utazzunk

Minden egy 39990 Ft-os Malév repülőjeggyel kezdődött Bejrútba, aztán folytatódott egy 65 eurós két belépéses szír, majd egy 7000 ft-os jordán vízummal.

Október elsején több mint fél órás késéssel indultunk, mert a drága Hamburgi átszálló utasaink késtek. Valamivel fél négy után érkeztünk Libanon fővárosába. Mindenki azt írta és mondta, hogy 25 dollárba kerül egy taxi be a városba, busz pedig a reptértől egy kilométerre van és az első fél hétkor indul. Amint kiértünk a terminálból szembesültünk a sivár valóssággal, mert tényleg minden így volt. Majd 20 perc alkudozás, sok sok taxis megkérdezése után, miután látták, hogy velünk nem mennek semmire az egyik taxis bevitt minket 15 dollárért. Probléma kettő. Buszt kellett keríteni Damaszkuszba. Negyed ötkor, hát hogy is mondjam nem nagyon volt busz. Ment megint az alku, a huzavona. Nagy nehezen kiderítettük, hogy 7kor indul az első busz, de annak a menetideje 4-5 óra hossza a 120 km-en. Már majdnem feladtuk, mikor odajött hozzánk egy srác és elmesélte, hogy neki sürgősen mennie kell Damaszkuszba és csatlakozzunk hozzá a taxiba, 15be kerülne, de nekünk elég 12 adni a többit kipótolja csak menjük. Rábólintottunk, de mivel még így is csak 4en voltunk nem nagyon akaródzott a taxisnak menni, mert hát kell az 5ik utas. Aztán addig addig vártunk hogy mindenki fizetett 3 dollárral többet csak induljunk. Bár útközben felszedtünk egy menyecskét, az út olcsóbb nem lett. Legmókásabb a határátlépés volt. Mi sokkal hamarabb átértünk, mint az arabok, mert nekünk, külföldieknek külön sort tartanak fent,  és hát nem volt sok belőlünk. Pláne magyar útlevélből. A határőr 10 percig kereste a gépen, másokat kérdezett mire zöldágra tudott verekedni a papírunkkal :) Negyed nyolc környékén értünk a Damaszkuszi buszpályaudvarra, ahol egy hasznos kis papír segítségével hamar meg is találtunk a buszunkat, igaz aki nincs felkészülve annak annyi… De tényleg. Fél kilenckor már rajta is voltunk a buszon 500 fontért. A menetidő elvileg 5-7 óra között változik függően a határátlépés sikerétől. Mi 7 óra alatt abszolváltuk az utat. Mondanom se kell, hogy megint mi végeztünk mindenhatáron elsőként, a többiekre kb. 30-40 percet kellett várni. Külön piros pont a busztársaságnak, mert az út első felében vizet, második felében gyümölcslevelet és kis kekszet szolgáltak fel. Délután fél 5re értük Ammanba. A város rémálmomba se jöjjön elő. Az a sok bunkó paraszt ember… Leszálltunk a buszról rögtön taxisok hada lepett el minket, mint egyetlen turistákat. Nagy nehezen eggyel megállapodtunk, hogy 1 dínárért elvisz minket a buszpályaudvarra. Aztán a kocsiban, hogy már nincs busz, nem is lesz, de ő tud havert, hogy menjünk vele. Mondjuk jól van okos vagy, de akkor is buszpályaudvar. De hát nincs busz értsük meg, elvitt a Jett Officehoz nekik van napi egy jártuk reggel 7kor Petrába ami délután 4kor jön vissza és 6 az egy irányú 11 a kétirányú jegy. A lényeg, hogy bementünk az irodába, két arab beszélt valamit, aztán a pult mögötti csávó megszólal, hogy tényleg nincs busz. :) Jó van, mondjuk irány a buszpályaudvar akkor. De hát van haverja felhívja, idejön és az nekünk jó. Már hívta is és átadta Petinek a telefont, hogy beszéljen vele. Na  drága barátunk 18 dinárért akart fejenként levinni minket... Jó akkor irány a buszpályaudvar… De a csávó csak nem engedett, hogy nincs busz, se ilyen se olyan. Na jó akkor állj meg és kiszállunk. A végén az lett, hogy bementünk egy hotelbe, megkérdeztük mi merre meddig, hívtak nekünk egy taxit, az elvit 12 km-re (2,5dinárért) lévő Déli buszpályaudvarra, ahonnan fél óra múlva, ahogy megtelt a busz indultunk Wadi Musába 5 dinárért, azaz Petrába.  Petrába negyed nyolc környékén érkeztünk és már javába sötét volt. A városban egy helyi nagyon kedves volt és megmutatta szerinte az egyik legolcsóbb hotelt. Bementünk és a tetőn már nem volt hely, így egy kis alkudozás után kaptunk egy kétágyas szobát, közös zuhanyzóval 25 dinárért két főre két éjszakára az Oriont Gate Hotelben. Aznapra teljesen K.O.-k voltunk. Aludtunk az elmúlt 25-30 órában fejenként kb. 3-4 órát. Szinte egész nap nem ettünk és nem is ittunk semmit. Még annyira volt erőnk, hogy tegyünk egy kört a környéken, de ennyi. Este még megnéztem egy sorozatot. Majd nagy nyújtózkodtam, hogy alszok, aztán recs. Az ágy leszakadt fél oldalasan. Reggelig úgy is marad.

