asztalra felmászó állatot.

Egész napot úgy, ahogy volt végig sétáltuk és gyönyörködtünk a szemnél szebb vízesésekben. Pontosan zárásra hagytuk el a parkot ami este hat óra volt.

November hónap 2 napja

A mai napocskán a csoportocska két felecskévé vált. Én és az Eszterkécske maradtunk agentinocska oldalon, míg a csoportocska második fele átment megsasolni a brazil oldali Iguazut.

Mi azért nem mentünk, mert kegyetlen drága itt az élet. Fél literes ásványvíz 5-7 peso, másfél literes 6-9 peso, másfél liter kóla vagy hasonlo qualitású innivaló 14-17 peso. Literes sör 11-14 peso, kaját magadnak felejtős, étterembe pizza sörrel 50 peso, svédasztalos étterem 75 peso. Soroljam még?

Szóval mi maradtunk a Puerto Iguzauban. Délelőtt vásároltunk egyet. Hoztuk a kötelezőt: feles pohár, hűtőmágnes, csecse (no nem a nőnek) meg becse stb. Délután egy kis pihi. Kellett is, mert ma volt az első olyan nap, hogy szinte egész nap sütött a nap csak néha takarta el felhő és ennek hatására olyan meleg volt és hozzá a magas páratartalom úúúú volt is melegem rendesen.

A délutáni pihi után neki indultunk a hármas határhoz vagyis ahol a folyók egymásba torkollanak és egy kőhajításra vagy Braziliától és Paraguaytól.

A szállásunktól térkép alapján kb egy másfél km-re, ha lehetett, de valahogy olyan nem tudom :D Olyan kerülővel mentünk, hogy az irigylésre méltó volt. Viszont találtunk kompot, amivel Paraguayba mehettünk volna át, de mivel Norbika volt olyan okos, hogy nem hozott magával útlevelet így maradtunk a seggünkön Argentinában. Oda fele jó egy órás séta volt. Az útnak meg volt a maga hangulata. Kétszer két sávos vadonatúj út, padokkal, játszótérrel, kb. 200 méterenként ingyen wifi-t hirdető oszlopokkal, csak épp ember nem járt arra, kivétel a mezítlábas indiánkölkök. Kötelező fényképek, majd indulás vissza (ajánlom ám mindenkinek). Így kerülő nélkül kb 30 perc volt a séta csak. Közben volt egy esőcske, de tényleg csak annyi hogy egy kép nagy szemű csepp jókorát koppanjon a buksimon.

Az egészben a szomorú csak az volt, hogy én buta nem vittem magammal útlevelet. Van komp Paraguay felé és mekkora lett volna, ha felszállunk átmegyünk aztán vissza. Sok mindent nem lehetet csinálni a túloldalt, mert ahogy láttuk a dokkon és a őrbódén kívül nagyon sok minden nem volt arra fele, de azért poénnak megtette volna.

Amiről egy kettő szót kell ejtenem az a növényzet. Igazából úgy kell elképzelni az egész várost, mintha bemennél egy virágboltba és vannak azok a szép csíkos, kockát, kis levelű, nagy levelű kb 20 cm-es max 30 cm-es virágok cserében, na azok itt mind megtalálhatók változó méretben az 1 métertől a 5-6 méterig. Sőt olyan kaktusz féle, amiből én max ötven centis láttam (virágboltunk van… ), na abból itt kerítést csináltak 20m hosszú másfél méter magas és méter széles. Orchideák a fákon vagy a kedvenc, biztos mindenki látott már ilyen fakó zöld színű, de inkább a kiszáradtnak tűnő, pici üveghengerben árusított fű szerűséget, ami alatt kavics van. Na ennek az ára 600-1000ft körül van. Na itt a jobb fák egy ágán volt legalább 40-50 darab és a fa kb. 20 méter magas. Na akkor lehet elképzelni.

November harmadika Izaura és Heldiga napja

Na jó nem csak jól hangzik :D

Mivel csak délután négykor indult a gép, így egy szinte egy egész napunk lett volna csak hát mégse ez a nesze semmi fogd meg jól tipikus esete.

