utazzunk

Ha szeretnétek képeket is látni, akkor valaki világítson fel, hogy könnyen, hogy lehet felrakni :D

Amire mindenki kíváncsi. Mennyibe került?!

Repülőjegyek kerekítve 200.000 Ft

Budapest – London – Kuala Lumpur – Siem Reap, Saigon – Danang – Hanoi – Bangkok,

Kuala Lumpur – Seoul – Beijing – Novosibirsk – Moscow

Költőpénz, amit én adtam bele: 300.000 Ft

                   amit kaptam: kb. 100.000 Ft

Hogy pontosan mi mennyibe került, az  a leírásban megtalálható, összesítést sajnos vagy nem sajnos nem csináltam, mert ahhoz lusta voltam és szerintem túl nagy munka lett volna.

Amit biztosan tudok, hogy naponta 30 dollárból, azaz 30X197 Ft-ból éltem, volt hogy ez sokkal kevesebb volt, 10 dollár, volt hogy sokkal több.

Összességében a napi 30 dollár tökéletesen elég és a pénzem is kifutotta. Igaz itt kicsit ferdítek, mert amennyivel többe került az orosz vízumom, mint amire számítottam pontosan, annyival kellett kitoldanom az utolsó napot vagyis 30 dolcsival.

Az útközben felmerülő költségeket, mint buszjegy, vonatjegy akármilyen kiadás, mind a napi 30 dollárból sikerült kihozni.

Táskám hazafele több mint 20 kg-osra hízott. Köszönhetően a temérdek pólónak és szuvenyírnek, amit vettem.

Nagyobb dolgok, amik szintén belefértek a napi 30 dollárba: North Face dzseki $62, 120l-es North Face táska $24, festmény az Angkorról $10, fali kép kínából 2mX0,5m $15, Sapai kirándulás 2 napos $55, Halong bay-i kirándulás $65, egy hét Koh Phanganon beachfrontos bungalowban kajával szintén kevesebb, mint napi $30, orosz vízum :) $110, vonatjegy Kiev-Chisinau-Kiev $60 és a rengeteg póló kb. 20 darab :D

És, ami szívfájdalmam de nem fért bele, akárhogy próbálkoztam nem tudtam kispórolni a Demilitarizált zónába történő kirándulás Észak és Dél Korea határán. Ez $47 dollár lett volna.

Természetesen ehhez hozzájönnek a vízumok költségei pluszba, amit itthon csináltattam:

            Kínai normál esetben 8000, de nekem 20.000 Ft,

            és egy bukott indiai, ami 16.000 Ft volt.

Gyógyszerek, oltások költségei kb. 33.000 Ft

Telefonszámlák, haha amik nem engem terheltek :)

Egyszóval a 68 nap távollét, 11 országban, 10 repülés, két kontinens, sok – sok új és értékben felbecsülhetetlen emlék, olyan helyek, mint Kuala Lumpur, Bangkok, Angkor, Saigon, Phi Phi, Szingapúr, Seoul, Nagy Fal, Novosibirsk, Tiraszpol, ezek összesített ára körülbelül 700.000 Ft. Ebből a saját pénz, 500-550.000 Ft körül volt, de azt kell mondjam, hogy minden egyes forint, cent, won, yuan, lei, rubel, bhat stb. teljes mértékben megérte az árát!

December 20.

Pontosan érkezett a vonat 3:55kor Kievbe. Ahol vonatjegy vásárlás után, 10 percet vártam és már szállhattam is fel a Chisinauba tartó vonatra. Áldom a sorsot, hogy Yurijjal leírattattam, hogy hova kérek jegyet, a következő vonatra és a legolcsóbbat, mert különben mire elmagyarázom a pénztáros hölgynek, hogy én mit szeretnék, hát… A vonatjegy 254 hrivnya volt. 1 hrivnya kb. 25 Ft. Na ez már egy fokkal jobb vonat volt. Itt már senki nem beszélt angolul, de tényleg senki. De amúgy annyira szeretem, olyan aranyosak az emberek. Látják, hogy nem értem, mit mondanak, de azért csak mondják és mondják és mondják.  A vonatút eseménytelen volt, de nagyon szép tájakon haladt keresztül és minden tiszta hó. Figyeljetek a vonat pontosan!! Érkezett 17:55kor Chisinauba, ami szerintem elég nagy szó, ha megnézzük milyen országokon keresztül halad és milyen távolságot tett meg.

Petrától kaptam sms-t, hogy hol és hogy kéne megtalálni a szállást. Hát elég nehéz úgy, hogy 7 embert kérdeztem meg és abból 3nál egyáltalán nem tudtam elmagyarázni, hogy a central bus station-t keresem. A hétből kettő „tudott” angulol vagyis értette ezt a három szót és az egyik rendőr volt, de le a kalappal mindenki előtt, mert nagyon segítőkészek voltak. 

Hostel moldáv módra. Név: Central Youth Hostel. Hely: egy kis sikátornál. Taxival jöttem, mert sehogy sem sikerült rálelni a 192-es buszra, bár a taxi csak 40 lei volt. 1 lei kb 17 Ft, mint kiderült az egy óra séta után kb. még 20 percet kellett volna gyalogolnom pluszba. Másnap jobban megnézve 5 perc lett volna az a 20.