Szándék szintjén megvolt az, hogy hatra megyünk Petrába, de az meg is maradt szándék szintjén. Valamikor 10-re értünk le, de akkor már meleg volt. 35-37 fok. Fincsi. A belépő 33 dinár egy napra és 38 két napra, de november 1től 50 és 55 lesz. LP (Lonely Planet útikönyv) 2009-es kiadásában még csak 21-25 dinár volt. Petra egy csoda. Kívülről. Belülről az már más tészta. Bolognai… Kívülről nagyon szép, fantasztikus, egyszerűen eláll az ember lélegzete, hogy hogy tudták kifaragni, akkor majdnem kétezer évvel ezelőtt, amikor még mai is nagy munka lenne. Amiket a TV-ben látunk, a szép díszeseket, azok sírok. Ilyen sír, olyan sír, királyi sír stb. Belülről az egész egy nagy csupasz semmi. A belső mérete kb. fele, ha nem negyede a külsőnek és semmi látni való nincs benne. Bár ezt hiába mondom, mert amíg nem nézi meg az ember addig, nem hiszi el. Én is hiába mentem legalább egy tucat ilyenbe be, akkor is bementem a 13ikba is hátha. De nem. Egész nap csak gyalogoltunk, hegyre fel, hegyre le, valami nagyon fárasztó volt a 35 fokban, már a lábam nem bírta a két óra után és hol a légcsövem, hol a tüdőm akart kiszakadni a helyéről. És ittuk, ittuk az egy dináros másfél literes vizet. Mi naívak gondoltuk, hogy kint veszünk vizet, fél dinárért másfél litert. :D Ez vicces is visszagondolva. Fejenként reggel 9től este 8ig, most tessék kapaszkodni, mert később írom le :) De addig lehet tippelni, hány litert lehet meginni úgy, előző este pisiltél és még este 8kor, még csak kósza gondolatod sincs arról, hogy wc-re menj. Petrának az adja a hangulatát, hogy össze vissza mászkálhatsz benne, amerre gondolod arra mész, egy-két hely van tiltva, de azok olyanok is. Este elmentünk egy oázis nevű helyre. Arra turista szerintem évek óta nem járt, mert ki van írva, hogy mindenki saját felelőségre, mert nagyon veszélyes. A látvány csodaszép. Völgy, benne virágok, bokrok, fák a végén már pálmafák is. Két oldalt kicsivel több, mint ezer méteres hegyvonulatok körbe és a vége zárt. Tiszta elveszett világ filing. Mivel a hegy közepén mentünk gondoltuk leereszkedünk és szemügyre vesszük közelebbről. Ez volt fél négykor. Rosszul tettük. Mivel mindketten totál kivoltunk és az utat se nevezném útnak csak valami izének, így a visszafelé mászás, mert másztunk ám keményen, annyira sok energiánkba került, hogy…  Petra hatkor zár, mi kb. fél hétre értünk ki. Fürdés és alvás. A város, vagyis Wadi Musa, ami Petra kiszolgálására húztak fel, elég kicsi. A másfél literes víz a városban fél dinár, bent 1 dinár, kicsi pedig fél, cola termékek szintén fél dinár. Fent a monostornál illetve az olyan helyeken, ahová sokat kell mászni ott a kicsi víz 1 dinár. Kaját nem sokat vettünk, mivel még idáig kitartott a hozott ennivaló, csak kenyeret vettem, 5 darab volt 0,75 JD. Az emberek a faluban általánosan kedvesek és segítőkészek, amíg a kíváncsiság és a jóindulat hajta őket. A kicsik különösen aranyosan simán ráköszönnek az emberre és megkérdezik honnan jöttünk. Nagyon jól beszélnek angolul. Onnantól kezdve, hogy taxi, vagy valamilyen szolgáltatást szeretnél nincs kegyelem. Pofátlanok és el akarják hihetni, hogy csak ő, csak így, csak úgy, busz nincs, ez nincs, áááhh az nem is volt stb.

            Másnap már nem csak szándék szintjén volt, hogy felkelljünk, hanem meg is tettük. Reggel negyed hétre már ott voltunk a bejáratnál, igaz sajnos nem elsőként. Kora reggel, azért jó menni, mert nincs tömeg, lehet nyugodtan fényképezni és nincs akkora napsütés, hogy a fényképet elrontsa. A „legfontosabb” ok pedig, hogy be lehet lógni, abba az épületbe, ami minden Petráról készült képen rajta van. Mivel ugyanis le van zárva a nagyközönség előtt, azért mert elvileg a helyiek ÉS a turisták wc-nek használták. Igazából az mondat első felét elhiszem, a másodikat már kevésbé, valamint mondta a pasi, azt is, hogy nincs benne semmi ugyanolyan üres, mint a többi, csak nagyobb. Ezt meg persze tudod ki hiszi el, mióta indulás előtt kötelező volt az Indiana Jones film :) Na visszatérve, mivel fél 7re másodikokként ott voltunk és a helyiek közül senki nem képviseltette magát csak két árus, aki a tér közepén lepedőkbe csavarva aludtak, így simán besurrantunk. És tényleg üres volt. Nesze neked Indi. A nap további részében meghódítottunk egy újabb csúcsot, ahol a napfelkeltében elfogyasztottuk a reggelinket. Lefele jövet, addig rimánkodott egy macska, hogy megsajnáltuk és adtunk neki egy egész doboz májkrémet, a nagyobbik fajtából. Két és fél perc alatt megette. Utána pedig a maradék vizemet itta meg. Jó cselekedet egy hétre letudva. Aztán úgy döntöttünk, hogy megkerülünk egy hegyet, mert miért ne. Nagyon jó volt. Az útnak több mint a fele vízmosáson keresztül vezetett és az egyik helyen nem kanyarodtunk le jobbra, hanem mentünk egyenesen. Véletlenül. Na innentől kezdve vicces volt a dolog és egyben csodaszép. Egyre vékonyabb, vékonyabb volt. Egyre lehetetlenebb helyzetek, hogy csak két méter függőleges vízeséseket, hol 6-7 métereseket kellett leküzdeni, mindenféle segítség nélkül. Nagyon élveztük, de azért néha rendesen be voltunk …., mert az utolsó például nagyon magas 7-8 méter volt visszafele már nem mehettünk, előrefele meg biztosítás és egyéb felszereltség nélkül naa, jó volt. Jaj tényleg adós vagyok még azzal, hogy előző nap, vagyis első nap Petrában 6 és fél – 7 liter vizet ittam meg, úgy, hogy még kósza gondolat se volt a pisilés, még este SE!