Hiába délután 16kor megy a gép, de azért errefelé nem kellene cicózni azzal, hogy kicentizzük a kiérést pláne, hogy határátlépés is van. Szóval még mindig négykor indul a gép, de két órával előbb kint kéne lenni, szóval 2kor kellene indulni, de azért csak van határátlépés legyen még fél óra szóval fél 2, viszont mivel Argentínában egy órával korábban van, így fél 1kor kell indulni és mivel 8-9nél, de inkább 9nél úgy se kelsz fel hamarabb, így a nesze semmi fog meg jól tipikus esete. Hiába indul a gép 4kor, ráadásul délután 4kor aznapra már csak 3, három és fél órád maradt Puerto Iguazuban. Ja és hogy még azért még egyszer átnézel mindent, hogy biztos bepakoltad-e. A reptére taxival mentünk. Érdekes az a tény, hogy az a taxisokat, de még a rendőröket se zavarja, hogy 6-an ülünk az 5 személyes taxiba viszont a biztonsági öv az legyen bekötve elöl.

Befele Braziliába láttam egy nagyon jó posztert a határon, amit le is fényképeztem bár az rendőr bácsik eléggé csúnyán néztek rám. A lényege az volt, hogy ha szexturizmus miatt jössz, akkor már bérelik is a helyed a legközelebbi börtönben J

Hazafele ismét a GOL-lal mentünk pontos érkezés és indulás, de sajnos itt már többen voltak mint idefele, így a három széken elfekszünk és kényelmesen alszunk taktikája nem jött be.

Érkezés GIG-ra Rio fő repterére. Még az érkezési oldalon belül van jó pár taxisnak irodája egységesen 105 reálért volt kiírva a fuvar a Copacabanara. A csoportból az egyik srácnak él kint ismerőse (persze pont most nincs itt…. ) és ő mondta, hogy csak sárga taxival. Mivel viszont könnyen befolyásolhatóak én meg mint naiv kiindulva az előző taxis fuvarból és abból, hogy Rio hány sok milliós város és a szállás pöcre pontosan a város másik végén van, így azért sok győzködés nem kellett, hogy 105ért menjünk be. Amúgy 1 dollár 2 reál.

Akkor itt jön a tanulság. Rioban mindig mindenhol csakis, akárki akármit mond S Á R G A taxiba kell ülni, mivel mindig mindenhova órával mennek és km alapon számolnak. Vagyis tök minden, hogy a reptéről/re hova mész km alapon lesz elszámolva és hát kb 60 reál lett volna sárga taxival… Vmi 1,7 reál km-enként a díj asszem.

Szállás gyorsan meglett. Egy 5 helyes „2” hálószobás lakásért fejenként alkudással olyan 6.500ftot fizettünk éjszakánként. A Copacabana kb. 7 perc sétára volt, míg az Ipanema kb 10 perc sétára. És, ami igaz az igaz. Angolul?? Áhh senki nem beszél. De azt nagyon jól megjegyeztem, hogy Kvánto kuszta (asszem) = Mennyibe kerül? Az már teljesen mellékes, hogy ő utána teljes nyugodtsággal válaszolt portugálul vagy spanyolul én meg ott voltam ahonnan elindultam :D

Este még elmentünk egy svédasztalos helyre vacsorázni. Amúgy, ahogy észrevettem nagy divat ez arrafelé. Sok helyen lehet ilyet látni 25.9 reálba kerül és annyit eszel, amennyit akarsz vagy 100g-ként fizetsz kb 3-4 reált attól függ, hol, mikor eszel. A desszert és a leves az külön fizetős kategória.

Vacsora után irány a  C O P A C A B A N A :) Egy sör a parton vagy kettő és méltó befejezése volt a mai napnak.