 Szóval a hostel. Hostel egy családi ház. Az ablakra van kinyomtatva, hogy az ember jó helyen jár. A recepció az előszoba és a ágy pedig mondjuk úgy a kis szobába van, ahova be van préselve 3 db két emeletes ágy, egy két személyes és egy egy személyes fotel. Ja és az ára 11 dollár. Köbö a pofám szakad le, hogy ennyit el mer érte kérni. Ja és nem ér rá velem most foglalkozni, mert épp főz, arról nem is beszélve, hogy a kölke, mert nőről van szó itt rohangászik össze vissza és különösen szarul esik, hogy itt főz, mert egész nap 3 csomag szárított kenyeret, az egész kb. 120 g és egy adag sütit ettem. Kezdek kicsit éhes lenni. 130 lei naponta a szállás átszámítva, de mivel csak 100-zal rendelkeztem összesen a csaj 200 grivnyát kért letétbe.

December 21.

Reggel fél nyolckor keltem. Próbáltam a 200 grivnyámat visszakérni, hogy beváltom, mert ami nálam maradt az nem lett volna elég, plusz a vonatjegyet is meg akartam venni másnapra. Erre a csajnak az volt a válasza, hogy okés semmi probléma elmegyek veled beváltani. Na itt már majdnem elvesztettem a türelmem. Komolyan mit gondol?? Az előbb adtam neki oda a laptopom, hogy vigyázzon rá, meg a 20 kg-os táskám a szobába, csak úgy elosonok vagy nem értem... Na mindegy a gyerekével együtt elkísért a legközelebbi pénzváltóig, ahol megkapta a maradék 160 lei-ét meg a 50 lei letétet a kulcsért. Aztán elindultam a központi buszpályaudvarra, ami a piac mellett van. Az árakat látva, ismét nyugtáztam, hogy jó helyen vagyok. 150 Ft-ból meg reggeliztem. Péksüti, víz, mandarin. De amin teljesen kiakadtam, hogy a legtöbb fél literes vodka olcsóbb, mint a másfél literes Nestea. Az azért már tud valamit szerintem. Reggeli után elindultam megkeresni a buszomat Tiraspolba. A jegy ára 29 lei volt és már úton is voltam a cél felé, ami miatt erre jöttem. Ez pedig nem más mint a Dnyeszteren túli Köztársaság, melynek a fővárosa Tiraszpol. Erről az országról az kell tudni, hogy de facto övezete Moldovának vagyis elméletben Moldovához tartozik, gyakorlatilag semmilyen befolyásolással nincs rá. Külön pénze, címere, hadserege, rendőrsége, kormánya van. 1990-be nyilvánította ki függetlenségét Moldovától népszavazás után, orosz segítséggel. Viszont a világ egyetlen országa se ismeri el önállóságát. Rendes határa van útlevél ellenőrzéssel, sajnálatos módon pecsétet nem nyomnak bele. Külföldi állampolgároknak egy lapot kell kitölteni, amit érdemes már a buszra szálláskor elkérni a sofőrtől. Pénzük 0,85öt adnak egy lei-ért és asszem 10-et egy dollárért vagyis körülbelül 20 Ft. A város igazából egy igazi jó kis orosz város, panelekkel, kertes házakkal. Az árak egyáltalán nem magasak, vodka szintén jó áron van errefele. Mint kiderült tegnap a vonattal áthaladtam a városon, sőt holnap is átfogok haladni. Pont azzal az egy-egy vonattal megyek a napi 3-3 közül ami átmegy az országon. Igazából a városban semmi különös érdekes dolog nincs, de valamiért tán a státuszánál fogva mégis érdekes, jó volt itt lenni, ráadásul meleg volt, nem tudom hány fok, de kesztyű nélkül és nyitott kabátban rohangáltam. Majd miután mindent láttam, legalábbis én így gondolom, mivel itt valakit megkérdezni valamiről esélytelen totálisan. Szóval miután mindent láttam 10 izéért beültem a helyi moziba és néztem valami rajzfilmet oroszul, ráadásul egyedül a moziban :) Arról nem is beszélve, hogy szegény pénztáros, mit szenvedett mire megértette mit szeretnék. A mozi után visszasétáltam a vasútpályaudvarra, ugyanis az volt a busz végállomása is egyben és az első buszra felszálltam Chisinau felé. Az ára érdekes módon 35 lei volt. Remélem, hogy nem személyemnek, hanem annak szólt a drágasága, hogy kevesebb ülés volt a mini buszban vagy elvileg kényelmesebb. Az már csak mellékes, hogy olyan útviszonyok voltak, hogy tisztára otthon éreztem magam. Már sötét volt mire megérkeztem a fővárosba. Elsétáltam a pályaudvarra jegyet venni a másnapi 11.55ös vonatra, aminek az ára 377 lei volt ilyen egész kocsis fekvőhelyes vagonba Kievig. :) Egy kocsiban van 50 ágy kb., de teljesen korrekt minden, táskát minden el lehet rakni úgy hogy senki ne férjen hozzá.