11kor értünk a szálláshelyre, pakolás és indulás a buszpályaudvar, ahol a sejtések beigazolódtak. Busz nincs a Holt Tengerhez, de még Karakba se, csak Aqaba (5 dinár), Ma’anba (1 JD) és Ammanba (5 JD). Volt még egy lehetőségünk, egy apa a lányával ment a tengerhez és a Nabo hegyhez, de ők taxival és reggel hétkor, ami nekünk korán volt. (Amúgy kettőnknek 45 JD lett volna.) Végül elindultunk Ammanba  és a város előtt kirakattuk magunkat, Madaba felé. Elméletileg onnan könnyebb másnap eljutni a Holt tengerhez. Végén egy taxis vett fel, akinek fizettünk 3 dinár. Kb 5 percet álltunk az autópálya mellett mire felvettek. A taxis a 3. volt. Nagyon kedves volt állandóan beszélt, igaz angolul a friend (barát) szón kívül mást nem nagyon tudott, de azt nagyon :) Madabába kis kutakodás és 10 perces alkudozás után megszálltunk a Queen Ayola Hotelben (wi-fi jelszó:5555QQQQ) 14 dinárért ketten, kétágyas szobában. Város egyik nevezetessége a keresztény templom. Igazából úgy gondoltuk, hogy innen leugrunk a tengerbe mártózni egyet, de hát nem úgy van ám a tömegközlekedés, ahogy gondolja az ember. Busz nincs, nem volt, nem is lesz.

Másnap kénytelenek voltuk igénybe venni az egyetlen megoldást vagyis a kisebbik rosszt, hogy minden recepciósnak van egy barátja, ismerőse, aki csak nekünk, csak most, csak a legjobb áron (értsd ÚGY) levisz a Holt tengerhez és grátisz alapon  Nebo hegyhez 25 JDért. Azért ilyen drágán, mert olyan helyre visz, ahol nem kell belépőt fizetni a strandra (10 JD minimum) vagyis már két embernek spórolt 20 plusz 5 szal ezért. Viszont ugye a fürdés után kell zuhanyozni, mert 31%os a sótartalom, ami hát nyomot hagy rajtad, főleg a sebeidben. Na, de lényeg a lényeg csak nekünk, csak most elvitt a csávó egy olyan helyre, ahol a tengerbe beleömlik egy édesvizű patak, ahol tudsz fürdeni, persze ha van merszed. Én még élek :) Plusz gártiszba a Nabu hegy. Amiről tudni kell, hogy pont keresztül halad rajta a Holt tenger felé az út, szal semmi grátisz nincs benne, így is úgyis arra megy. A hegyen nincs semmi vagyis most építenek egy épületet. Belépő egy dinár. Mi nem mentünk be, mert minek, semmi nincs ott. Kivétel azt a 12 busznyi embert amit láttunk reggel fél tízkor. Azért ilyen korán, mert kikötöttük a recepciósnak egye fene, elvihet minket a haver, de reggel fél hétre legyen itt. AAHHH olyan nincs, hideg van, a víz is hideg, minden hideg. Annyira aranyos volt, ahogy próbált lebeszélni a korai indulásról. Azért hagyj mondjam el, 27-30 fok reggel a Holt tenger vize, mintha megnyitod a meleg csapvizet, olyan húgy meleg volt, de ettől függetlenül és elvoltam benne másfél óráig mint a befőtt. Elvileg van olyan ember, akinek nagyon marja a bőrét a magas koncentrácium, de nekem semmi bajom nem volt, azt a pár sebet, amit igazán helyre tett. :D És tényleg nagy a felhajtóereje a víznek és lehetetlen megfulladni benne, na jó biztos van olyan okos ember…és nagyon nagyon tiszta! 10-kor már vissza is értünk a szállodába, még egy utolsó fürdés és indulás a pályaudvarra. A busz 45-50 perc alatt ér fel Ammanba és fél JD az ára, déli buszpályaudvarra érkezik. Onnan át kell taxizni (alku kérdése nekünk 2,5 JD sikerült lealkudni, az út kb 12 km hossszú) Abdali buszpályaudvarra. Délután egyre értünk oda így a nagy buszok már elmentek. De ez nem jelent problémát, mert ahogy kiszálltunk kb. 10 taxis rohant meg, hogy … Végül találtunk egy kisbusz, 7 személyest, ami szintén alkudozás árán, valamint kevés dináruk volt és dollárunk se volt valami sok apróban, így átszámítva 8 JD vittek el minket Damaszkuszba, ami olcsóbb volt mint a nagy buszos utazásunk idefele és persze összevetve 3 és fél órával rövidebb. Minden ment szépen a maga rendjén, határ pecsét minden, míg a jordán határról visszafordítottak, hogy kilépési díjat nem fizettünk. Na ekkor küldtem el őket a jó büd.. kur.. retk.. ci.. any..ba, mert ku..a sok pénzt hagytunk az országban és sehol semmi nem írta, azt hogy kifele menet fizetni kellene. Volt velünk egy ázsiai pár, vagyis az egyik új-zélandi volt a másik maláj, nekik például nem kellett, arról nem is beszélve, hogy itthon csináltatva a vízum 7000 Ft, a határon meg 10 JD (3000 Ft) és a busz, taxis megvár, ha elhúzódna. Többet JORDÁNIA SOSE!!! Ammant nagyon megutáltam, valamiért nem szimpi, az emberek, a taxisok úgy ámblok, a többi szép szép, de kurva drága. Ezt lezárva. Átértünk Szíriába, minden szép és okés. Jót „nevettünk” azon, hogy a ázsia pár, hölgy tagja helyben csináltatta a vízumot és mivel új-zélandi mondta neki a pasi hogy 101 dollárt lesz szíves. Csaj kicsit… Fogta elővette a taiwani útlevelét (kettős állampolgár) és azzal próbálkozott, de akkor ott volt már a kocsi sofőrre is. De sajna nem jött össze neki. Itt a kocsiba fogott el másodszorra az érzés, amit először Madridban éreztem. Úgy látszik csak a hosszú utak alatt jön rám. Épp filmet néztem a laptopon, amíg néztem tisztára olyan volt, mintha otthon lennék, sehol semmi probléma csak a film. Aztán felnéztem kitekintettem és épp 19km Damaszkusz tábla jött velem szembe. Üdv újra itt. Éljen Ázsia két hét múlva már Kuala Lumpur (picit kezdek félni tőle). Délután ötre értünk Damaszkuszba. Fogtunk négyen egy taxis, ami elvitt az óváros mellé, 100 fontért (1font 4,5 forint), 500-ról indult a licit. Kis bóklászást után megtaláltuk a helyi munkásszálló lepusztult változatát. 500 font egy éjszaka három ágyas szobába. A hely tele négerekkel, igazából ez az első hely ahol nincs gusztusom csak úgy simán az ágyba feküdni, se elmenni fürödni. A „fürdőszoba” áll egy pottyantós wc-ből és egy slagból :) egy, egy méteresből. Nagyon kemény, de 2500 Ft-tal olcsóbb, mint a legolcsóbb szállodai szoba, amit találtunk. ( ZiadHotel) Este elindultunk kajálni, hát mondani se kell. 50 font egy kebab és ááááhhh mennyei volt. Két darab másfél öklömnyi gránát alma szintén 50 font. Imádlak Szíria! Az emberek kedvesek és segítőkészek.