November 4-e avagy hogyan szopassuk a turistákat három napig Rioban első felvonása

Egyet le kell szögeznem. Rióban van valami. Azt nem mondanám, hogy szép bár kétségtelenül mind a két tengerpartja (plusz a sok kicsi) gyönyörű szép nagy hullámokkal, upssz óceán partja van :D, de mint maga a város a sok tíz emeletes házaival, hát nem tudom. Viszont tényleg van vmi a városban, ami megfogja az ember és maradásra bírja.

Ezek közül a legelső tényező a két nagy hegyről, a Cukorsüvegről és a Corcobadoról a kilátás és itt a megfogás tessék úgy érteni, hogy az a ku..a, ret.es, bu.i, pa.as.t, ….. , ……. ….., …… fajtáját annak a ge.. időjárásnak. Hogy hiába süt a nap, hiába van egy pici felhő az égen és hiába égsz le még így is 10 perc alatt (igen itt tényleg leégsz, ha nem szarrá égsz 10 perc alatt nem úgy mint otthon, hogy jaj süt a nap UV 100 van és 15 perc alatt leégünk…) akkor is ez a két b.z. hegynek a teteje mindig felhőben van. Ott létünk alatt folyamatosan azt sasoltuk, hogy mikor nincs és akkor irány busszal, taxival, tengeralattjáróval csak hogy lássuk.

Szóval a mai nap keltünk és mentünk Copára sétáltunk végig, Gyönyörű szép napsütés volt és amikor már a háromnegyedénél jártunk a strandnak kitalálták, ha már itt vagyunk menjünk fel a Cukorsüveg hegyre. Azt teljesen mellékes, hogy addigra rég felhőbe burkolódzott. Az is teljesen mellékes volt, hogy vasárnap lévén nem volt pénz váltó nyitva, így szállodában tudtunk pénzt váltani, gyönyörű 1ért 1,8as árfolyamon. Az is mellékes, hogy mire odaértünk, még jobban felhőbe volt, de menjünk, majd kitisztul. Na ilyenkor mondjad, hogy de felhőben van nem látunk semmit, nem baj nem hallgatnak rám. 53 reál a felvonó jegy. Még az első dombon lehetet párat fényképezni, de ahogy felértél a tetejére, hogy mondanom sem kell, hogy mennyit lehet látni egy felhő közepében.

Eltelt egy óra, aztán még egy óra, majd még egy óra és sehol semmi. Így sikerült meggyőznöm őket, hogy ha már elbasztunk ennyi pénzt a semmire, akkor legalább menjünk vissza strandolni, hogy legalább több időt ne basszunk el.

Késő délután volt mire visszaértünk a szállásra. Öltözés és irány az Ipanema. Sikerült még egy picit fürdeni, de nem sokat.

Hazafelé vásároltunk egyet és az amúgy drágászág mellett megütötte a szemem a PITU. Még fiatal és bohó koromból emlékszek egy mixer tanfolyamra, ahol a Cacasa nevű koktél ízlett a legjobban viszont soha többet nem ittam, mert ebbe csak 5 cl Pitu van és ha már koktélt veszel nem mindegy hogy 1500-ért mennyit kapsz. Na mondom Pitu te most az enyém vagy kerülsz, amibe kerülsz. Persze ár nincs rajta így irány az árleolvasó és ekkor olyan láttam, hogy a szám tátva maradt. Igazából ezen lepődtem meg az elmúlt időszakban a legjobban. 9,75dl-es Pitu, amit itthon kapsz 3700-ért a 7 dl-est, írd és mond 6 reálba került vagyis 660ft-ba… Kérdés? :D

November 5-e, szopassuk a turistákat második felvonás.

Előző este átjöttek a többiek beszélgetni (volt két srác, akik csak Rioig jöttek) és abban maradtunk, hogy az egyik úgy is korán kelő, megnézni milyen az idő és annak függvényében strandolunk vagy fürdünk.