Este még utoljára beszéltem a szüleimmel, hogy fixáljuk hova jönnek értem. Záhony szerettem volna, mert a vonat hamar ott van és onnan még sok idő más város. Édesanyám persze felvetette, hogy mi lenne ha Nyír1háza lenne. Nem tudom, hogy vagytok vele, de egy ekkora út után, még a gondolat felvetődését is sértőnek találom, de kurvára, így közöltem velük, hogy semmi probléma maradjanak otthon. Ha már a vonat elvisz Nyíregyre, onnan már haza is tudok jönni. Asszem ez volt a 25. kirándulásom. Volt közte rövid, hosszú, távoli, közeli, de tudjátok mi a legszomorúbb? Egyetlen egyszer se jöttek elém. Az még hagyján, hogy mikor 47.000 km-ert utaztam, Ferihegyre nem jöttek elém, de még a kurva vasútállomásra is úgy kell lerángatni őket.

December 22.

Az utolsó előtte nap. Igazából semmi kedvem nincs hazamenni Karácsony ide vagy oda.

Korán keltem, mert vásárolni akartam még ezt azt. Hál’ Istennek találtam feles poharat és pólót is bár, elismerésem jól el voltak dugva. Egy kis kolbász, kenyér, gránátalma és mandarin és indulhatok is a vonathoz. Úúú de nagyon jól esett az a kolbász, drága Istenem. A vonaton már megint nem tudták hova tenni az útlevelemet, se azt hogy Hungary, se az Ungarnt, se Budapestet, se Puskást semmit. Akármit mondtam csak bambultak :) Beszarás ez a hely, komolyan tetszik. Kommunikálási esélyek a mínusz tízzel egyenlők.

A vonat szokásosan! Időben érkezik! Már már reménykedtem benne hogy gőzmozdony húzza, mert valahonnan az Isten háta mögül jött, de dízel volt, olyan füstöt okádva magából, hogy bármelyik környezetvédő fejjel menne a falnak. Viszont ilyet én még nem láttam. Beállt a vonat, se az elején, se a végét nem láttam! Az állomásra nem fért be. Kievben volt esélyem megszámolni a vagonokat 21-et számoltam, még itt is négy kocsi nemhogy kilógott a pályaudvarról, de még rálógott a másik vágányra. A moldáv határnál persze, mint mindig most is megtaláltak a határőrök, hogy merre merre, meg honnan jövök. Persze a Magyarország különböző változatai az ő szemében sem gyújtottak fényt, majd ez egyik öreg mama benyögte, hogy Vungríj vagy valami hasonlót. A moldáv után az ukrán is megtalált magának és a ő valahogy rosszabbul tűrte, hogy nem beszélünk közös nyelvet.

December 23.

Az utolsó nap. Na jó utolsó előtti, de a holnapi hajnali 3 órás érkezést Chopra, meg 5-re Záhonyba azt már nem számolom. Szóval utolsó nap. Ez is eljött. Sajnos. Ezt a bejegyzést épp hajnali fél hétkor írom a kievi főpályaudvar várócsarnokából, ami tényleg úgy néz ki, mint egy ország főpályaudvarra. Természetesen ezzel a kijelentéssel teljes mértékben fikázni szerettem volna a mi pályaudvarainkat, mert azok lehetnének ilyen szépek, csak persze fel kéne újítani.

A vonat hajnali 2-kor ért Kievbe. Sok időbe telt mire megtaláltam a hajnalban is nyitva tartó pénztárt. Most mondjam vagy ne?! Hogy nem beszéltek angolul a pénztárosok. Na jó azt, hogy today, vagyis ma, azt tudta. Még Moldovába leíratattam az asszonnyal, hogy milyen jegyet szeretnék, így ahhoz képest elég könnyen ment, bár hét percbe beletelt, míg leegyeztettük hogy a 15-ös számú Moscow-Budapest viszonylatú vonatra szeretném, a vonatjegyem Kievtől Chopig, de meglett és mindössze 150 grivnyát fizettem érte, ami kb 3750 Ft-nak felel meg vagyis ha átszámoljuk ukrán határtól, kievi átszállással Moszkvába egy vonatjegy helyi pályaudvarokon véve 14.000 Ft sincs. Keletibe véve egy vonatjegy Moszkvába 33.000 Ft környéke azt hiszem.

Hajnali háromkor bementem egy váróba, ami nagy szép, majd mivel az összes szék karfás volt, így előkaptam a hálózsákot és lefeküdtem a földre, ja és az ára 10 grivnya volt. Megtehettem, mivel féltem, hogy drága lesz a vonatjegy, az interneten 89 dolláért árulták ezzel szembe ugye 18 volt. :) Szóval maradt 400 grivnyám. Persze reggel hatkor már jöttek a katonák, hogy ugyan már üljek már fel a székre. Azokon aludni meg a legjobb indulattal sem lehet, bár ahogy néztem egyeseknek sikerült. Inkább kerestem egy konnektort és elkezdtem filmet nézni és írni. Persze drága őreimnek ez se tetszett, mivel nincs itt pad és a földön, úgyhogy jött és mondta irgum burgum lesz, aztán elment. Most várom az irgum burgumot. Háhá nem mert visszajönni.