Korán kellés, indulunk Quneitrába. Ez a város egy deminilitarizált övezetben fekszik Szíria és Izrael határán a Golán fennsíkon, igazából szír területen ENSZ fennhatóság alatt. Belépni csak engedéllyel lehet, ami a Belügyben állítanak ki aznapra vagy másnapra. Reggel nyolcra mentünk oda, de közölték velünk, hogy NO, today nine o’clock… (Nem, holnap 9 óra) Hiába erősködtünk, hiába könyörögtünk, hiába vetettük be az arab tudásunkat, hajthatatlanok maradtak. Visszamentünk a szállásra és Bosra felé vettük az irányt. Kifele a taxi 100 font volt Al-Samariyah buszpályaudvarra. Ide érkeznek és innen indulnak a buszok pl Ammanba és Beirutba. Innen busszal mentünk Dar’a-ba, mivel a közvetlen bosrai buszra másfél órát kellett volna várni. Amúgy az ára 100 font. Dar’a-ba busz 80 font volt és kb. egy óra az út. Érkezés után átszálltunk Bosra felé egy minibuszra, ami 25 font volt és fél óra. Bosra arról híres, hogy egy szinte teljesen épp klasszikus római színházzal rendelkezik. Szépnek tényleg szép és egyedi nagyon, de valahogy engem nem hozott lázba és azt vettem észre, hogy közömbös nekem, valamiért nem tudtam neki örülni, pedig tényleg szép volt. Mögötte van egy régi római település, ami félig lakott a helyiek által. Na az már inkább tetszett nekem. A hangulata, az egyedisége, ahogy meg voltak építve. A belépő az amfiteátrumba felnőttnek 150 font, diáknak (nemzetközi diák) 10 font és ez így van mindenhol, ahová fizetni kell. Szal érdemes nemzetközi diákot csináltatni, ha errefele jár az ember. Visszafele közvetlen busszal jöttünk 100 fontért. Amit érdemes megemlíteni, az a figyelmesség a busztársaság részéről, hogy cukorkát és hűtőt (igaz nem palackos, csak csap víz) vizet adnak. 6-ra értünk a szállásra és a buszpályaudvarról , most már busszal jöttünk, a helyi bkv-val. A jegy 10 font volt ( 47 Ft) és szinte pont a ház előtt rakott le. Esti program volt az Umayyad mecset és az óváros megtekintése, ami hát nem igazán jött össze, mert rossz helyen mentünk be… Bazáron keresztül. Hiba vagy mégsem. Aki járt már velem arab országban tudja, hogy engem behívhatnak bárhová, köszönhetnek, kérdezhetnek én válaszolok szívesen. Abból baj sosincs. Na itt hozta meg ez a hozzáállás a gyömülcsét. Mai eset, párbeszéd az egyik árussal: Hy! How are you? (Hogy vagy?) –Fine thanks. (Jól, köszönöm) – And where are you from? (És honnan jöttél) – Hungary. (Magyarország) – Kurva életbe. Te tényleg tudsz magyarul?