Na ebből az lett, hogy 10kor találkozunk a strandon, amiből kb. 11 lett. 11.15kor én már a vízben voltam és délután 3ig ki se jöttem. Végre megtaláltam azt, amire 26 éve vártam. Derékig érő vagy kisebb vízben akkora hullámok mint én vagy nagyobbak. Nnnaaaaggggyyyyoooonnnn jó volt, mint egy kisgyerek úgy elvoltam a vízbe. A végén már rájöttem hogy maradok fenn a hullám tetején, hogy siklok 20 métert. Egyetlen rossz dolog volt, hogy automatikusan mindig térddel tompítottam és mindig a jobbal, így egy idő után nem kis fájdalmat éreztem :D De olyan jó volt, hogy csavart, forgatott (volt hogy 5x a tengelyem körül), dobott, földhöz vágott a hullám. El tudtam volna szórakozni egész nap.

Viszont mivel lehetet látni a Corcobadot, mert délután 3 felé kijött a felhők takarásából ezért úgy döntöttünk, hogy felmegyünk, összeszedjük magunkat, elmetrózunk a központba, onnan pedig Rio egyetlen villamosával kimegyünk a fogaskerekűig, amivel megyünk a hegyre.

Na ebből az lett, hogy 5kor nagy nehezen sikerült elindulni, be a városba (hihetetlenül ocsám, élhetetlen a belvárosa szerintem), nagy nehezen megtaláljuk a villamost, ami persze nem jár, oké nem baj taxi, mivel 7en vagyunk két taxi irány a Corcobado, de mit ad Isten, tán nem felhőben van megint? Ciki, így jártunk. Sétáltunk egyet a környéken, majd vissza a szállásra.

A buszjegy busztól függően változik a nagy átlag 2,75-2,85 reál, de láttam 5 reálos buszokat is, igaz azok expresszek voltak. Bár ezek a sima buszok és a csutka gáz, satu fék elvét vallották igen erősen. A legnagyobb a leszállás jelző volt. A kapaszkodók felett két oldalt a buszon végig volt húzva egy madzag és ha meghúztam, akkor a busz megállt a megállóban. Ja és itt is az intek és megáll a busz módszer van érvényben.

Este még kimentünk a partra, a kétszer 3 sávos parti út között volt egy ilye kirakodó vásár szerűség, ahol a vásárlásnak csak a pénzed szab határt. Amúgy meg teljesen normális és hasznos dolgokat is lehetett venni, mint pl felespoharakat :D Viszont alkudni nem lehetet vagyis egy helyen tudtunk alkudni, de sehol máshol, ami egy kicsit rosszul is esett.

November 6-a az utolsó nap Rióban

Előző nap sikerült 50 reálért foglalni egy Favela túrát. Tudjátok az a hely, ahová semmi képen nem lehet bemenni, mert hát tudjátok izé… Petinek is a haverja lelkére kötötte, hogy favelába ne, mert dádá lesz.

Szóval elmentünk egy ilyen helyre sétálni idegenvezetővel. Ez pedig a Rocinha nevezető hely volt, ami Rio legnagyobb favelája 280.000fő lakossággal. Próbálok adatokat felidézni, de lehet nem pontosak szóval Rióban 1000 favela van, ahol 3.000.000 ember él. Ezeknek a lakosságának a 60%-a lopja az áramot, a tv-t mindent. Mesélte a csávó, hogy három évvel ezelőtt akkor a magas volt a kábel tvra illegálisan rákapcsolódók száma, hogy jött a rendőrség a kábelesekkel együtt és nemes egyszerűséggel elvágták a befutó kábelt és 3 hónapig nem volt adás, majd megegyeztek a szolgáltatóval, hogy havi 30 reálért ad nekik adást. Na ugyan ez bent Rioban 100 reálba kerül, mármint a kábeltv…

Szóval érdekes volt egy ekkora szegénynegyedben sétálni, viszont egyáltalán nem féltem, se rossz pillantásokat nem kaptunk, se rossz arcú embereket nem láttunk szóval teljesen biztonságban éreztem magam, nem úgy mint mondjuk Paraguayban. Mesélte is az idegenvezető, hogy nagy tisztogatások voltak itt pár éve és a drogbandák mentek a levesbe és elvileg már biztonságos, de azért nagyon ne kísértsük a sorsot.