December 17.

A reggeli fél hatos kelés nem igazán esett jól. Metró, reptér expressz kombóval mentem ki, 2 + 25 yuanért és már 7re kint is voltam. A reptéri személyzet igen vicces kedvében volt. Check in-nél a csávókám kérte volna a jegyet, amivel elhagyom az országot, de aztán letett róla, mikor közöltem vele, hogy az egyetlen példán a vízum ügyintéző orosz szépség kapta. Aztán elment és visszajött egy szöszi csávóval, aki láthatóan orosz volt, majd feltette a nap kérdését. Ami így hangzott: Első alkalommal megyek e Oroszországba? Mondom igen. Figyelem most jön… Tudom e, hogy a vízumom csak három napig érvényes??? Nem nem tudom ba.. meg, csak a hecc kedvéért voltam négyszer az orosz követségen… Hihetetlen… Bár annyira tetszett, hogy 10 percig mosolyogtam rajta. Tudom e, hogy csak három napig érvényes. Kész. 16C-re kaptam helyett, ami folyosó, de mázlimra a gép csak félig volt, így simán felszállás után tudtam magamnak szerezni egy ablak melletti ülést. Viszont itt még a reptéren esett meg a leges leg fájdalmasabb, szívszorító sztori, ami eddig történ velem az utazás során, hát majdnem sírva fakadtam. Átérvén a útlevél és biztonsági ellenőrzésen és kis kóválygás után vettem észre, hogy a hőn szeretett hadseregi kucsmám vagy nem tudom pontosan mi a neve ilyen szép nagy sapka, aki mindenki tetszését kiváltotta Pekingbe, még a rendőrökét is, elhagytam… Nem volt drága 20 yuan volt, de eszmei értéke ennek felbecsülhetetlen L Nagyon szomorú vagyok miatta, arról nem is beszélve, hogy jól állt! Volt egy próbálkozásom az információs pultnál, a hölgy nagyon is segítőkész volt, de nem mertem bevallani, hogy nem tudom hol hagytam el, így csak azt mondtam hogy a check in pultnál, de ott nem voltL

9:05 Siberian Airlines Airbus A 320-a a levegőbe emelkedik Novosibirsk felé. A fedélzeti kiszolgálás csillagos ötös. Az innivalótól, kezdve a kajánig ( nagyon sok, nagyon jó, alig bírtam megenni! ) minden tökéletes. Landolás 30 perces késéssel, de egye fene három széken elfeküdve aludtam szóval annyira nem ütött szíven a majd öt órás repülés.

Novosibirsk végre megérkeztem. Útlevél ellenőrzés, aztán csomagleadás 150 rubelért és már mehetem is városba 60 rubelért a 111 és egy fordított E számú busszal. A reptéren először a nemzetközi terminál információs pultjánál kérdeztem meg, hogy a csomagot hol lehet hagyni. A nő egy mukkot nem beszélt angolul, de mentségére legyen mondva oroszul mindent elmondott, aztán jött egy másik hölgy, aki már picit beszélt és tudott segíteni. A busz megállóban és kérdezni kellett melyik busz megy be városközpontba, mert nem igen volt kitáblázva. Érdekes,  hogy az oroszok nagyon nagyon kis része beszél angolul, viszont segítséget a ha kérek és nem tudnak angolul, akkor is mondják mondják és mondják. :) De látszik rajtuk, hogy keresik az angol szavakat és általában meg is találják. Ez tetszik.

Novosibirkről annyit, hogy cserben hagyott ez a város. Ahányszor ránéztem az itteni időjárásra mindig -25, -28, -30 fok volt NAPPAL, de amikor én jövök előtte és utána is két napig csak -9, -11 fok. Ez azért rosszul esett, pláne hogy két nappal később már -32 mondanak nappalra.. Na mindegy. Ettől függetlenül, olyan boldogan és vidáman érkeztem a városba, mint egy kisgyerek. Érdekes, hogy vannak olyan helyek, amik úgy lázba hoznak, mint egy kis gyereket és ezek általában nem a nagy városok. Beijingnél ilyet egyáltalán nem éreztem. Fura. A dugó miatt az út 1 óráig tartott, emiatt sajna két, két és fél órám maradt a várost megnézni. Kaptam egy kis útba igazítás a városközpont illetően úgyhogy hó esésben neki vágtam. Igazából semmi látnivaló nincs a hón kívül, nekem mégis nagyon tetszett. Láttam egy két épületet, templomot, de hogy miről voltak híresek vagy nem, ne kérdezzétek, nem tudom, még az oroszomon van mit javítani. Egy öreg nénivel egy templom előtt tök jól elbeszélgettünk. Ő is mondta a magáét, a végén én is és mindenki boldog volt :)

Láttam viszont sok „érdekes” járművet. Kezdetnek egy hótoló mozdonyt munka közben, aztán rendőrségi Ladát, majd szirénázó tűzoltóautót, ami hát igen igen fura volt, de az hogy a kocsik negyede -9 fokban is lehúzott ablakkal közlekedik, azért az elárul valamit. Az egészet összevetve nagyon tetszett a város, sajnos hamar vissza kellett fordulnom, már fél 5kor a pályaudvaron voltam, ahonnan a busz indul és mint kiderült jól tettem, mert olyan dugó volt, hogy másfél óra alatt értünk ki a reptérre. A következő busz igen csak centizve lett volna.