Drága barátunk, három évet töltött szeretett hazánkba, kisebb nagyobb megszakítással és annyira örült nekünk, hogy hall magyar szót, hogy az valami… Felhívott a boltjába, megvendégelt, beszélgettünk mindenről, például, hogy jönne Magyarországra, megnézni a Dunát, Budapestet, Debrecent, Miskolcot, de nem kap vízumot :( Hogy kifejezze örömét, mondta szuvenír nélkül nem mehetünk haza, valamit vinni kell barátnőnek, anyukának valakinek és hogy ő add nekünk olcsón, pénz nem számít. És tényleg olyan árakon adott nekünk dolgokat, hogy a segítője, kérdezet rá, hogy komolyan gondolja e, hogy nekünk ennyiért akarja odaadni. Aztán csak annyit értetünk belőle, hogy ne aggódjon, magyarok vagyunk és nekünk ennyi :) Nagyon jó fej volt a pasi. Ahogy bemész a bazárba rögtön az elején van jobb oldalt az üzlete. Miután már több, mint egy órát vendégeskedtünk tovább álltunk, mert azért valamit akartunk látni a városból, mire egy másik árusba botlottunk. Nála semmi extra nem volt csak 20 perces beszélgetés és alkudozás után vettünk magunknak egy egy selyem férfi sálat 4000 Ft-ért. Úgyhogy már ilyenem is van. Tuti lesz a szövetkabátomhoz :) Mire a mecsethez értünk már rég bezárt, de a bazári forgatag és a árak kárpótoltak minket. Jégkása közepes méretű 15 font. Fagyi bazi nagy adag, mandula forgáccsal 50 font. Este 10-re értünk vissza a szállásra, ahol végre egy jó nagy adagot kaksiztam. Ez fontos információ kérem szépen, mert indulás óta most először sikerült kissé lágyabbra :) De akkor még nem tudtam, hogy a reggeli szőlő, amit mosatlanul ettem meg, az négy és fél óra múlva robbanás szerűen fog kifolyni belőlem :D

Reggel 8kor indultunk a belügyhöz a papírokért, amit 15 perc alatt meg is csináltak nekünk. Az útikönyv 60 dollárra taksálta fejenként a kiruccanást Quneitrába, de mi okosak voltunk. Előzőnap még a buszállomáson megkérdeztük, hogy megy a minibusz arra felé és ment. Úgy hogy 10 fontért ki a pályaudvarra onnan 35 fontért el Queitrába, amiről kiderül, hogy az a modern része, úgyhogy taxist kellett fognunk, ami nem volt nehéz. 450 fontért (ment volna olcsóbban is csak hát Petinek ez is megfelelt, utána meg próbáld lealkudni az árakat…) elvitt a régi szarrárombolt városba 1 órás kocsikázásra. Szomorú volt látni, hogy néz ki a régi város, minden szarrá lőve, a korház, a templom, semminek egy álló fala. UN katonák (United Nation, ENSZ) itt ott, minden katonánál kötelezően gépkarabély. A város sztorija a következő. 40 évvel ezelőtt Izrael lerohanta a területet (Golán fennsík), majd mikor megkötötték a „béke szerződés”, bár elméletileg még mindig hadba áll a két ország, szal béke kötés után, kifele menet a városból szó szerint szarrá lőtték az egészet. Az egész fennsíkot a zsidók elfoglalták, ami igazából ténylegesen az övék, a régi résznek kb az egy tizede, ha megmaradt Szíriának az is ENSZ fennhatóság alatt. Komolyan mondom eszméletlen, amit megengedhet magának ez a tetű banda. Egyszer a buszon, beszélgetésbe elegyedtünk egy katonával, akinek elmeséltük hova megyünk, mondta nekik nem lehet menni, de majd fognak! Úgy legyen! Délután 3ra értünk vissza a buszpályaudvarra Damaszkuszba, amikor kiderült, hogy innen mi nem jutunk el Palmyrába, hanem egy másikra kell menni, kérdezősködés után az egyik segítőkész arab fickó felrakott minket egy csirke buszra (olyanok, amik Közép Amerikában közlekednek)  és 25 fontért vittek minket a másik pályaudvarra. A vicces az volt az egészben, hogy szinte senki nem tudta, hogy mi az a Palmyra, pedig térképen is mutogattuk. Csak akkor esett le nekik, amikor a arab írással mutattuk meg, mint kiderült nem is ez az arab neve hanem Tedmor, viszont 220 km-re mindenhol Palmyraként van kiírva. A busz elméletileg 125 font lett volna, de minket egy VIP buszhoz vittek, ami 250 volt. Hiába mondtam a Petinek, hogy nézzünk másikat (igaz nem drága 1250 Ft 220km-re, de a duplája a rendes árnak), de hajthatatlan volt, mivel fél négy volt és félt nem találunk másikat. Az út három óra hossza volt, de véleményt nem alkotnék. Sötétben érkeztünk meg és 50 fontért vitt minket a taxis a LP által megadott legolcsóbb szálláshelyhez, ami igazából a romok szájában van. A pasi először 500ra tartotta a szállás egy főnek egy éjre. Aztán alkudozás hatására 1000 lett két éjre kettőnknek, ami Petinek megfelelt volna de nekem nem, mivel az LP szerinte 200 az ára perfőperéj. A végén a makacsságomnak hála 800-ért alszunk itt két napig.