Városnéző túra után úgy voltunk vele, hogy megint lemegyünk a tengerpartra és amit kitisztul az ég a Corcobado felett (persze a tengerparton ragyogófényes napsütés volt és égtél mint a …) hagyunk csapot papot és indulunk oda.

Fürdünk, fürdünk egyszer csak miután jól megégtünk tisztul az ég. Na futás a buszhoz. Ez volt a nap egyik legrosszabb döntése. Míg a taxi kb. 20 reál lett volna kb. és 17 perc, addig a busz 3 reál volt, de majdnem 70 perc, mert körbe ment a városban, dugóban… :D

Mire odaértünk fél 6 volt, persze a hegy már megint felhőben… A belépő fogaskerekűvel 43 reálba került és külön felhívták a figyelmünket, hogy nem látni semmit, de hát mivel holnap mentünk haza így nincs az az Isten, hogy ne legyen egy képen Krisztussal a Corcobado hegyen. Bár kollegák voltak fent 4 napja és mondták hogy olyan felhő volt, hogy álltak a szobor aljánál, de még a kezét se látták nem hogy magát az egész szobrot…

Ennek fényében, mikor felértünk hármasával kezdtem el szedni a lépcsőfokokat, ahogy megláttam a Krisztus szobrot, úgy rohantam felfelé. Fél órát voltunk fenn és mázlink volt. Igaz a partot és a várost csak hébe hóba láttuk egy egy lyukon keresztül, de a szobor a miénk volt, fényképezhettük kedvünkre.

Szóval fél órát voltunk fenn, mikor jön a csávó, hogy utolsó vonat… Hát mondom fasza vagy barátom még csak fél órája vagyunk fent és már menjünk is le… Na de azért annyira mérges nem voltam hiszen megkaptam, amiért jöttem :)

Este már csak a pakolás és a bevásárlás maradt, hiszem azért maradt reál és hát Pitu és jó brazil kávé nélkül nem lehet csak úgy hazajönni.

November 7-e

Az elmélet:

Repülőjegy Milánó – Róma – Rio de Janeiro – Sao Paulo – Róma – München útvonalra szólt. Az elképzelés az volt, hogy bármi áron, de Rómába ki kell szállni fel kell venni a csomagokat és este repülünk haza onnan Wizzairrel.

Az élet:

Reggel korai fél 5ös kelés taxizás ki a reptérre taxinként kicsivel kevesebb mint 60 reálért. Probléma mentes chekolás, indulás, gépen végig alvás (TAM). Persze már a felszállás előtt elaludtam és a többiek mondták, hogy hát Corcobado, Cukorsüveg, Copacabana stb vagyis mindent lehetet látni, amit látni kell és érdemes.

Időben érkezés. Kis tanakodás után két ember a reptéren maradt vigyázni a csomagokra.

Sao Paulo belvárosába egy 40 perces buszozással (257-es asszem) és egy 15 perces metrózással lehet beérni. Nagyon egyszerű. A reptéren van turista információ, ahol angolul is tudnak szóval hamar ki lehet deríteni merre hány méter. Az ára 7,3 reál.

Sao Paulo belvárosa egy igazi lepratelep, szerintem. Szereztünk egy több tíz látnivalós prospektust. A TOP10 első helyén egy átlagos katedrális található, ami szép is. A második egy lakóépület, ahol 6000 ember lakik és az összes többi vagyis a maradék 8 ilyen lakó épület, olyan épület de, hogy egyik se öregebb 50-70 évnél az is tuti. Ilyen régi épület, mint pl a katedrális nuku.

Viszont egyetlen piros pontot tudok adni. Sao Paulo legnagyobb épülete egy bank, amit az Empire State Building ihletet és egy banké. Na ide ingyenesen fel lehet menni, de ha az embernek nem mondják hogy létezik ez, akkor soha nem fog róla tudomást szerezni, mivel se kitáblázva, se hirdetve nincsen, de még a bankon belül is onnan látod, hogy létezik ilyen, hogy lézeng bent pár turista. Fent annyi időt lehet tartózkodni, ameddig teszel egy kört. A feljutás viszont? Egyszerre öt ember, felmész egy lifttel az x-ik emeletre, ott liftet váltasz, majd lépcsőzöl még két emeletet. Ez a mutatványt kb. 8 biztonsági őr vigyázza :D A kilátás viszont kitesz magárért.