Check in-nél minden rendben ment, viszont a biztonsági ellenőrzésnél mit leművelnek. Mindent le kell venni, még a cipőt is, mindegy miatt és aki gyanús, azt ilyen szép nagy gépbe dugják be röntgenezni. Ilyen gépet én még nem láttam, pedig megfordultam pár reptéren. A fedélzeti kiszolgálás ismét kifogástalan volt, ahogy a repülés maga is. 10 perces késéssel érkeztünk meg Domodedovora, ahol már Petra ujjongva vár rám :)

Rég nem találkoztunk az egyszer biztos, szóval én is nagyon örültem neki.. Reptéri expresszel mentünk be a városba, ami 300 rubelbe került. 1 rubel kb. 7 Ft. A szállás a Park Kulturi metró megálló közelében volt. Erről az állomásról érdemes tudni, hogy itt történt a robbantás néhány héttel ezelőtt valamint a jelenleg kiújult nagyobb zavargások egyike is. Kis kóválygás után sikerült megtalálni a hostel. Jelenlegi moszkvai helyzetre való tekintettel Petroszom nem igen szeretett volna este egyedül hazamenni, de hál’ Istennek ellenőrzés nem nagyon volt a hostelben úgyhogy sunyiba itt aludt. Két sör legurítása után hajnali 3kor már aludtunk is.

December 18.

Reggel 9kor keltünk. Első programként Petrát elkísértem a kolijához, hogy átöltözzön, rendbe szedje magát. Hát az az épület, komolyan mondom mint egy fegyház, úgy nézett ki kívülről, bár belülről se volt egy csoda. Egyik szobatárs megkérdezte, hogy hány órát utaztam idefele. Mondom 4-et Novosibirskből, majd mire látom, hogy igencsak kerekedik a szeme, hozzátettem, hogy még plusz négyed Beijingből Novosibirskbe, amivel már tényleg nem tudod mit kezdeni :) Persze a végén elmondtam, hogy mi a helyzet.

Majd ismét metróra szálltunk. Egy metrójegy 26 rubelbe kerül, persze korlátlan egyszeri utazás, távolságtól függetlenül. A Vörös térre érkeztünk, ahol megnéztük, amit megkell. Gyönyörű szép volt! Az egyik, hanem a legszebb templom itt van szerintem a világon. A várba a belépő 100 rubel volt diákkal. Ezután a provoszláv világ legnagyobb templomát vettük szemügyre, majd egy kis bors vagyis céklaleves következett. Ja és a nem mellékesként, annyi, de annyi rendőr és katona van az utcákon, hogy az valami eszméletlen.  Egymás hegyén hátán, 10-20 fős csoportokban, golyóálló mellénnyel és általában teljesen roham felszereltséggel. Megkérdeztünk egy rendőrt, hogy mire ez a nagy felhajtás persze semmi konkrétat nem mondott. Miért is tette volna?! Este, ahogy hazaértem akkor értelesültem az interneten cikkekből, hogy a múlt héten egy kaukázusi lelőtt egy oroszt egy focimeccs után, mire az orosz futball huligánok összefogtak egymással és a nem oroszok eltűntetését tűzték ki célul és azóta folyamatosan rosszabbodik a helyzet. Még a héten bevetették a valami híres, félelmetes orosz katonai egységet, de nekik is csak nehezen sikerült megfékezni, többség szerint azért, mert sokan szimpatizálnak a katonák közül is a huligánokkal. Egyszóval egyre rosszabb a helyzet és tényleg minden aluljáróba, minden sarkon tele tele rendőrrel, párosával, tucatjával. Igazából se leírni, de aki nem látja, szerintem elképzelni se nagyon lehet, ezt. Annyian vannak, mint az oroszok :)

Úgy volt, hogy este mentünk volna bulizni, de Petra látta rajtam, hogy szinte teljesen K.O. voltam, köszönhetően az egész napi járkálásnak, meg a 6 órás időeltolódásnak. Bár szerintem annyira nem.  

December 19.

9-kor kellés, kijelentkezés és egy fél körív formájában besétáltam a Vörös térre, még egyszer és remélhetőleg nem utoljára megcsodálni. Petra is ideért egyre, úgyhogy együtt indultunk vissza a hostelbe a cuccot összeszedni és kimenni a pályaudvarra. Fájdalmas búcsúzkodás, bár az vígasztal, hogy pár nap múlva találkozunk Kievben.

Ez míjjjjj kemény. Drága oroszok voltak egy páran évet az országunkba, de a vonat kocsit kísérő hölgy, egyszerűen nem tudta hova tenni, hogy hungary, hungarian az mi… Végül találtam egy oroszt, aki beszélt angolul vagyis félig ukrán és ő mondta el hogy magyar vagyok, de akkor se értette, úgy kellett neki mondani, hogy higgye el létezik ilyen és csak írja le a nevem mellé… Értitek és a csaj ukrán volt, mint később kiderült.