Pár szóban a pénteki napról vagyis 8ikáról: pancsi az Eufráteszben, gyapot szedés, átéltünk egy homokvihart, datolya evés fáról és az elmaradhatatlan 34 fok, míg otthon csak 4-6 van napközben.

Reggel a nyolcas buszhoz mentünk ki taxival 50 fontért, a busz pedig 150 font volt Deir Er-Zurba, majdnem a duplája, amit az LP megadott. 10-re már a városban voltunk. Igazából az egész település mezőgazdaságra épül és a 823.000 lakos több, mint a fele férfi ebből az okból kifolyólag. Itt semmi nincs igazából, amiért a turisták idejönnek az az Eufrátesz. Milyen jó is volt végre látni azt, amit még kiskorunkba a buksinkba vertek történelemből. A pontra az i-t, pedig az rakta, amikor a túlparton még gyapotültetvényt is találtunk. Na akkor már teljes volt a felsőosztályos fíling. Nem gondoltam volna akkor, hogy valaha eljutok ilyen helyekre. A település másik jó oldala az ára. Míg Damaszkuszba bementünk a „cukrászdába” és 70 fontért kértem az a cukorban tocsogó, locsogó édes süteményt és kaptam 3 darabot, addig itt félve kiválasztottam ötöt és a csávó elkért érte 20 fontot. De a kebab is 35 font volt, míg a kebabhoz hasonló cucc csak hús helyett ilyen hússzerűséget raknak be az csak 20 font és nagyon finom. Az egy órás busszal jöttünk vissza szintén 150 fontért. Ahogy leszálltunk az irányt egyenesen a várhoz vettük, ami Palmyra felé magasodik. Bő egy óra volt, mire felértünk a várba, de abszolút megérte. A belépő 75/10 font volt. A város egyszerűen fantasztikus, mondhatni, hogy teljesen felújították, de az, hogy mennyi kis szobája van, lyuk, lyuk hátán, erre nyílás, arra nyílás, mindenfele. Másfél órán keresztül csak bolyongtunk benne, mint a kisgyerekek minden helyre belesve. Majd egyszer csak kinézve fent a „távolba” látjuk, hogy aj jaj. Homokvihar közelít felénk. Kb. 15 perc alatt ért el minket nagyon durva volt. Az esemény magában nem volt veszélyes, csak ahogy láttad. Tiszta ég, egy görbe vonal és után vörös homok, ami csak közelít és közelít és méterről méterre kúszik feléd. Kegyetlen jó volt.  Majd le a várból, útközben jó turista módjára, sikeresen ránk beszéltek egy „asztalterítőt” 200 fontért. Azt azért tegyük hozzá, ha nem akarunk nem veszünk :P A város szélén találtunk egy pálmafát, ami volt datolya. Most képzeld el, hogy olyan datolyát eszel, amit te magad szed le a fáról. Megvan? Nagyon jó érzés és nagy finom is volt :D Csak ajánlani tudom. Este 9 volt mire visszaértünk a szállásra és már csak aludni volt kedvünk.

Reggel 5.10kor keltünk, hogy a hatos busszal elinduljunk Homsba. Busz csak 6.30-kor indult… és 100 font volt a jegy ára. Homsból Benias felé vettük az irányt, de hát mint lenni szokott nem egy pályaudvarról indulnak a buszok és mivel Homs 823.000 lakossággal bír, így esetünkben 12 km volt a távolság. Egy taxis rögtön lecsapott ránk és 100ért akart átvinni, majd szépen lealkudtunk 75-re. Többre azért nem ment, mert Peti megint csak menni akart, így meg nehéz. Beniasba 100-asért vitt el szintén a busz, ami kb 100 km-re van a tengerparton és ezt másfél óra alatt abszolváltunk. Innen a végcél már csak egy köpésnyire volt, mégpedig Margat vára, a busz pedig 10 fontért vitt fel. Amiről tudni illik, hogy a szír kormány magyar régészcsoportot kért fel a vár feltárására. Nagy reménnyel mentünk oda (délre meg is érkeztünk), hogy találunk még hazánkbéli embereket, mivel még az szeptemberi National Geographic is beszámolt erről az ásatásról. Sajnos csak a helyszínen szembesültünk azzal, hogy a magyaroknak finish… April. :( Késtünk egy fél évet, de a szándék megvolt!! A vár egyik fele egy roncs halmaz, azzal nem is érdemes foglalkozni, de viszont a másik fele, az numero 1. Itt az a mindenfele lehet mászni, mindenbe benézni, itt szoba, ott szoba, itt lyuk, ott lyuk. Engem ami lenyűgözött a csatorna elvezetés. Az egész vár alatt szinte hatalmas víztározók vannak, amik legalább 10 méter mélyek. Arról nem is beszélve, hogy a legalsó szintre még 4 emelet húztak rá, emeletenként legalább 6-7 méter belmagasság simán megvan és ne felejtsük el, hogy legalább másfél méter vastag a padló. Egyszerűen fantasztikus, hogy tudták abban az időben, mindenféle gépi segítséggel megépíteni kövekből ezeket az épületeket. A belépő 150/10 font volt. Visszafelé felvett minket egy papa, hihetetlen milyen kedvesek errefelé az embere. Szinte mindenki köszön nekünk, főleg a gyerek. Mondjuk erre ameddig jártunk nem is találkoztunk nagyon turistákkal. Csak a nagyobb látványosságoknál, mint Palmyra, de ott is inkább olyanokkal, akiket csoportosan szállítanak oda, amúgy pedig elmondható az, hogy egy egy városba 2-3 !! turistát látni sétálni az utcán. Szóval örülnek nekünk és meg is néznek, sőt Tartusba már ott tartottunk, hogy a lányok köszöntek ránk. Visszatérve Benijazba akartunk aludni és eltölteni a nap hátra lévő részét, mikor kiderült hogy a 50 ezres városban nincs szálloda. A buszpályaudvarra menet ettünk még egy tá csicseriborsót, elméletileg az volt, amihez adtak hagymát, paprikát, ubit, mentát és kenyeret 35 fontért. Tartusba indultunk ott eltölteni az éjszakát. A busz 30 perc volt és 25 fontba került. A szállás pedig a LP-ből szedtük ki és 500 volt kettőnknek egy háromágyas szoba. A tulajt a sarkon lévő kisboltban lehet megtalálni. A szállás nagyon tiszta, szépen berendezet. Itt a városban például még egy turistával sem találkoztunk, csak azzal a három franciával, akik itt a szálláson laknak. Tartus nagyon jó hely. Szép tengerparttal, jó árakkal (tálka fagyi 35 font, kebab szerűség 20 font, kóla utánzat 3dl 10 font) és gyönyörű lányokkal. Olyan ez a város, mintha egy másik sokkal szabad országban lenne. Férfiak rendes ruhákban, a nők kicsípve, most láttuk először márka boltokat is. Nekem nagyon tetszett ez a hely és mindenkinek bátran merem ajánlani! Aztán a végén kiderült, hogy azért ilyen amilyen, mert a lakosság többsége katolikus.