Na és most most most.

Visszaértünk a reptérre indulás előtt két órával. Becsekkolás. Mondom a csávónak, hogy Münchenig szól a jegy, de csak Rómáig szeretnék csekkolni, mert szét szeretnénk nézni és onnan repülünk tovább. Erre mondja, hogy jó. Na mindenkinek leesett a nagy kő a szívéről, hogy nem Münchenig megyünk. Csávókám rakja a poggyászra a szalagot és látom, hogy MUC via FCO. Adja a beszállókártyát és Münchenig vagyok becsekolva. Mondom neki, hogy barátom azt mondtak, hogy Rómáig oké, akkor hogy is van ez? Bocsi nem beszélek angolul. Na itt valahol az agyamban megpattant egy ér, hogy hogy a re.kes fa..omba ülhet itt egy olyan ember, aki nem beszél angolul, mert belföldi járatnál oké, de nemzetközinél, ami Európába megy berakni olyan embert, aki nem beszél angolul, húúúú de ideges lettem.

Kerítettek egy embert aki beszélt és ő mondta itt nem tudnak mit tenni, menjünk Mártához az Alitalia irodába és beszéljük vele. Jól van mentünk Mártához. Márta nézi nézi a jegyet, kutakodik a gépben, majd bornyúú szemekkel felnéz, hogy ez olyan olcsó jegy volt, hogy nem semmiféleképpen módosítani. Oké. Felvonás B. Márta én úgy tudom, hogy csomag utas nélkül nem utazhat, mit történik akkor, hogy ha nem jelenünk meg a müncheni gépnél. Hát akkor késni fog és keresni fognak minket össze vissza, de a csomag megy Münchenbe. De drága barátom megér ez ennyit, mert mi biztos nem fogunk felszállni arra a gépre. Erre megvonta a vállát. A kör bezárult.

Vissza a csekin pulthoz. Becsekolva Münchenig.

A repülés maga fasza volt, bár a gép régi volt és a fedélzeti szórakoztató rendszer meg nagyon lassú. Viszont nem volt telt ház és amit kimondta a sztyuvi a varázsszót, hogy Boarding is completed Norbi máris pattant fel a helyéről és spurizott hátra, hogy elfoglaljon három ülést és vízszintbe lehessen egészen hazáig. Ilyen szempontból nagyon kényelmes és gyors utunk volt hazafelé.

Érkezés idő előtt fél órával így marad kicsivel több mint két óránk, hogy Rómába kiverjük a balhét a csomagért. Mint kiderült én voltam az egyetlen egy bevállalós (mások szerint hülye), aki papucsba, rövid gatyába és rövid ujjúba szállt le Rómában a gépről a 6 fokba. Az egésznek a legszebb része, hogy a gép nem csőre állt, hanem buszoztatás volt… No comment.

Ahogy beértünk a reptérre a transzfer pult helyet, kimentünk a poggyászokhoz, ahol az Alitalia elveszett poggyászos asztalához oda mentem és mondtam, hogy jöttünk Saoból és Münchenig van jegyünk, de szeretnék Rómában szétnézni, megoldható e, hogy megkapjuk a csomagunkat és ne kelljen tovább repülni. Erre mit mondott a csaj: Szí! Nem hittem a fülemnek, ezért újra megkérdeztem, hogy csomagot is megkapjuk. Mondja persze, de ha tovább akarunk majd menni akkor új jegyet kell venni, mondom no problemo. Aztán megkérdezte, hogy hány emberről is lenne szó, mire én mondom, hogy 7. Na itt picit nem volt őszinte a mosolya :)

De a végén megoldódott minden, meg volt a római városnézés is, ebben az évben már vagy 6x. Mindenki happy volt és éjfélkor pedig megérkeztünk majd 40 óra utazás után Budapestre.

Ámen