Menet közben megismerkedtem Yurijjal, az ukrán munkással, akit háromszor deportáltak haza Angliából. Nagyon kedves ember volt és szerintem az egyetlen személy, aki beszélt angolul az egész szerelvényen. Először meghívott egy sörre, aztán még egyre szeretett volna meghívni, de a eladó hölgy, annyira nagyon ügyes volt, hogy a végén három üveg 40%-os konyak, egy pezsgő és csomag csoki lett a végeredménye. Szégyen vagy nem szégyen, de az orosz határnál már a világomat nem tudtam.

December 11.

Az első nap természetesen a Tiltott Városé volt, ahová a belépő 25 yuan volt, mivel sikerült diákjegyet kicsikarnom, a teljes áru jegy 50 yuan.  Érdekes volt olyan helyen járni, ahová több száz éven keresztül földi halandó lábát be nem tehette soha. Viszont a legeslegnagyobb piros pont a 60 yuanért kölcsönözhető magyarul is beszélő automata idegenvezető kapta. Bent megvettem álmaim sapkáját, a katonai kucsmát vörös csillaggal az elején mindössze 20 yuanért. A Tiltott város akkora hatalmas, hogy őszintén mondva három óra bolyongás után meguntam és kifele vettem az irány. Persze közre játszott az is, hogy a bal lában még mindig nagyon fáj lépésnél. Nem is tudom utána hova indultam pontosan, csak megakadt a szemem a Military Museum metró megállón, gondoltam nincs is jobb, mint a világ legnagyobb országának megnézni a haderejét. Amit jól jelez, hogy a belépő diákkal ingyen van és a kiállított tárgyakkal egy kisebb országot tuti le lehet rohanni.

December 12.

Ma Mutianyuhoz szerettem volna elmenni, mert hétvégénként közlekedik a 936-os busz a Nagy Falnak ezen szakaszához, de egyszerűen nem volt lelkierőm felkelni 6 óra előtt. Így ez a nap az állatkerté lett, igazából csak a pandára voltam kíváncsi, mert annyi fajta állatot láttam már, hogy nem gondoltam, hogy tudnak olyat mutatni. Hát tudtak, de nem állatok terén, hanem tartás terén. A szingapúri állatkert után, ez a hely egy utolsó utáni, mocskos, koszos, büdös, pöcegödör volt. Egyszerűen annyira nagyon sajnáltam az állatokat. A farkasok vagy pl a fehér medve, olyan kifutóba voltak, ami csurig le volt betonozva. Az emberekről meg ne is beszéljük. Ennyire buta, felelőtlen fajtát, mint az átlag kínai ritkán látni. Ki van írva, hogy ne etesd az állatokat. Erre a medve ketrec előtt árulják a banánt vagy a másik, amit már nem bírtam szó nélkül, amitől dühbe jöttem, az az volt hogy a strucc ketrece elé le volt rakva egy félig megevett vattacukor. Csórikám ott nyújtogatta a nyakát, hogy elérje. Odamentem elvettem onnan, de mivel nem volt kuka a közelbe, ezért csak leraktam a földre, hogy ne lássa. Elmentem, majd véletlenül zsákutcába kerültem, elindultam visszafele és látom, hogy  az az eszetlen barom állat tépi le a vattacukrot és nyomkodja be az állat ketrecébe.. Úúú de mérges lettem, de ez ment végig, mindenki etette az állatokat azzal, ami nála volt. Na ami meg a fehér tigrisnél, oroszlánnál, bengáli tigrisnél volt az megint… Tél van oké.. De hogy két felnőtt begnálit bezárni egy lebetonozott kb. 6x6 méteres ketrecbe az.. Az egyik oroszlánt meg egy 2,5x1m ketrencbe. Egyszerűen olyan hányingerem volt a helytől, hogy gyorsba megnéztem még a pandákat, amiket szintén lehetet látni, hogy minden van bennük az életen kívül és el is mentem. Nap második egyben utolsó programjaként elmentem az olimpia helyszínére. Megnéztem a uszodás és a nemzeti stadiumot. Az utóbbiba 40 a felnőtt és 22,5 a diák. Sok sírás végett a nemzetközi diákra itt is megkaptam a diákjegyet.  Az uszodába is be szerettem volna venni, de akármilyen indokot vettem be, akárhogy könyörögtem, akármelyik pénztárnál nem voltak hajlandóak 15 yuanért diákjegyet adni, 30-ért meg nem mentem be. A szemetek.

December 13.

Mint lassan idáig minden nap, most is a szándék a kínai nagy fal megtekintése lett volna, de annyira esélytelen, hogy olyan korán felkeljek… Így maradt a Nyári Palota, ahova 20 yuan volt a belépő vagy 50 és az jó minden épületbe. Én a 20as mellett tettem le a voksom tekintettel a napi költségvetésre, ami itt szállás kifizetése után 145 yuanra apadt. A hely szép szép és az is lett volna, feltéve ha nevéhez híven nyáron látogatom meg :) de így elég kopár, bár az épületek még így is impozáns látványt nyújtanak.

A nap második programja a Temple of Heaven, Mennyek temploma, ahova a belépő 10 yuan és ha mindenhova be szeretnél menni akkor 50, ha csak a 10-est veszed meg akkor utána helyszínenként 20 yuan a beugró.