Reggel ellátogattunk a közeli szigetre, ami három kilométerre van. A jegy vásárlása érdekes volt, mivel a hajó személyzete először 50-et mondod, majd a hajón 200 fontot per fő! Mire a szomszéd hajó kapitánya és az utasok többsége ráförmedt, hogy azért na, csak nem kéne. A végén 25 fontot fizettünk fejenként. Érdekes amúgy, hogy az arabok többsége kedves, segítőkész és nem akarnak minket „annyira” elhúzni, de miután megalkudtunk az árba akárkivel, azután már ők is kedvesek és maximálisan segítőkészek! A sziget önmagában semmilyen látványossággal nem bír, csendes, hangulatos, mocskos, a tengerpart pedig kifejezetten mocskos, de hát 250 forintot megér oda-vissza. Előző nap délután kellett volna átmenni, mert akkor akkora hullámok voltak, hogy a sokan voltak a parton, akik csak azt nézték, hogy ezeknek a kis ladikoknak mikor lesz annyi. Délben már indultunk a határhoz közel lévő szinte egyben maradt francia lovagvárhoz. A „buszjegy” 70 font volt és kiraknak az autópálya szélén, ahonnan újabb 50 fontért vitt volna fel a busz a 10 km-re lévő várhoz, de hát volt ott egy katona, akiért jött egy kocsi és felajánlotta, hogy 150 fontért kettőnket felvisznek a várhoz. Nem nagyon értettem egyet vele, de Peti olyan jól összehaverkodott vele, hogy beadtam a derekam. A várba a belépő 150/10 font. ( Repülőgépen írom épp ezt most és a sztyúárdesz épp most kérdezte, hogy Budapestre megyek-e, mert hogy 5 fok van ott. Nem is tudom, mi sarkallta erre a kérdésre a rövidnadrágom vagy a rövid ujjú pólóm :D ) A vár önmagában csodálatos, hatalmas terekkel, vastag falakkal és szinte a 70%-a éppen maradt. Szíria top három látványosságának egyike. Visszafele Homsnak vettük az irányt. Most először nem volt szerencsénk az iránytaxival, mert mi ketten voltunk az elsők és ha tele van akkor indul, ami 13 ember jelentet és mint turista látványosságnál nem nagyon voltak egyéni turisták.  20 perc után még mindig csak ketten voltunk, így elindultunk gyalog lefele, persze a sofőr, mindenképpen be akarta adni, hogy semmi értelme. 10 perc séta után felvett minket egy máshonnan jövő iránytaxis és 50 fontért bevitt Homsba. Érdekes módon csak ketten voltunk a kocsiba. Érdemes megjegyezni, hogy ha nem az öledbe fogod a táskát, akkor simán felszámolnak neki plusz egy helyet, akár van hely a kocsiba, akár nincs, persze csomagtartó nuku. Homsban szakadt el először majdnem a cérna. Beirutba vagyis Balbeekbe mentünk volna, de első nekifutásra 1100 font volt az ára. És mivel nem tudtak angolul senki! mi meg arabul, így nem tudták elmagyarázni, amit fél óra veszekedés után értettünk meg, hogy 500 font az út és 600 font a kilépési illeték ( ezt tudtuk vagyis azt, hogy 500, szal 100-at lenyúltak és számoltunk is vele, de nem tudták elmagyarázni, hogy ezért ennyi az annyi ). A másik, aminél viszont teljesen elszakadt a cérna, hogy Peti szerint Balbeek arab neve Gbeil. Többször 100%-osan állította. Kezdet furcsa lenni a dolog, hogy a tenger part felé megyünk. Tenger parton Tripolin keresztül megyünk, mondom neki, hogy innen hogy a pi..ába keveredünk fel a hegyekbe? Majd meglátjuk jött a válasz. Balbeekben azért akartunk aludni, mert csak 6 dollár volt fejenként az éjszaka. Na aztán megérkeztünk Byblosba és mondta a sofőr, akkor itt vagyunk. Kiszálltunk, elkértem Petitől az LP-t és első látás, szinte ott nyílt ki a könyv, hogy Byblos (Gbeil)… Nem is az a baj, hogy 120 km arrébb, 4 dollárral drágább szálláson, ami 3 km-re volt a központtól, amit persze gyalog kellett este 10-kor megtenni, hanem az, hogy egyszer se ismerte be, hogy kur..ra mellé nyújt és szo.tunk egy nagyon emiatt.  Csak így flegmán viselte a dolgot. Szóval a szállásunk 3 km-re Amsith városába volt egy kempingben kis faházban 10-10 dollárért. Itt picit megenyhültem, mert a kilátás az, azért ott volt a top 3-ban. Teljesen rá lehet látni Beirutra, egy magas sziklaparton volt a házikó, akinek van ideje az nyugodtan látogasson el ide a kilátás és a tiszta tenger miatt megéri és a személyzet is kedves, igaz arab nincs köztük. Van egyiptomi, etiópiai, szudáni stb :)