Kacérkodtam még a gondolattal, hogy a három vidámpark közül valamelyiket meglátogatom, de mivel elég sok a belépő 140-160 yuanig. Jó tudom ez ahhoz képest nevetséges ár, de ha elmentem volna, tényleg nem tudtam volna senkinek se ajándékot venni.

December 14.

El vagyok maradva a beszámolóval tudom, remélem fogom tudni potólni. Estére lázam lett 38,6 ami csak egy szempontból ciki. Mondhatni, hogy holnap után utazok és eddig kivétel nélkül minden repülőtéren voltak hő érzékelő kamerák és hát nem hiszem, hogy a drága oroszok ez alól kivételek lesznek… Ha két nap alatt nem sikerül eltüntetni a lázat, akkor lesz egy kis probléma. Amúgy az orosz vízumot negyedik nekifutásra, ma 11:30kor megkaptam 649 CNY ért. 1 yüan 31 Ft körülbelül, plusz vonatjegy és szállás módosítás. Utána visszamentem a szállásra és lefeküdtem aludni, mert már nagyon fáradt voltam és egy nap pluszba vagyok szal jár az alvás. Mikor felébredtem szokatlanul rosszul éreztem magam és este 7kor mértem lázat… Kétszer is 38.6ot hozott ki és a legszebb pihenés nincs, holnap reggel 6kor kellés és irány a nagyfal…

December 15.

Ahogy Móricka azt elképzelte. Sajnos erőm nem volt felkelni. 9ig alukáltam, majd találtam egy érdekes olvasmányt, amivel 11ig elvoltam ekkor vettem erőt magamon, hogy csak Pekingbe vagyok, csak csinálni kéne valamit, ha már itt vagyok. Így elindultam, hogy megnézem a Tian Anmen téren lévő mauzóleumot, de mivel fényképező volt nálam, így nem engedtek be. Közölték, hogy az út túloldalon leadhatom, majd ismét sorba állhatok, hát csak így férfiasan beka.hatják, mivel 11.42 volt és délben zártak. Második programként elindultam a közelbe lévő Vasúti Múzeumba, mert már jó ideje szemeztem vele, de valahogy sose eset útba vagy túl késő volt. A belépő 20 yüen volt, minden erőm ellenére nem tudtam kisajtolni a 10 yüanos diákbelépőt. Tetszetős volt az egyszer biztos. Mármint a tartalom :)

Kíváncsiságból elindultam megnézni, a múzeumba látott Déli Pályaudvart, mert eléggé impozáns az épülete és nem rég építették, valamint, mint megtudtam innen indul a szupergyors vonat. Fél óra és ott is voltam. Az épület tényleg szép, bár csak közelről tudtam megszemlélni,majd bementem megnézni, hogy milyen áron osztogatják a jegyet, arra a csodavonatra. Kis keresgélés után találtam is erre szakosodott automatát, mert őszintén szólva nem hiszem, hogy boldogultam volna a pénztárnál. Ekkor jött a hoppppááá. A vonat Tianjinba és Beijing között szállítja az utasokat, de legjobb emlékezetem szerint is tetemes a távolvág még térképen is a két város között, holott a menetidő 35 perc! A jegy „másod” osztályon, szebben fogalmazva economy-n 58, „első” vagyis business osztályon pedig 75 yuan. Viszont mindenáron ki akartam próbálni a bizniszt és úgy az már drága lett volna, de pont a következő vonat megállt egy közbenső állomáson, így 20 perc vonatozás első osztályon csak 48 yuan volt, másodosztályon pedig 41. A vonat max. sebessége háromszázharminckettő km/óra volt… A vonaton jöttem rá balgaságomra, hogy az ilyen vonatok nem igazán a városban szoktak megállni. Így legyen mindig igazam, ahol le kellett szállnom városnak híre hamva se volt, valahol a távolban, mintha látszódott volna valamit, de annyi. Mindenki taxival ment tovább én is próbálkoztam, de mivel a city centert senki nem értette, így a környéken bóklásztam, majd megunva, összefagyva visszamentem az állomásra. Pénztárosnak csak segítséggel tudtam elmagyarázni, hogy adjon már egy jegyet a következő vonatra Beijing felé. Hihetetlen ez az ország. Egy óra várakozás és már 330-cal repültünk hazafelé.

Minden lelki erőmet összeszedve elindultam csinálni pár éjszakai képet az új CCTV (Central China Television) épületéről és az olimpiai helyszínekről. Úúúú de nagyon hideg volt.

Hostelbe érésem után néztem meg, hogy az a város, ahová vonattal mentem ugyan hány km-re van. Hát kérlek titeket szépen átszámítva 1500 Ft-ért utaztam első osztályon, ahol adtak fülhallgatót, vizet, 19 percig tartott az út, a vonat max sebessége 332 volt, de 330-cal ment „folyamatosan” és 80km tettünk meg. Ajánlanám ezt ismét figyelmébe a MÁV-nak, aki a Siófokra, ami 120 km-re van Pestről 130 perc alatt ér le!!!