Reggel kis pancsi a tengerben, majd meglátogattuk a romokat Byblosban. A belépő 6000/1500 líra. Tényleg érdemes diákot csináltatni, mert Európán kívül mindenhol komolyan veszik és megadják rá a kedvezményt. 1500 líra 1 dollár. Elméletileg Byblos a világ egyik legrégebben lakott települése, bár a romok hanyagolhatóak, a látogatásuk kötelező, ha már ott van az ember. Másfél óra császkálás után mázlinkra elkaptuk a helyi buszjáratot, ami 1500 líráért bevitt Beirutba a Cola Hubhoz. Igaz a 40 km-ert másfél óra alatt abszolválta, de hát na :) és a 6-os busz volt. Beirutnak igazából két nagy tömegközlekedés szempontjából fontos csomópontja van. Az első, ahonnan a nemzetközi buszok (náluk Pullman = rendes nagy busz) indulnak, a másik a Cola (Kolá), ahonnan az irány taxik, mini buszok, mikrobuszok indulnak. Innen indultunk tovább Balbeekbe, 6000 líráért az út kb. 80 km, amit 2 óra alatt tesznek meg. Délután fél négyre értünk a Hezbullah „főhadiszállásának” számító városban. Útközben mindenhol ellenőrzőpontok álig felfegyverzett katonákkal és minden második helyen kis tankszerűséggel géppuska ágyúval a tetején. ( Fura volt látni, hogy Beirutban rengetek ház viseli a háború nyomait, mivel a falak televannak golyó ütötte nyomokkal, ahol nincs ott kis szem meresztés után meg lehet találni, már „befoltozták”). Balbeek egy tündéri kis, hangulatos falu. Sajnos sok időnk nem volt, viszont a „romok” csodálatosak. A belépő 12000 líra mind felnőttnek, mind diáknak. Ezt mindenkinek látnia kell egyszer.  Volt egy idegenvezető, akivel egész jót beszélgettünk mindenről és megígértette velünk, hogy szólunk az idejövő magyaroknak, hogy ha idegenvezető kell a helyre, akkor keressék a bejáratnál Mohamedet. Visszafele az út 5.000 líra volt. Plusz a reptér felé átraktak minket egy másik buszra, ami 1.000 líra volt. Itt megint megjegyezném a segítőkésséget, mert megkérdezték mi a cél állomás és annak függvényében raktak le irányítottak minket a jó irányba. Azért remélem figyeltetek, hogy a reptérre 1.000 líráért jutottunk el nem, pedig 15 dollárért, ami normális esetben 25 dollás vagyis 15 dollárral számolva 22.000 líra. Szóval, aki nem szalad tovább Beirutból, annak javaslom azt, hogy hajnalban szusszanjon egyet és hat, fél hét körül induljon el a kijáraton át a parkolón egyenesen kifele, kb. 5-700 méter múlva ott van a reptér bejárata, ahol fordulnak vissza a mini buszok tucatszám, már csak ki kell választani a megfelelőt és 1000-2000 líráért már bent is vagyunk a városba. Nem hinni a taxisoknak!

Még egy szösszenet a végére. Fapados repülőtársaságok 10-50 euróért visznek el A-ból B-be és csak a repjegyet fizeted. Malév hagyományos társaság fedélzeti kiszolgálással. Kaja: idefele egy hosszúkás zsemle vajjal, két szelet sonkával és egy karika uborkával (akkor még lehet választani ez és a sajtos között), visszafele alap ugyanaz csak két szelet sajt volt benne és egy kis saláta (választási lehetőség nincs), plusz az inni való. 39.900 Ft-os jegyemmel nem nagyon ugrálok, de aki 70-80.000 Ft-ot fizetett érte, azért az már. Elég szarrágás szerintem ez a hozzáállás. 70.000 Ft-os jegyért kapsz egy 100 forintos zsemlét. Na mind1.

Összefoglalva az egészet, akinek van egy kis pénze, annak uccu Damaszkusz és Szíria, mert nagyon nagyon jó hely, sok látni valóval, olcsósággal, kedves emberekkel. Tudnám ajánlani a Malév damaszkuszi járatát, bár az kicsit drágán indul 49900 Ft-ról, viszont akinek van ideje van ideje, annak a következő a javaslatom: Wizzairrel Isztambulba, ami akár 12.000 Ft-ból kijön és onnan vonattal Aleppóba vagy Damaszkusba, ami 24/30 óra és 24/30 dollár egy irányba.