Legszebb a mai napba. Telefon lemerült és már kicsit hikomatos, így hol lehet tölteni, hol nem, hát most nem lehetett. Ez csak azért vicces, mert másnap mentem a Nagy Falhoz és hogy kelek fel?

December 16.

Utolsó nap Pekingbe. Telefon hál’ Istennek hajnali 1-re töltött valamit, így bekapcsoltam félkómásan, de hogy beállítsam az ébresztőt arra eszem már nem volt. Így reggel az első mozdulatra ijedten keltem, majd örömmel nyugtáztam, hogy nagyon okos vagyok, szimplán csak másfél órás késésben voltam :D Na embert olyan gyorsan még öltözni még nem láttatok. 4 perc múlva már az utcán voltam, sajna így se értem el a 8 órási buszt. Külön poén, hogy 919-sel kell menni, viszont annál a végállomásnál 919-esből van legalább 6 fajta és mint sejthetitek csak a kínai írásjel különbözteti meg őket, ami nekünk rengeteget mond. Végül megtaláltam. Aki keresnél, a legegyszerűbb módja a megtalálásának, ha feljössz a metróból és mész kelet felé, majd egy kb. 200 méter után lesz egy bazi nagy régi módiszerű épület, ami miatt az út enyhén észak felé kanyarodik félkörívben. Na annak a félkörév északi részén vagyis az épülettel pont szembe lesz a buszmegálló. A buszjegy 12 yuan és egy óra az út.

Lehet, hogy túl sokat láttam az elmúlt pár hónapban, de engem őszintén szólva nem fogott meg a Nagy Fal. Szép szép, látványos látványos és nagy is, de valahogy nem az a húú de nagy, arról nem is beszélve, hogy nekem valami sántított a dologban. Olyan nagyon újnak tűnt vagyis ezt a részét, mintha 30-40 éve teljesen, az alapjaitól újjáépítették volna, ami nekem igazán nem jött be. És a legszebb, jó tudom nem ez az időszak, amikor erre fele kell jönni, de az milyen már hogy a farmerem lévő oldalzsebbe jégkás.ás lett a víz? :) Az azért már tud valamit. Olyan szél volt, hogy simán arrébb tessékel pár métert, ha nem figyeltél. Három óra mászkálás tökéletesen elég volt arra, hogy teljesen kifáradjak, pláne hogy folyamatosan le fel, le fel… Délután 13kor induló busszal mentem vissza, ami szintén 12 yuan volt. A nap hátra lévő részében már csak shoppingoltam, vettem pár szuvenyírt. Este még a recepción kaptam egy Hostel World Golden kártyán, nem tudom milyen felindulásból adták nekem, de jól eset és megkértek, ha lehet 100%-ot adjak már a hostelnek :) Mondjuk amúgy is annyit adtam volna, mert tényleg jó hely volt. Pakolás után ráálltam a mérlegre és örömmel tapasztaltam, hogy csak 74 kg vagyok. Induláskor 84-85 voltam. Aztán fürdés után ráálltam megint és akkor eset le az állam, hogy én ökör. 74kg voltam teljes menetfelszerelésben… Pizsiben épphogy, de alulról vertem a 70-et. :) 15 kg fogyás… Legutóbb Hanoiba mértem magam, akkor voltam 75. Nyakamat rá, hogy az az öt kg Szingapúr, Szöul, Peking útirányon jött le. Pekingbe annyit ettem egy nap, hogy magam is rácsodálkoztam. A mai nap például „reggelire 3 darab pálcikára húzott húst valamint vacsira egy pálcikára húzott virsli szerűséget és ehhez megittam egész nap fél l vizet.

Egy összefoglalót Peking, azért megér. A metróban akárhonnan, akárhova 2 yuan a jegy, lehet automatából is venni, bár nekem még sose sikerült. A probléma ott leledzik, hogy 10-es vagy nagyobb papírpénzzel lehet fizetni vagy fém egyessel. Na az amit az ott tartózkodásom alatt egyszer se láttam. Így mindig az „ügyeleten” kellett venni jegyet. A kínaiak a metróba fúúú, de idegesítőek. Van jó pár állomás, ahol több a felszálló, mint amennyi befér, de az hogy kinyílik az ajtó és már tódulnak befele, esélyt nem adva arra, hogy leszállják az már kicsit túlzás. Először még jó poén aztán már kicsit fárasztó, hogy mindig izomból kell kiszállni.

Alapjáraton viszont kedvesek és tisztelettel vannak a külföldiek felé, ha látják, hogy valamit nem tudsz próbálnak segíteni, könnyebben megnyílik a tömeg és általában próbálnak veled beszélgetni. Hostelben volt egy jó fej indiai, mikor megtudta, honnan vagyok, elcsodálkozott és közölte ő még sose találkozott magyarral. Mire én hát nem csodálom :D

A buszközlekedés tökéletes. Mindenhova megy busz, mindent el lehet vele érni. Egyetlen egy probléma van vele. Külföldi számára használhatatlan. A buszon és a megállókban ki van téve hogy honnan hová közlekedik, megállókkal együtt, viszont latin betűkkel csak a két végállomás van kiírva és emiatt esélytelen a dolog.